Dead Souls - Újabb klipet adott ki a Static-X

2020. szeptember 23. - theshattered

static_x_2019.jpgTurné híján videók készítésével üti el az időt a Static-X. A júliusban új, a 2014-ben elhunyt Wayne Static éneksávjaira épülő dalokat lemezt kiadott csapat várhatóan (reméljük) jövőre adja ki a Project Regeneration Vol. 2-t, de erről még semmi infót nem tettek közzé. Addig is időkitöltőként itt a Dead Souls, ami egy fura képi világú sztorizók klipet kapott. Ha minden jól megy, a csapatot Budapesten is el lehet majd kapni, az idénről eltolt, a Life Of Agonyval közös turné 2021. augusztus 10-én éri majd el a magyar fővárost.

Tovább

Megvan a Life Of Agony és a Static-X koncertjének új dátuma!

static_x_2019.jpgAhogy szinte minden esemény, úgy a Life Of Agony és a Static-X közös koncertje / turnéja is szinte pontosan egy évvel tolódik arrébb. A két csapat az idén augusztus 4-i, dupla lemezbemutató randit 2021. augusztus 10-én fogja pótolni, természetesen a megváltott jegyek továbbra is érvényesek lesznek.

Tovább

Jól tudna esni egy kézi kamerás Static-X buli?

static_x_2019.jpgIgaz, a friss lemezről semmit nem mutatott, azért mégis csak odavágott a szombat esti koncertjén a Static-X. A tizenhét dalos szettben nagy többségben a Wisconsin Death Trip dalai domináltak, a többi korongról csak ízelítőt kaphatott az, aki ott volt a Herd Immunity Festből érthető okokból átkeresztelt July Mini Festen Wisconsinban. Egy kézi kamerás videót tudunk mutatni róla, random érdekesség, hogy a maszkos frontember, Xer0 (azaz nagy valószínűséggel Edsel Dope) a tüsis haj nélkül tolta a bulit!

Tovább

Új videót készített az új lemezéhez a Static-X

static_x_2019.jpgMúlt hét pénteken jelent meg a Static-X új albuma, a Project Regeneration, melyről tegnap mi is megmondtuk a magunkét. A Wayne Static fel nem használt ötleteit hasznosító lemezen a Xer0 név és egy zombi maszk mögé bújtatott Edsel Dope osztja az igét és pengeti a gitárokat, de ezt már úgyis mindenki ismeri... A lényeg a lényeg, hogy a Bring You Down videója lentebb látható!

Tovább

Újabb dalcafatok érketek a Static-X új lemezéről!

static_x_2019.jpgJúlius 10-én, azaz jövő hét pénteken érkezik a végül kétrészesre duzzadt Static-X lemez első fele, a Project Regeneration Vol. 1. A 2014-ben elhunyt Wayne Static fel nem használt felvételeit felhasználó dalcsokorhoz most újabb rövid részletecskék lettek elérhetők... Csak hogy minél éhesebb legyen a rajongósereg.

Tovább

Ezek a dalok lesznek az új Static-X albumon!

static_x_2019.jpgLehozta a július 10-én megjelenő új, lényegében visszatérő albumának, a Project Regeneration Vol. 1-nak a dallistáját a Static-X. A frontember, Wayne Static 2014-es halálával földbe állt csapat 2018-ban éledt újra egy új, önmagát Xer0-nak nevező maszkos énekes/gitárossal, akivel tavaly már toltak is egy turnét, ekkor a Wisconsin Death Trip megjelenésének huszadik évfordulója volt az apropó. Most viszont hamarosan itt az új lemez!

Tovább

Hogyan született a Static-imidzs? - Új dal és videó a Static-X-től!

static_x_2019.jpgEgy jópofa, félig-meddig sztoris klippel mutatta be az új dalát a Static-X. Az All These Years című nóta a még a Wayne Static 2014-es halálát követően mostanában újraéledő csapat új lemezén, a Project Regeneration Vol.1-on lesz hallható. Az új frontemberrel kiegészült csapat egy Wisconsin Death Trip emlékkanyarja után immár teljes krafttal az új lemezük, a Static fennmaradt éneksávjait megörökítő, fent említett című korong promójára fekszik rá, ami két hét múlva jelenik meg. A Life Of Agonyval közös, Budapestet is érintő turné új időpontjáról egyelőre nincs hír, ahogy természetesen a Vol.2-ról sem.

Tovább

Kétszázezer dollárnyi felszerelést loptak el a Static-X és a Dope raktárából

static_x_2019.jpgSokszor békeidőben sincs béke, a (szigorúan nem jó értelemben vett) szemfülesebbje ilyenkor is bemegy, ahová tud. Az áldozatok közé tartozik mostantól a Static-X és a Dope is, akik közös raktárából mintegy kétszázezer dollárnyi összegben loptak el felszerelést, így LED-falakat, dobokat, cintányérokat, kábeleket, mikrofonokat és molinókat. A két csapat értelemszerűen feljelentést is tett, valamit megosztották a lopott tárgyak pontos listáját is.

Tovább

Megérkezett az újabb Face Without Fear-nóta

facewithoutfear.jpgKiadta a második nótáját a volt Static-X és Dope-gitáros, Tripp Eisen-vezette Face Without Fear. A My Parasite című tétel nem véletlenül hajaz a Static-X muzsikájára, hiszen a Project Regeneration Vol.1 című lemezen megjelenő dal, a Road To Hell fel nem használt elemeinek összegyúrásából készült el.

Tovább

Kétrészes lesz a Static-X visszatérő lemeze

static_x_2019.jpgOlyannyira belejött a munkába a Static-X alapítótagjainak háromnegyede, hogy a Wayne Static munkásságának megmaradt részét felvarró Project Regeneration című albumukat már nem is egy, hanem két részben fogják kiadni - az első szelet május 29-től lesz hivatalosan elérhető! A már húsz tételnél járó munkálatsor első feléről a Hollow már hallgatható, ezt lentebb, egy Ken Jay-jel és Tony Camposszal készül interjúrészlettel együtt megtaláljátok. Nem elfelejteni, augusztus 4-én Budapesten is el lehet majd kapni a maszk mögé bújtatott pót-frontemberrel támadó csapatot!

Tovább

Hollow - Itt az 'új' Static-X első dala

static_x_2019.jpgVégre teljes dalt is mutatott a nyáron Budapestre látogató Static-X. A Wayne Static helyén értelemszerűen egy másik frontemberrel, nemes egyszerűséggel csak Xer0-nak hívott arccal nyomuló csapat a Hollow című tétellel (melyen még Static éneke hallható) mutatja be, mégis mire kell majd számítani a május 29-én megjelenő Projekt Regenerationön.

Tovább

Bestiális Sziget-warm up Life Of Agony és Static-X bulival

life_of_agony_2019.jpg

Még véget sem ért a 2019-es Desszert feszt - a záróbál pont egy hét múlva, december 20-án esedékes a Robotban -, de a 2020-ban a huszadik szülinapját ünneplő Cudi Purci Booking már intézett is egy igen konkrét koncertet; éspedig a Life Of Agony és a Static X közös buliját. A két banda 2020. augusztus 4-én érkezik lerombolni a Dürer kertet, a koncert pedig a 2020-as Sziget nem hivatalos bemelegítő bulijának is számít, hiszen a fesztivál a következő nap startol.

Tovább

Kiderült, ki a Static-X "új" énekese

static-x-mystery-singer.jpgA mai világban hiába bújik valaki maszkok mögé, előbb-utóbb úgyis kiderül, ki rejtőzik oda. Így járt az ikonikus frontember, Wayne Static halála után felélesztett Static-X, illetve annak a Xer0 álnévre keresztelt beugrós gitáros/dalnoka is, akinek kiléte immár teljesen biztos: ahogy korábban is sejteni lehetett, a Dope éléről ismert Edsel Dope munkálkodik a zombi-Wayne gumiarc mögött.

Tovább

Jövő májusban jelenik meg az új Static-X anyag

static-x-mystery-singer.jpgTalán már sokan tudjátok: új lemezen dolgozik a Static-X. Az ikonikus frontember, Wayne Static 2014-es halála után idén újra felélesztett csapat egy eddig ismeretlen (a pletykák szerint Edsel Dope rejtőzik a zombi-Wayne maszk mögött) frontemberrel éppen az idén húsz éves Wisconsin Death Tripet turnéztató, rajta kívül az eredeti felállásban nyomuló zenekar jövőre fogja kiadni a Project Regeneration című korongot, rajta az elhunyt énekes-gitáros nem sokkal a halála előtt felvett daltöredékekkel. Ezekből korábban egy ízelítő videó már elérhető volt, viszont itt a következő előzetes a Hollow című, természetesen új dalra.

Tovább

A Static-X nem áll le

static-x-mystery-singer.jpg

Noha Wayne Static már lassan öt éve nincs köztünk, a Static-X robog tovább a Wayne imitátorral együtt. Azt, hogy ez mennyire jó ötlet, döntse el mindenki maga. Szerintem semmi nem történt volna, ha új énekessel folytatja a zenekar. Láttunk már ilyet a történelemben lásd példának okáért az AC/DC-t. De nem is a mi véleményünk a mérvadó. Most viszont itt egy komplett júniusi koncert, amit meg is nézhettek.

Tovább

Megkezdődött a Static-X húszéves turnéja

static-x-mystery-singer.jpgA napokban beindult a Jay / Fukuda / Campos tengely által fémjelzett Static-X új turnéja, melyben az idén húsz éves Wisconsin Death Trip albumot ünneplik meg. Természetesen mindezen a korong mellett a 2014-ben elhunyt frontember, Wayne Static előtt is megemelik a kalapjukat, akit egy maszkos arc, az anonimitásba vonuló Xer0 helyettesíti gitár/ének fronton. További infó, hogy a csapat még idén egy új lemezzel, a Project Regenerationnel is megörvendezteti majd a fanokat, melynek dalai korábban ki nem adott, vagy töredékekben fellelt témákra épülnek majd.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum