RockStation

4.5


Borknagar - Fall (Century Media Records, 2024)

Epikus metal, mesterfokon

2024. április 18. - rattlehead18

a0536770236_10.jpg

A Borknagar tagsága a 2016-os Winter Thrice lemezt követően megfeleződött. Raádásul alapemberek távoztak Øystein G. Brun gitáros zenekarából. Külső szemlélőként a leginkább érzékeny pontnak a frontember személye körüli változás tűnt. Vintersorg – aki a Cronian projektben is együtt muzsikál az alapító gitárossal – pótlására ráadásul nem is került sor. A zenekar szempontjából legalább ilyen jelentőségű változás volt Jens F. Ryland gitáros távozása, aki a harmadik lemez óta volt stabil pont. Ezek mellett csak zárójelben kellene említeni a doboscserét, azonban a Leprous révén bizonyára időhiánnyal küszködő Baard Kolstad ütős-fronton generációja egyik kiemelkedő tehetsége.

Tovább

ERRA – CURE (UNFD, 2024)

Progresszív gyógymód

erracure.jpg

Nagy a nyüzsgés az amerikai progresszív metalcore, az ERRA háza táján mostanság. Jesse Cash nemrégiben adta ki második szólólemezét Ghost Atlas címen, majd április 5-én jelent meg a banda legújabb, sorban hatodik nagylemeze a Cure. A 2021-es önmagukról elnevezett, meglehetősen kísérletező és egyben sikeresnek mondható nagylemez után izgalmas kérdés volt, hogy merre tovább, vajon, ezúttal milyen meglepetésekkel szolgál az ERRA.

Tovább

Shooting Daggers - Love & Rage (New Heavy Sounds, 2024)

Egy jó erős koffeinmentes

love_and_rage.jpg

Nagy rajongója vagyok a dühös riot grrrl zenekaroknak, kávé helyett mindig jöhet egy kis L7, Babes In Toyland, Hole vagy 7 Year Bitch az álmos reggeleken, de a budapesti tömegközlekedés is elviselhetőbb Donita Sparks vagy Kat Bjelland társaságában. Ebből a felsorolásból kitűnik, hogy bár elsősorban a 90-es évek bandáival emelem a pulzusszámot, azért a frissen pörkölt Shooting Daggers is simán odafér a polcra a többiek mellé.

Tovább

North Sea Echoes – Really Good Terrible Things (Metal Blade, 2024)

Elsőrangú lehangoltság

northseaechoesscover.jpg

A Fates Warning két alapembere, Jim Matheos gitáros és Ray Alder énekes, készítettek egy albumot, ami elüt az anyazenekar világától, ezért inkább más néven adták ki.  Az előzetes hírek alapján bensőséges, álomszerű, melankolikus zenére számíthattunk.

Tovább

Malokarpatan - Vertumnus Caesar – kazetta ajánló (Messe Noire Productions, 2024)

Sokszínű zenei univerzum

c7b57c70-9cfc-4666-8522-e5e836b4d227.jpg

Erről a lemezről - októberi megjelenés lévén - még tavaly kellett volna megemlékezni. Mivel nálam időszakosan manapság is előkerül, és a maga mezőnyében egy kétségtelenül figyelemre érdemes kiadványról van szó, néhány hónap csúszás mit sem számít - elvégre az undergroundról van szó. Apropóként pedig itt van a friss, szemet gyönyörködtető kazetta-változat, mely fokozza az élményt.

Tovább

Griffon - De Republica (Les Acteurs de l’Ombre Productions, 2024)

Egyéni ízekre törekvő black metal

420113259_886171443512791_5808142341531158334_n.jpg

Február elején az A/Oratos bemutatkozó lemeze kapcsán már emlegettem a Griffon nevét – azóta pedig be is futott a párizsiak harmadik korongja. Bizonyára sokan vagyunk úgy egy-egy underground megjelenés kapcsán, hogy az ismerkedés korai fázisában lelkesedünk az adott kiadványért, majd hetek (hónapok) múltán már nemhogy a dalokra, de magára a kiadvány címére sem emlékszünk, legrosszabb esetben pedig a formáció neve is törlődik a memóriánkból.

Tovább

Dope Calypso - Giddy Up (Jesus Saves. Moses Invest, 2024)

Őrület mesterfokon

agcbgce.jpeg

A budapesti underground bugyraiból 2013-ban bukkant elő a Dope Calypso formáció. A látszólag komolytalan garázs punk-rock trió február 16-án dobta ki legújabb Giddy Up-ra keresztelt albumát. Ne tévesszen meg senkit a látszat, ugyanis a sufnituning mögött kiérződik a magas szintű tudás és kreativitás.

Tovább

Cordell Winter - Chaos in Light (2023)

Nem időzöl kicsit az elveszettek között?

chaos_in_light.jpgEz a lemez még decemberben jelent meg, ám nekem év elején dobta fel a release radar, és rendesen rajta ragadtam. Hősünk pofátlanul fiatal, még nem tudni, hova forr ki, ezért a tökéletlensége ellenére azt gondolom, érdemes szemmel tartani az útját, egyben bemutatni őt Nektek. 

Tovább

The Smile - Wall of Eyes (XL, 2024)

Táguló univerzum

woe.jpg

A Radiohead az a zenekar, ami egy az egyben leválasztható nemcsak a brit rockzenei szcénáról, de úgy nagyjából mindenféle zenei vagy popkulturális trendről is, szóval stílusok felett áll ahogy mondani szokták. Az meg még izgalmasabb, mikor önmaguktól is eltávolodnak, mondjuk egy jó kis Thom Yorke szóló lemezzel, vagy a trippelős - pulzáló krautrock hagyományait (is) ápoló The Smile-lal.

Tovább

A/Oratos - Ecclesia Gnostica (Les Acteurs de l’Ombre Productions, 2024)

Könnyen emészthető melodikus black metal

a4094836211_65.jpg

Aki hozzám hasonlóan figyelemmel követi a francia black metal aktualitásait, már minden bizonnyal találkozott a Griffon nevével. A történelmi tematikájú szövegvilággal alkotó párizsi alakulat két lemezt tudhat maga mögött, melyek közül az utóbbi – legyen bár három éves kiadvány – a mai napig rendszeresen előkerül nálam. A kiadó ugyan már bejelentette a harmadik Griffon lemezt is, de azt megelőzően, január közepén befutott az A/Oratos bemutatkozó anyaga, mely formációban a Griffon frontembere, Aharon is érintett.

Tovább

KORI - HÚSZRA LAPOT (H-Music, 2023)

A fókusz a hard rockon

kori-huszra-lapot-cd-front.jpg

Kori, azaz Koroknai Árpád nevét a magamfajta negyvenesek a ’90-es évek közepén a dallamos heavy metalban utazó Szfinx zenekar frontembereként ismerhették meg. A debreceni csapat ezzel a muzsikával rossz időben volt a rossz helyen, két – egyébként remekül sikerült – kazettaalbum után le is húzták a rolót. Az említett felvételeknek végül, bő húsz év múltán a H-Music jogelődje szolgáltatott igazságot egy alaposan megbónuszolt dupla CD-s kiadvány formájában.

Tovább

New Model Army – Unbroken (earMUSIC, 2024)

Töretlenül

nma_unbroken.jpg

Vajon mi történik, ha a lázadás és a zenei forradalom a 80-as években találkozik? A válasz egyszerű: olyan zenekarok születnek, mint a New Model Army. Az ikonikus bradfordi sereget Justin Sullivan indította hódító útjára, hogy zenéjükkel egy jobb világ megteremtésének reményét hirdesse. Bár a pályatársak közül már nagyon sokan lemorzsolódtak az idők folyamán, a New Model Army töretlenül folytatja küldetését. Zenéjük széleskörű hatásokra épül, de alapvetően a fő mozgatórugó a punk-rock és Northern Soul iránti szenvedélyük. Nem idegen tőlük a folk-elemek, az akusztikus gitár, vagy akár a hegedű beépítése egy-egy szám erejéig.

Tovább

Diabolus In Musica - Sárkányfejezet (H-Music, 2023)

diabolus-in-musica-sarkanyfejezet-cd.jpg

Az Ørdøg nélkül nem létezne a Diabolus In Musica, de mára már az utóbbi is stabilan áll a saját lábán. Sőt, egyre többen vagyunk azok, akik a zenekar neve láttán nem valami Slayer tribute-ra asszociálunk. A friss lemez borítója egyesekben azért némiképp összekuszálhatja a szálakat, hiszen a Hieronymus Bosch-ihlette grafika képi világa a South Of Heaven frontjára emlékeztetheti az embert – Sárközi Zsolt (Dark Art) alaposan kitett magáért. Ezen túl azonban felesleges további hasonlóságokat keresgélnünk az önkéntesen nyugdíjba vonult Arayáékkal.

Tovább

RockNuggets Vol138. / Wolvennest - The Dark Path To The Light (Ván Records, 2023)

Az időtlenség érzete

a3777240360_65.jpg

A belga Wolvennest neve mára a hazai underground megfelelő köreiben is jól cseng. Jelen sorok így figyelemfelhívás helyett inkább csak az emlékeztető szerepét hivatottak betölteni. A Ván Records neve jól működő iránytű a kortárs földalatti mozgalom innovátorai felé. A The Dark Path To The Light pedig a brüsszeliek eddigi legrövidebb lemeze - a mondat azonban semmiképp sem fejezhető be azzal, hogy egyben a legkönnyebben befogadható is.

Tovább

Extinkt - Trinity Redux (Ossuary Records, 2023)

406177143_846144320851001_2990604669013379270_n.jpgAki követi az európai thrash metal underground aktualitásait, bizonyára már belefutott a Terrordome zenekarba. Az ottani fő dalszerző, a szcénán belül Uappa Terror néven ismert Mateusz egy igazi fanatikus, afféle lelőhetetlen figura, aki párhuzamosan futtatja az egyes zenekarait. A death metalos Rogga Johanssonnal ellentétben évente ugyan nem jelentkezik három-négy lemezzel, de a fő zenekara mellett egyidejűleg három további csapatban – Distrüster, Topór, illetve Extinkt – is érdekelt. Az Extinkt 2012-től üzemel.

Tovább

Trevor Rabin - Rio (Inside Out, 2023)

A progresszív rock tábor kiszolgálása

363377478_113758041797321_7601375682118576524_n.jpg

Progresszív rock körökben korántsem egységes a gitáros, Trevor Rabin megítélése. Ennek – a több évtizedes pályaív dacára – mindössze egyetlen oka van. Mégpedig a Yes, pontosabban Jon Andersonék idén jubilált 90125 című lemeze. A korai Yes, vagyis a Steve Howe-éra hívei sosem tudták megbocsátani Rabinnek, hogy fő dalszerzőként az Owner Of A Lonely Heart dallal, illetve az akkori koronggal 1983-ban slágeres, rádiós irányba tolta el a zenekart.

Tovább

Wayfarer - American Gothic (Century Media Records, 2023)

Az amerikai black metal innovátorai?

a3843149227_10.jpg

Az amerikai black metal éveken, mi több, évtizedeken keresztül csak minimális egyéni ízt volt képes felmutatni. A csontig lerágott fantasy szövegvilág, a kulturális szempontból tőlük teljességgel idegen észak-európai mitológia vagy a leginkább vérszegény profán gyalázkodások tematika gyanánt sokaknak ugyan még ma is megfelelnek, de egy ideje az Egyesült Államokban is akadnak kivételek. A legnyilvánvalóbb forráshoz, a saját tradíciókhoz, az önnön történelmi örökséghez való fordulás jegyében pedig nemcsak a szerzők, hanem a hallgatóság is kincsekre lelhetnek.

Tovább

Angelus Apatrida - Aftermath (Century Media Records, 2023)

Teljeskörű a kiszolgálás

aftermath-aa.jpg

Bár az Angelus Apatrida „csak” 2000-ben alakult, a saját szakmájában régi motorosnak minősül. A thrasherek ugyanis nemcsak zenéjükben élik újra a megboldogult ’80-as éveket, hanem a kiadványok megjelentetésének gyakorisága is azt az időszakot idézi. Az Aftermath már a nyolcadik A.A. sorlemez.

Tovább

Mortajas - Mortajas / Mortajas II. (Sun & Moon Records, 2023)

Epikus doom metal Chiléből

mortajas-768x768.jpg

Még az ezredforduló környékén fenntartások nélkül leírhattuk, hogy a doom metal egy kiveszőben lévő, utánpótlás nélküli műfaj, addig a ’10-es évek elejétől a múltba révedés jegyében megindult egy olyan folyamat, melynek eredményeként épp ennek az ellenkezője vált ténnyé.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum