RockStation


Videó is érkezett a Tool újravett klasszikusához

2022. március 18. - sunthatneversets

tool_2022.jpg

Ma hivatalosan is megjelent a Tool Opiate című klasszikusának újravett verziója az Opiate². A dal külön kislemezen lett elérhető és egy negyvenhat oldalas könyvbe bújtatott Blu-ray formátumban megjelenő anyagon a nóta videója is ott figyel majd - sok egyéb érdekességgel egyetemben. Az említett videót - amely a szokásos kifacsart morbidság - meg is tudjuk mutatni. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar május 24-én a Papp László Sportarénában játszik.

Tovább

Már három-négy dalkezdeménye van a Toolnak

tool-danny-carey.PNGDübörög a turné (hátha gond nélkül lemegy a magyar buli is), viszont nem ül a hátsóján a Tool legénysége. A négyes már javában dolgozik a következő lemezének anyagán, az ígéretek szerint jóval kevesebb időt kell majd várni a megjelenésig, mint az előző alkalommal. Igaz, annál már szinte minden csak kevesebb lehet. Extra jó hír, hogy még egy koncert DVD is várható tőlük, mindezekről pedig Danny Carey beszélt.

Tovább

Dal közben cserélt pergőt Danny Carey dobtechnikusa

dannycarey2019.jpgKellemetlen, amikor bekrepál valami koncerten. Főleg, ha dal közben. Méginkább, ha olyan, igazából folyamatosan kellő eszközről van szó, mint a pergődob. Danny Carey, a Tool dobosa szépen lealázta a nevezett hangszerét a The Grudge közben, melyet Joe Slaby, a technikusa hiperprofi módon cserélt le, szó szerint a dal közepén. Hatalmas taps neki! Reméljük, a május 24-i budapesti koncerten nem lesz szükség erre a mutatványra.

Tovább

Opiate2 - Itt a Tool újravett klasszikusa!

tool_2022.jpgElérhető lett a Tool örökzöldjének, az Opiate-nek az újravett verziója. A találó módon Opiate2 címre keresztelt nóta külön kislemezen is elérhető lesz, a március 18-án egy negyvenhat oldalas könyvbe bújtatott Blu-ray formátumban megjelenő anyagon a közel kétszeresére duzzasztott nóta videója is ott figyel majd - sok egyéb érdekességgel egyetemben.

Tovább

Limitált turnékiadás készül a Tool legutóbbi albumához

tool_2022.jpgA Tool-turné VIP jegyeinek tulajdonosai dörzsölhetik a tenyerüket: egy igazán különleges gyűjtői darabbal lehetnek gazdagabbak. A Fear Inoculum ultra deluxe kiadásában öt, 180 grammos vinylre nyomott korong figyel majd, az egyik oldalán a jól ismert dalokkal, a másik felén pedig egy-egy speckó mintával. Ami nem megy el a VIP jegyekkel, kikerül majd a nagyközönség elé is, viszont érdemes spórolgatni rá: átszámítva körülbelül kétszázötvenezer forintot kóstál a csomag. Kereskedelmi forgalomban várhatóan április környékén lesz elérhető. A Tool magyar koncertje a tervek szerint május 24-én lesz.

Jótékony jammelésben tolták a Tool, Foo Fighters, RHCP és Queens Of The Stone Age tagjai

screen-shot-2021-12-08-at-9_07_33-am.pngA jó zenész ott segít, ahol tud - ez alaptézis. Ha még ráadásul világszinten ismert muzsikusokról van szó, akkor pláne garantált a siker! A lenti videókban egy-egy jótékonysági örömzenét láthattok, melyben olyan "valakik" muzsikálgattak együtt, mint Danny Carey (Tool), Taylor Hawkins (Foo Fighters), Chad Smith (Red Hot Chili Peppers), Josh Homme és Troy Van Leeuwen (Queens Of The Stone Age), Chris Chaney (Jane's Addiction), és Ozzy Osbourne előző, valamint következő albumának producere, Andrew Watt.

Tovább

Barna öves lett Maynard James Keenan

rs-maynard-james-keenan01.jpgIgen komoly szintre tornázta fel magát a brazil Jiu Jitsuban Maynard James Keenan. A Tool, az A Perfect Circle és a Puscifer egyébként borászattal is aktívan foglalkozó énekese a barna övet érte el a napokban, ami azt jelenti, hogy  "színekben" már csak a sokak számára ismert fekete van hátra, persze ott is van még szigorítani - már ha ő is úgy akarja.

Tovább

Karácsonyi sztorikban Justin Chancellor és Daney Carey

tool_2022.jpgÖtletes videóban promózza az új wah-pedálját a jövőre Budapestre látogató Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor. A karácsonyi témájú filmben ő maga játszik egy kivételével minden szerepet, extraként feltűnik benne a szintén toolos Daney Carey is. De minden spoiler nélkül mutatnánk a filmet. Nem csak rajongóknak!

Tovább

Így nyomja a Tool észak-amerikai turnéjának előzenekara

theacidhelps.pngAzt már tudni, hogy nálunk a fúvósokkal nyomuló, Budapesten korábban fellépett Brass Against lesz a Tool előzenekara, amivel nincs is baj. Viszont ha érdekelne, hogy máshol kik melegítenek be Maynard apánkéknak, akkor megmutatjuk, hogy nyomja az észak-amerikai kanyaron először a színpadra lépő The Acid Helps. De mindenek előtt egy kérdés! Amúgy... Ti bele szoktatok pisilni a lefolyóba?

Tovább

A Brass Against melegít majd be a Toolnak

brass_press1.jpgA fúvósokkal gazdagon vegyített rockzenei átiratokkal ismertté vált Brass Against fog fellépni a Tool előtt. A soktagú csapat többek között Tool-dalokat is feldolgozott már korábban, valószínűleg innen jött az egésznek az apropója. A buli nem mellesleg május 24-én lesz a Papp Lászlóban, a jegyek már kaphatók!

Tovább

Dupla és tripla platina státuszba léptek a Tool lemezei

tool_2019_2.jpgÁprilis folyamán három Tool album is "szintet lépett" a RIAA szerint. A négyes 1993-as és 2001-es korongját, azaz az Undertow-t és a Lateralus-t egyaránt háromszoros platinalemezzé léptették elő, ezeknek a kistesója, a 2006-os 10,000 Days dupla platinává érett a hetekben. Ezek a számok csak az USA-beli eladásokat tükrözik, ahol a tripla platinához hárommillió, a duplához (nem meglepő módon) kétmillió eladott példányszám szükséges.

Tovább

Így nyomta a Berklee-n a Tool ritmusszekciója

tool_2019_2_credit_travisshinn_crop.jpgTagadhatatlan, hogy a Toolnak igen feszes basszus-dob párosa van, ezt minden egyes alkalommal megcsodálhatjuk, amikor csak előkapunk egy felvételt tőlük - vagy ha úgy alakul, természetesen a koncert sem rossz "mintavételi hely". De emeljük csak ki ezt a két hangszert a környezetből és úgy vegyük górcső alá a duót, hogy dolgoznak! Az Ænima pont ideális is lesz erre a módszerre, ugye? Nos, akkor mutatnánk, hogy a Chancellor / Carey páros hogyan nyomta el a nevezett nótát a Berklee-n nem is olyan régen.

Tovább

Signature gitárja lesz Adam Jonesnak, szólódalt adott ki a Tool másik két tagjával

adamjonestool.jpgThe Witness címmel szólódalt és videót mutatott a Tool gitárosa, Adam Jones. A nyakatekert témáiról ismert zenész ezzel a számmal jelentette be a signature gitárjának megjelenését, mely röpke hatezer dollárért bárki számára beszerezhető. Az egyébként elég nyugis, a Toolra jellemző matekot nem igazán tartalmazó instrumentális szerzeményben a jól ismert zenészkollégák, Danny Carey és Justin Chancellor kezelik a dobot és a basszust.

Tovább

Koronás volt Maynard James Keenan, még most is érzi a szövődményeket

pusifer_1131_a_crop_travis_shinn.jpgIgaz, nem trombitálta szét a világba, de februárban átesett a koronavírus fertőzésen a Tool, az A Perfect Circle és a friss lemezre készülő Puscifer frontembere, Maynard James Keenan. Az énekes úgy érzi, még mindig nem száz százalékos a szervezete, de azért igyekszik mindent megtenni a gyógyulás érdekében.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum