Nem olyan régen a SiriusXM-nél vendégeskedett a Sum 41. Ez a kaland nyilván egy kis muzsikálást von maga után, ahol a punkok fogták és röffentettek pár aktuális slágert az új albumról egy Metallica-medleyt! Mondjuk Derek Whibleyéktől eleve nem áll távol a Metallica-dalok átdolgozása, lévén annak idején az MTV Icon műsorban is nyomattak egy összeállítást, amikor, ahogy a jelenlegi, kicsit hosszabb pakkban is (kis ravaszok, azt hitték, nem vesszük észre!), a For Whom The Bell Tollst, az Enter Sandmant és a Master Of Puppetst sűrítették össze, az eredményt természetesen mi is megmutatjuk.

Igen, a fesztiválokon, ahol sok zenész megfordul, előfordulhatnak meglepő kollaborációk. A Reading Festivalon a Sum 41 koncertjén jött egy meglepetés vendég, Mike Shinoda, akivel az egyik Linkin Park klasszikust, a Faintet nyomták el úgy, hogy Chester részeit Deryck csapatta, ráadásul meglepően jól. Erről egy profin megvágott felvétel is készült, melyet az alábbiakban nézhettek meg.
Valószínűleg a legtöbben értesültetek már, hogy Las Vegasban, tegnap reggeli (helyi idő szerint tegnapelőtt esti) órákban egy koncerten történt lövöldözés közben ötven ember életét vesztette és további négyszázan megsebesültek. Az elkövető, a 64 éves Stephen Paddock, aki egy hotel harminckettedik emeletéről követte el mindezt, saját magával is végzett. Az esemény - lévén, hogy mindez egy zenés rendezvényen történt - nyilván a zenésztársadalmat is kiemelten érintette, az ő megnyilvánulásaikból találtok párat az alábbiakban.
Hosszú év volt a 2016-os. És ezzel nem a szökőév mivoltára gondolunk, hanem arra, hogy mennyi jó lemezt, mennyi jó koncertet, mennyi élményt adott nekünk ez a Nap körüli kanyar. Mivel már a vége felé jár a kör, az egyéni, majd az összesített albumlisták után egy könnyedebb, mégis szintén szubjektív, így egyéni ízlés alapján szabadon bővíthető évösszegző listával állunk elő. A lenti gyűjteményben azokat az idei dalokat szedtük csokorba, amelyeket a RockStation legénysége (és hölgysége) cafatosra hallgatott az év folyamán és amelyek bármelyik szilveszteri rockbuliban megállnák a helyüket. Nótára fel!
Ha egyvalamiben biztosak lehetünk, az az, hogy a szerelmi csalódás ritkán tesz jót egy aktívan alkotó zenész zsenijének. Például máig az Eat Me, Drink Me az egyetlen Marilyn Manson lemez, amit képtelen vagyok végighallgatni, akárhogy is futok neki. Az Antikrisztust az a lemez szépen el is indította a lejtőn, azóta sem tudja (talán már nem is akarja) visszaszerezni a régi fényét. Ellentétben Deryck Whibleyvel, a Sum 41 főnökével/agyával, aki az Avril Lavinge-el történő szakításon túltéve magát, most úgy odarobbantott a 13 Voices-al, hogy csak pislogok.
A Sum 41ban egy dolog volt számomra mindig is szimpatikus, mégpedig, hogy hasonszőrű kalipunk társaitól (lásd: Blink 182, vagy Good Charlotte) eltérően bele-belecsempésződött a zenéjükbe egy kis kosz, és dög. Persze emellett jelen volt náluk is az a gyermeteg vicceskedés, ami stíluskövetelmény ebben a műfajban, amit lehet szeretni, és nem is szégyen egészen addig, amíg az ember fia/lánya be nem tölti a nagykorúságot. Azontúl már kissé arcpirító dolognak hat negédes tinédzser problémákkal tarkított, három akkordos tika-tikára csirkepogózni. Legalább is szerintem.