Ahogy azt korábban már több alkalommal írtuk, Alföld címmel jelenik meg június 16-án a Thy Catafalque új albuma. Erről már a harmadik előzetes mutatja meg magát Testen túl címmel. Az eddigi dalokból jól érezhető, de Kátai Tamás is többször elmondta, hogy jóval direktebb dalok kerültek most felvételre. Az új dal, a két korábbival egyetemben meghallgatható alább. A zenekari csütörtökön a Budapest Parkban koncertezik a Platon Karataev társaságában. Mi ott leszünk!
Klippel debütált a Thy Catafalque új lemezelőzetese, az A csend hegyei. A jó ideje legagresszívebbnek mondható dal, melyben Lédeczy Lambert (Ahriman, Mörbid Carnage) énekel, a 
Néhány napja már tudjuk, hogy két és fél hónap múlva, a nyár elején érkezik a Makóról elszármazott Thy Catafalque tizenegyedik (!) nagylemeze. Az ezredforduló környékén talán maguk az alkotók sem gondolták, hogy a formáció bő két évtized alatt ilyen széles horizonton ilyen hosszú utat fog bejárni. Juhász János és Kátai Tamás tehát az Alföldről indultak, majd Tamás a nemzetközi színtérre kilépve, a Rengetegen keresztül, a Skót-felföldet bejárva (Sgúrr), kitérőt téve a nagyvárosban (Neolunar projekt), a hegyeken át (Vadak) vezeti majd vissza a hallgatókat az Alföldre, oda, ahol a történet negyedszázada elkezdődött.
1998-ban négy srác, Juhász János, Gáspár Péter, Kónya Zoltán és Kátai Tamás összerakott egy dark/black metal anyagot Gort név alatt. A projekt végül a bemutatkozó EP, a Forest Myths megjelenése előtt széthullott, de a dalokat a később a Thy Catafalque-ot alkotó Juhász János-Kátai Tamás duó felvette magának, amit a GSP Records hamarosan újra kiad kétféle CD-s kiadásban, két frissen rögzített bónusz dallal, mindkét verziót százötven darabra limitálva. Nem tudod, miről van szó, illetve milyen ez a zene? Mutatjuk!
A Season Of Mist kiadásában Mezolit - Live At Fekete Zaj címmel
A csehországi Jaromerben 25. alkalommal rendezték meg a Brutal Assault Fesztivált, amely az elmúlt két és fél évtizedben igazi, kultikus, underground metalzenei eseménnyé nőtte ki magát. A fesztiválon fotósunk, Lányi Kristóf is ott volt. Az augusztus 9-i, első napról mutatunk most rengeteg képet.



Igaz, csak pénteken fog megjelenni a Thy Catafalque legújabb, sorban tizedik albuma a Vadak, de már most hivatalosan hallgatható a teljes csomag. A Season Of Mist gondozásában a boltokba - meg persze a megfelelő platformokra - kerülő, a szokásos nívót abszolút tartó anyag az alábbiakban hallgatható meg. A lemezismertető írásunkat