A svéd melodeath csapat a múlt héten indult Európa-turnéját promózta egy bejegyzésben, ahol mellesleg szót ejtettek a készülő új nagylemezről is.
A svéd melodeath csapat a múlt héten indult Európa-turnéját promózta egy bejegyzésben, ahol mellesleg szót ejtettek a készülő új nagylemezről is.
Tavaly már hírt adtunk arról, hogy közös társ-headliner turnéra indul a Trivium és a Bullet For My Valentine, amelynek során mindkét zenekar az idén húsz éves albumát (Ascendancy, illetve The Poison) fogja eljátszani teljes egészében.
A Trivium frontemberével erősít a frissen kiadott dalában, a Torturous Symphonyban a Distant. A már a magyar közönség előtt sem ismeretlen, lényegében egy ipari prés erejével kifacsaró zenekar a dalt a soron következő anyagáról, a Tsukuyomi: The Originről emelte ki, ami a bemutatkozó EP-jük, a Tsukuyomi újragondolt verziója lesz. A hét, már ismert, de átszabott dal mellett hat vendégénekessel erősített tétel figyel majd a lemezeken, a teljes pakk november 22-től érhető el.
Idei második EP-jére készül az Extinction A.D.. A To The Detested augusztus 16-án fog megjelenni, így nyilván illő megkezdeni az anyag promózását, amit az Impervious (Unrepentant) című dallal tesznek meg. A nótában a Trivium énekes-gitárosa, Matt Heafy vendégszerepel, így mind a két formáció követőinek érdemes ráfülelni a stúdiózós videóval körített dalra.
Igen erős turnénak ígérkezik a Trivium és a Bullet For My Valentine közös kanyarja. A két, fiatalnak már messze nem mondható zenekar a 2025-ben induló közös kanyarjára igen érdekes és vonzó műsorral készül, mindkettő a jövőre húsz éves albumát (Ascendancy és The Poison) fogja eljátszani teljes egészében. A turnénak egyelőre csak a brit állomásai ismertek, de egy magyar fellépés sem lenne rossz, nemde?
Félhivatalos felvételen mutatta be Matt Heafy, hogyan nyomatta a Bullet For My Valentine-nal. A Trivium és az Ibaraki frontembere a britek abszolút ütőkártyájába, a Tears Don't Fallba szállt be a rajongók hallható örömére. Az egykamerás, így kicsit közepes minőségű, de hangulatos videó az alábbi.
Nem ritka eset, hogy egy zenekar külön megnevezést alkalmaz a rajongóira. Így nem szimplán "rajongók", vagy "fanok" a követőik, hanem valami extra titulus tulajdonosaik ők, ami valljuk be: erősíti a kötődést az előadó és a nagyközönség között. Ezek közül mutatok be pár példát.
A Trivium frontembere, a mostanában szólóban is nyomuló, nem mellesleg a straming felületeken is népszerű Matt Heafy jegyzi majd a Deathgasm második részének filmzenéjét. A jelenleg még készülő Deathgasm 2: Goremageddon Kickstarter lapján, már persze ha szeretnéd a film készültét kicsit előrébb vinni, egy rakat támogatói merch-csomag közül lehet szemezgetni, érdemes rákukkantani, ha más nem, a móka kedvéért. Elég pihent pakkok vannak. A megjelenés egyelőre még nem ismert. Ha nem rémlene, miről van szó, mutatjuk az első rész trailerét!
Nem titok, a Trivium szinte a kezdetektől hatalmas kedvencem. Habár a diszkográfiájukban vannak gyengébb és erősebb lemezek is, azért főleg az utóbbiak viszik a prímet, így nem is volt könnyű belefogni ebbe a RANKsorolásba. De azért csak megpróbáltam!
Friss dalt varázsolt a technikás death metalban utazó Abiotic. A 2018-ban újjáalakult, nagylemezzel legutóbb 2021-ben jelentkezett brigád az Ocean Of Worldly Sufferingbe egy elég nagy nevet akasztott le, aki nem más, mint a Trivium énekes-gitárosa, Matt Heafy. Persze Heafy nem véletlen került a képbe, ő lesz ugyanis az Abiotic új, még idén megjelenő EP-jének producere.
Új dallal jelentkezett Sophie Lloyd. Az igen ügyes gitároshölgy, aki mostanában Machine Gun Kelly mellett látható, várhatóan még idén kiadja a bemutatkozó nagylemezét, de addig is ízelítőnek bedobta a Matt Heafyvel közös Fall Of Mant, amihez grátiszban egy videó is készült.
Ez erős este volt! Aki nem a Napalm Death koncerten romantikázott, hanem némi könnyedebb súlyra vágyott a Szerelmesek Világnapja alkalmából, az biztos a Barba Negrába látogatott, ahol egy négyes aduász pakk hozta el a legjobbjait, az elejétől a végéig forrásponton tartva a közönséget.
Mint ismert, egy különleges EP-t készített a jelenleg is zajló, kedden végre Budapestet is elérő közös Európa-turnéjához a Trivium és a Heaven Shall Burn. A két metalcore nagyágyú a másik egy-egy dalát dolgozta fel a korongra, a floridaiak az Implore The Darken Sky-t dolgozták fel a német kollégáiktól, akik cserébe a Pillars Of Serpentset formálták saját arcukra. Előbbihez most egy videó készült, melyben a zenélős részeket turnés háttérjelenetek és hangulat-snittek törik meg.
Örömmel jelenthetem, hogy az eredetileg 2021 végére tervezett, majd idén év elejére tolt turné végre elstartolt, és alig három hét múlva Budapestre érkezik. Magazinunk prágai tudósítójaként már lehetőségem volt elkapni őket, és csak javasolni tudom az esemény meglátogatását. Spoilermentes ajánló a bruttó négy és fél órás vérhányáshoz.
Teljes egészében meghallgatható a Trivium és a Heaven Shall Burn oda-vissza feldolgozós EP-je, melyet a napokban startolt, nemsokára Budapestet is érintő Európa-turnéjuk extrájaként adtak ki. Míg a Heaven Shall Burn már korábban kiadta a Pillars of Serpents átiratát, a Trivium csak most mutatta be az Implore The Darken Sky-t. Mutatjuk mind a két dalt!
Talán már többen tudjátok, egy egyfajta "oda-vissza" EP-t készít a Trivium és a Heaven Shall Burn, melyen minkét csapat a másik egy dalát dolgozza fel. A Trivium az Implore The Darken Sky-t, a Heaven Shall Burn a Pillars Of Serpents-t formálta át saját magának, ezek közül az utóbbi már szabad préda.
December 23-án egy különleges, ennek megfelelően erősen limitált kiadvány érkezik a február 14-én Budapesten fellépő Triviumtól és Heaven Shall Burntől. A két zenekar a másik egy-egy dalát dolgozza fel rajta, így a németek a Pillars Of Serpentset, a floridaiak az Implore The Darken Sky-t formálját, formálták saját arcukra a korongokon. Előzetes, ízelítő egyelőre még nincs, a borító fentebb látható.
Mivel az In The Court Of The Dragon tavalyi megjelenése óta szinte folyamatosan ott van a szettben, ki lehetett találni, hogy a Trivium következő klipes dala a The Shadow Of The Abbatoir lesz. A február 14-én Budapestre látogató floridai négyes a dalhoz ráadásul egy komoly költségvetésű videót készített, úgyhogy a már jól ismert nótát egy újabb szintre sikerült emelniük.
Ismét berakta a szettbe a Shogun album címadó dalát a Trivium. A jövőre a Heaven Shall Burn és az Obituary társaságában Budapestre látogató kvartett videót is készített az Orlandóban, azaz hazai pályán előadott tételről, melyet az alábbiakban találtok meg. A budapesti koncert tervezett dátuma február 14.
Lassan, de biztosan alakulnak a turnék, vélhetően a legtöbb már megtalálta a (végre) végleges helyét is. A Trivium és a Heaven Shall Burn közös kanyarja végül jövő február 14-én talált "otthonra", a Barba Negrában megrendezésre kerülő bálon pedig már azt is tudni, kik melegítenek be a floridai és német metalcore nagyágyúknak! A tisztes társaságot két csapat, a death metal veterán Obituary és a valamivel fiatalabb punkos metalcore pofongép, a Malevolence egészíti ki. Ha az irány kedvelőinek eddig nem lett volna elég meggyőző a kombináció, most már biztosan megindul a nyálelválasztás!