Age of the Rage: Rage, Tri State Corner, Lion Twin @ A38 Hajó, 2014.10.01.

2014. október 06. - sunthatneversets

IMG_2683.jpgj.jpg

A világ minden kincséért sem szeretnénk belekiabálni a közeli önkormányzati választások bábeli zűrzavarába, csupán egyetlen dolgot érzünk szükségesnek leszögezni: Budapest szórakozóhelyek tekintetében jól teljesít! Testközelből tapasztaltuk ezt, hiszen szombaton a Barba Negra kalóztanya vendégei voltunk, szerdán pedig már az A38-as hajó feneketlen gyomra nyelt be minket.

Tovább

Vissza az időben – Nazareth, Tri State Corner @ Club 202, 2013. április 24.

0nazareth2013_03.jpg

Azt kaptuk, amit vártunk. Nyilván nem ez volt minden idők legnagyobb Nazareth koncertje, azonban egy nagyon-nagyon korrekt rock buli zajlott le ezen az áprilisi szerdán a hajdani villamosremízben. Budapest nem égett be – és most nem arra gondolok, hogy nem volt tv-székház elleni ostrom, hanem az elfogadható nézőszámra célzok, amit szellős teltházként jellemezhetnénk. A nézőtér aktivitásával sem lehetett bajunk, főként, ha számításba vesszük, hogy egy ötven éves zenekar koncertjén már nem szokásuk egymás fejére ugrálni az embereknek. A rajongók jó része ugyanolyan fehér ing – öltönynadrág összetételben uralta az első sorokat, akárcsak felettük Dan McCafferty frontember. A fenevad és falkája megszelídült (utalás a harminc évvel ezelőtti pilisborosjenői Fenevad fesztiválra, melyet e skót banda köré szerveztek). Azért ne feledkezzünk meg arról az örömteli tényről, hogy jelentős százalékot tett ki a „modern” zenekarok pólóit viselő fiatalok rétege.

Tovább

Nazareth: Legendás skót zenekar Budapesten

nazareth01.jpg

Napra pontosan legutóbbi klubkoncertje után négy évvel, április 24-én érkezik Budapestre a skót hard rock veterán zenekara, a Nazareth. A 45 év és a sok skót whisky mit sem ártott az énekes McCafferty hangjának, sőt: lehet hogy éppen ez a híresen karcos, máig jellegzetes és erős orgánum titka? A Club 202-ben egy német csapat, a Tri State Corner is játszik majd a Nazareth előtt.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum