Black Stone Cherry, Slowmesh @ Budapest, A38 Hajó, 2019.07.08.

…mint a befőtt, avagy külön köszönet Collins úrnak

2019. július 15. - magnetic star

bsc_2019_4.jpg

Kentucky fiai ismét telepakolták a hajót. Nyilván sokan voltunk úgy vele, hogy a nyár közepén egy szabadtéri bulit is el tudtunk volna viselni – tavaly júniusban a Barba Negra Trackben játszott a négyes –, és ez esetben biztosan még többen mozdultak volna ki a banda kedvéért. Kérdés persze, ki minek örül jobban: a szellősebb, levegősebb közegnek, vagy a fullasztó, izzadtságban úszó, tömegpréses, ám ezzel együtt közvetlenebb és hangulatosabb fedett teremnek. Ezúttal mindenesetre az utóbbi opció maradt, és hát el is készült a cseresznyebefőtt… Ám összességében úgyis a maradandó koncertélmény a lényeg, amelyre Chris Robertsonéktól joggal számíthattunk.

Tovább

Zoli Band, Slowmesh @ A38, 2019. április 20.

Nekünk Budapest My Love van

zoli_band_3.jpgA Dürerbe mentem Keith (Mina) Caputo koncertre, ekkor hallottam először a Zoli Bandről, ők voltak az előzenekar. Előtte mit sem tudtam Zoli ezen projektjéről, ám számomra emlékezetes élmény. Annak a végtelenül hangulatos és megkapó estének már kilenc éve. A Zoli Band azóta leginkább szunnyadt, viszont nemrég újjáéledt, új dalokkal, új tagokkal Zoli mögött. Pillanatnyi kétségem sem volt felőle, hogy amikor európai turnéra indulnak, ott leszek a budapesti megállójuknál.

Tovább

Világhírű amerikai producerrel erősít a Slowmesh új EP-je

slowmesh_2018.jpg

Új kiadvánnyal jelentkezett a budapesti Slowmesh zenekar. A háromszámos EP-n a vadonatúj és egyben címadó Liquid Love mellett két olyan dal szerepel, ami a bemutatkozó Something New című nagylemezen már megjelent, de ezúttal újrakevert és újra masterelt verzióban születtek újjá.

Tovább

Elder, Ancestors, The Tidial Sleep, Dungaree, Slowmesh @ Dürer Kert, 2018.10.12.

Nem vénnek való idők

img_5097.jpg

Az Elder nálam elég gyorsan bekerült a top 5 kedvenc közé. Viszont aránylag későn sikerült megismerni őket. A legutóbbi magyar koncertjükről még lemaradtam, kb azután a buli után ültem neki az életművüknek, és onnantól datálható, hogy számomra egy megkerülhetetlen bandává váltak. Élőben eddig viszont kimaradtak, úgyhogy elég nagy volt az öröm, hogy az idei, harmadik Desszert Feszt Budapest egyik húzóneveként ott volt a négy fősre duzzadt Elder.

Tovább

Nem elfelejteni, a héten Slowmesh-Nicumo miniturné!

slowmesh-e1486064221188.jpgCsütörtök-péntek-szombaton egy három helyszínes magyar miniturnéra indul a tavalyi év egyik legjobb hazai lemezét leszállító Slowmesh és a finn barátzenekaruk, a finn melankoliát ragadós dallamokkal keverő Nicumo. A két csapat a három nap alatt érinti majd Székesfehérvárt, Miskolcot és Budapestet is, így kifogást keresni nagyon nincs értelme.

Tovább

Finn melankolia, magyar húzás - Közös magyar miniturnéra indul a Slowmesh és a Nicumo

slowmesh-e1486064221188.jpgMárcius végén közös magyar miniturnéra indul a tavalyi év egyik legjobb hazai lemezét lepakoló Slowmesh és a finn melankoliát metalos húzással ötvöző, már egy dekádos múltra visszatekintő Nicumo. A két zenekarnak persze van már közös múltja, egy közös finn kanyar után Hannu Karppinen énekes vendégszerepelt is Slowmeshék bemutatkozó albumán, úgyhogy a hangulat adott, a megjelenés pedig kötelező!

Tovább

Spinning Around - Új videó a Slowmesh-től

Új videóval jelentkezik a friss nagylemezes Slowmesh zenekar. Ez a tétel egy igazi koncert nóta, így a srácok remekül választották a Barba Negra Trackes fellépésükről készült videóanyag összegzéséhez. A felvételeket június végén rögzítette az RGB Projekt csapata, amikor a zenekar a Fish! vendégeként mutatkozott be a nagyérdeműnek. Ha el szeretnéd csípni őket egyik koncertjükön, kövesd a Facebookon vagy az Instán a profiljukat, és biztos, hogy nem maradsz le róluk.

Slowmesh - Megjelent a lemez, van új videó

slowmesh.jpg

Megjelent a Slowmesh bemutatkozó lemeze Something New címmel. Elérhető az összes lényeges stream és zeneletöltő szolgáltatásból, fizikai formában pedig az áprilisi Hammerworld CD mellékleteként lesz beszerezhető. A zenekar úgy érzi, hogy sikerült összerakniuk egy igazán sokszínű, fogós, egyszerre modern és régisulisabb rock hatásokat is ötvöző albumot.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum