Csodálatos volt az első hazai Yacøpsæ koncert!

2017. szeptember 23. - csigaur

yacopsae.png

Egyre több „régi” vagy ha így jobban hangzik, legendás underground zenekar ejti útba Budapestet egy-egy koncert erejéig. Gondolok itt arra, hogy az elmúlt időszakban itt járt a Crude SS, a MOB47 vagy a finn Riistetyt. Mondjuk ők egy turné keretén belül érkeztek hozzánk, a Yacøpsæ pedig csak erre az egy koncertért repült ide Hamburgból. Ezt hívják exkluzív bulinak! Elég színes felhozatal volt, ami a műfajokat illeti; grindcore, thrash, hardcore, powerviolence. Hívjuk egyszerűen csak punknak. Elég punk volt az este!

Tovább

Liberal Youth és Step On It a pénteki Yacopsae bulin - Mindkét banda sistergő frissítésben

15036674_1433740009999942_5154213080844285348_n.jpgPunks not rest! Ezért a Liberal Youth sem volt hát rest, hogy újabb felvételeket készítsen Asztalos Ildi közreműködésével, akit a legtöbben a Trottel zenekarból ismerhetnek. Kiknek a Kívül című számát dolgozta fel a nyugat magyar hardcore csapat még az év elején, az akkor megjelenő Eddig Minden Rendben kislemez apropóján. Ebben pedig maga Ildi is énekelt. Ez a közreműködés aztán úgy tűnik, hogy folytatást kívánt. Így a kislemez több dala is fel lett véve úgy, hogy azokban a Trottel énekesnője is énekel Berci mellett. Ennek köszönhető tehát az, hogy a pénteki Yacopsae buli vendégeként a Dürerben most két énekessel lép színpadra a Liberal Youth. Akik nem egyedül készültek újdonsággal erre a bulira...

Tovább

Hamburgi grindcore alapvetés - Szeptemberben Yacopsae a Dürer Kertben

hoodie-yacopsae-power-violence-d0012875569.pngAz underground ritkán használja egy bandára a menő kifejezést, de talán magát az eseményt lehet annak titulálni. Mert az is lesz! A hamburgi Yacopsae 27 éve vesz részt abszolút "csináld magad" hozzáállással a punk / grindcore / powerviolence színtér életében. Példaértékű hozzáállásuk pedig mit sem kopott az évek alatt. Az erő továbbra is árad a bandából. Azokon a szinteken, amivel más bandák tucatjait inspirálták ezen a zenei vonalon. Hazánkban ennek ellenére még sosem jártak. Ettől pedig mindenképpen exkluzív lesz a buli. Bár sűrűn szerintem ezt a kifejezést sem dobálják ezen atommag zenék esetében. Pedig nem túlzunk vele. A Yacopsae exkluzív szettjét ugyanis három nagyra becsült hazai banda, azaz a Liberal Youth, a Step on It és a SOTE fogja nyitásképpen megtámogatni. Ahogy pedig máskor is szoktuk, a kedvcsinálókat pattintottuk alább. Te meg told feljebb. Hátha úgy élesebb. A bulit pedig ne hagyd ki. Ja! Szeptember 22 - én a Dürer Kertben!

Tovább

Possessed, Macabre, Siberian Meat Grinder és még hat banda - Meg egy penge este

914_photo_1.jpgMielőtt bármit is írnánk, először folytatnánk a felsorolást. Mert játszik augusztus 7 - én még a Child Bite, a Death By Stereo, a SYK is a Dürer Kertben. Itt azonban még mindig nem vágták el a sort, ugyanis a Liberal Youth, a Crippled Fox és a SOTE szintén bekarcolja ezt a remeknek ígérkező estét a legendás Possessed és a Macabre előtt. Az öt amerikai banda némelyike pedig először látogatja meg hazánkat egyébként, osztozva a színpadon a nagy közönség kedvenc Siberian Meat Grinder mellett, akik mondjuk már simán visszatérők. A Cudi Purci Booking szervezésének köszönhető kisebb klubfesztivál tehát jól megtiport táncparkettet és változatos repertoárt ígér a thrash, grind, death, punk és hardcore rajongóinak egyaránt. Túllihegni mindezt azonban majd a helyszínen érdemes. A lejjebb található atomparaszt kedvcsinálócsokor biztosíthat, hogy azt úgysem úszod meg.

Tovább

Bloodshed Fest - Grind Over Europe Tour @ Budapest Dürer Kert 2016.10.10.

A grindcore est, ahol több taps volt, mint egy színházban bármikor...

13313451_1118581404867276_1652724783_o.jpgNagyjából tavasztól tudtuk, hogy lesz ez a nagyon meredek este október 10-én a Dürer Kertben. Bár akkor még azt hittük, ez nem csak attól lesz az, hogy tanújává válunk testközelből annak, hogyan is tesz a Weekend Nachos akkor, mikor egyenes halad önmaga vége felé. Hanem attól is, hogy az utolsó utak egyikén nem gyengébb nevek, mint a Wormrot és a The Afternoon Gentlemen kísérik majd el. Aztán jött a hír, hogy a szingapúri grindcore trió visszalépett a turnétól, de ez hosszútávon mégsem tudta megcsonkítani a jól megtervezett este nívóját, hiszen olyan ordenáré nyolc zenekaros buli orkán története következik, amely még a levegőben táncoló, összeszorult öklökből is képes volt örömkönnyeket fakasztani.

Tovább

Üt majd mindent, mint a piros hetes! - Két hét múlva "Grind over Europa tour" sztori Budapesten!

bloodshed_fest_2016_durer_kert_2016.jpgÜt majd akkorát, mint a piros hetes! Az év talán legsúlyosabb és legrangosabb grindcore estje október 10 - én majd a Dürer Kertben. Ugyanis a Bloodshed Fest - Grind over Europa tour 2016 néven futó turné olyan a műfajban csúcsragadozónak számító bandák kombinált koncertjét hozza, mint például a The Afternoon Gentlemen, és az idén gyilkos új és egyben utolsó lemezzel jelentkező Weekend Nachos. Akik valóban ezzel a turnéval búcsúznak európai rajongóiktól, ami nyilván nem egy jó hír, viszont jelentheti azt, hogy lealáznak és felemelnek minden másodpercet, amit még a színpadon tolnak ebben a felállásban. A névsornak azonban még nincsen velük vége.

Tovább

Extreme Noise Terror (UK), Rákosi, Diskobra, SOTE 2016.09.11. Dürer Kert

A hallatlan és halhatatlan Dean Jones legendája...

14317609_1442920645722824_8606167422002812761_n.jpgNem tudom száz százalékig pontosan, de azt hiszem három év telt azóta, hogy utoljára Budapesten járt az öreg sulis brit Extreme Noise Terror. Az viszont biztos, hogy pár nappal ezelőtt vasárnap, azaz szeptember 11 - én visszatértek, mint Jedi a harmadik részben. Az angol crust / grind mezőny alapbandái közé sorolható csapat várva várt koncertje pedig olyan hazai nevekkel egészült ki, mint Diskobra, Rákosi és a SOTE. Szóval ez az este a Dürer Kert középső termében ismét csak a maximumot ígérte nem is annyira burkoltan.

Tovább

A legendás Extreme Noise Terror a hétvégén Budapesten!

entbandpic_1.jpgLassan már rutin bejelenteni egy - egy újabb húzós név készülődő budapesti koncertjét. Ez pedig nagyjából így van a legföldalatibb földalatti felületen is, avagy a dürhő hardcore /crust punk / grindcore színteret érintő bulikkal kapcsolatban szintén. Amikből lassan minden hónapra jut egy rangosabb esemény itthon is. Ezek pedig többnyire a Dürer Kert kistermében csapódnak aztán le végül. Ahogy majd ezen a hétvégén is, azaz szeptember 11 - én vasárnap este, amikor a nyolcvanas évek közepe óta létező és az egyik legnagyobb hatású angol banda, vagyis az Extreme Noise Terror lép majd színpadra az említett helyszínen. Három valóban stílszerű előzenekarral a hazai mezőnyből, akik a Rákosi és Diskobra és a Sote lesznek. Mindehhez egy kis kedvcsinálót, a mi egyben penge múltidézés is, természetesen hajtás után találtok.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum