A kiadó nevétől függetlenül már önmagában pozitív visszacsatolást jelent, ha egy hazai zenekar lemezében határainkon túl is látnak fantáziát. Az pedig még inkább értékelendő, ha történetesen egy bemutatkozó anyagról van szó. A szegedi DVVAD ráadásul november végén épp egy olyan német kiadónál debütált, melynek a fő profilja a zenekar irányához tökéletesen passzoló post-black metal.

Nézem ezt a két szakállas norvég csávót a zenekari promó fotón és olyan ismerősnek tűnnek. Aztán rájövök, hogy ez csak két szakállas norvég csávó fürdőköpenyben. A Barren Womb zenéje is ilyen: ismerősnek tűnik, pedig most hallom először.

A huszonegyedik században már a hazai underground viszonylatában sem szokatlanok az egyszemélyes formációk. Ezek terepe pedig elsődlegesen a black metal. Ebben a szűk körben a teljesség igénye nélkül megemlítendő a Denevér, a Vrag, a Solus, a Rém, a Marblebog vagy a korai Aornos neve, illetve jelen írás tárgya, a Fattyú is ide tartozik.

Negyedik nagylemezéhez érkezett a magát modern dallamos metalként definiáló svéd Metalite. Ezúttal egy terjedelmes sci-fi konceptalbummal feszegetik a műfaj határait.

Pontosan két évvel a legutóbbi nagylemezük után, máris itt a friss Magnum hallgatnivaló. A patinás brit hard rock csapat huszonharmadik albuma a hónap egyik kiemelt hard rock kiadványa.

2024 megint egy új év, de ugyanaz a lendület, ami tavaly is hajtott. Rengeteg jó zenekar vár még arra, hogy felfedezzük őket és még többen próbálnak valami újjal előrukkolni idén, hogy megmutassák a világnak kik is ők valójában. Most egy hazai zenekar a Trapsix került terítékre, hiszen hamarosan itt van a legújabb albumuk Scenery címmel.

Az 1990-es években sokat hallgattam a német Scannert. Legyen szó a hamisítatlan germán power/speed irányultságú korai albumokról (Hypertrace és Terminal Earth) vagy a kimunkáltabb Ball of the Damnedről, ezek mindegyikét nagyon kedveltem. A Mental Reservation is megtalálta hozzám a utat, bár mai aggyal belátom, hogy némileg túlagyalták-túlzenélték.

A varsói Rascal egy első lemezes ötös. A lengyel fiatalok 2019-ben ragadtak hangszereket, és ha jók az infóim, az énekes srác kivételével mindannyian a Lost Beyond Reason lemezzel debütálnak. Frappáns előzménysztoriról, zavaros kezdetekről, netán lineáris fejlődésről tehát most nem tudok beszámolni. Csekély, de figyelemre méltó adalék azonban, hogy a minden szempontból az első lépéseknél járó zenekar az eddigi történetét tagcserék nélkül abszolválta.

A dél-amerikai thrash/black hordákra fokozottan jellemző a barbár megközelítés, ami egyébként alaphangon is az irányzat sajátja. Ezen attitűd mellett/mögött azonban sok esetben másodlagos maga a zene. A 2011-ben hangszereket ragadott Demoniac egy üdítő kivétel, a chilei négyes esetében ugyanis fordított a sorrend.

A thrasher Extinkt idei lemezének ajánlójában ITT már ejtettem pár szót a kelet-európai undergroundban Uappa Terror név alatt futó Mateusz Lapczynski tevékenységéről. Most pedig elkerülhetetlen, hogy néhány gondolat erejéig önmagamat ismételjem; szóval emberünk gitáros/énekes/dalszerző pozíciókban szinkronban és főszereplőként több zenekarban is érdekelt. A lényeg Mateusz esetében (és nálam is) a Terrordome-on és a thrash metalon van, de emberünk a rokon irányzatokban is igyekszik kipróbálni magát. Adam Burke grafikája alapján csípőből nem lehet eltalálni a Distrüster által képviselt zenei világot.

Már itt, az elején leszögezném, hogy a Hooligans-hez az előző lemezt felvezető videoklipekkel találtam el, és nem vissza. Szóval az előzmények en bloc kimaradtak nálam, a füldugó nélkül el- és kikerülhetetlen rádiós slágereket természetesen mindenki máshoz hasonlóan én is ismerem, a Zártosztályt megelőzően készült sorlemezeket viszont a maguk valójában egyáltalán nem.

Az okkult, azaz a blackes heavy metalnak egy-másfél évtizede volt egy felfelé ívelő időszaka, persze szigorúan az underground léptékében gondolkodva. A Portrait, a Tribulation és az In Solitude nyomán a heavy metal felől, blackes ízek hozzáadásával – vagy épp az ellenkező irányból érkezve – többen próbálkoztak a sötét praktikákkal. A Mercyful Fate-féle csapásvonalon – alkalmanként ugyan recsegős vokálokkal megtámogatva, de – ígéretes lemezek is születtek. Az underground tűzbe borításáról nem beszélhettünk, a fellángolás pedig azóta alábbhagyott.

A Nantes-i Lunar Tombfields egy relatíve friss név a francia black metalban. Az itteni forgatókönyv szó szerint megegyezik a magyar underground-ban az utóbbi évtizedben feltűnt friss nevek többségének eredettörténetével. Azaz önmagában a név új, a mögötte álló zenészek azonban évek óta részesei, alakítói a regionális színtereknek. A séma rendkívül aggasztó képet fest a lassan elöregedő szcénáról, de a folyamat az extrém vonalon kétségtelenül általánosnak mondható. Ahogy a hallgatóság, úgy a zenészek is a harmincas-negyvenes generáció köréből kerülnek ki.

Minden valószínűség szerint vagyunk egy páran, akik a Burning Sun fanzine-nek, vagyis a mögötte álló Papi Zolinak köszönhetjük a Blazon Stone-t. Blazon Stone alatt természetesen nem a hatodik Running Wild lemezre gondolok, hanem a Kasparek kapitányék 1991-es korongja nyomán nevet választott svéd kalóz metal alakulatra - akikről a magazinban Zoli rendszeresen publikált. De hogy jön ez ide?!

Az európai melodikus hard rockot, mint irányzatot hajlamosak vagyunk egyetlen kiadóhoz kötni. Ígéretesebb újoncok azonban bárhonnan és bárhol felüthetik a fejüket. A német-brit kooperációban működő Bad Rain például nagylemezes formában a jövő év tavaszán a német Fastball Musicnál fog bemutatkozni.

A norvég Superlynx a szokatlan címet kapott idei, sorban már a negyedik lemezével otthonosan mozog abban a ’70-es években gyökerező, lebegős, kissé pszichedelikus zenei világban, amelyben a ’90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

Dadaizmus és death metal?! Első olvasatra csak egy olyan újabb üres szlogennek tűnik, melyek a promóció keretében rendszeresek akár kiadói, akár előadói részről. A szokatlan szókapcsolatról az ember gyanakvóan azt gondolja, hogy egy új zenekar bevezetéséhez kellően hangzatos, de a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Arra mindenesetre tökéletesen alkalmas, hogy utánanézzünk, mégis mi a bánatról lehet szó.

Néhány napja egy olyan fotó jelent meg a holland Hail Of Bullets közösségi oldalán, mely a death metal tábor bizakodására adhat alapot egy esetleges újjáalakulás kapcsán. Amíg rendeződnek az ottani sorok, addig itt van nekünk a Rotten Casket, mely horda a Pestilence-et is megjárt, az Asphyx soraiban szintén érdekelt Martin Van Drunen újabb, friss lemezes osztaga.

A 90-es évek derekán járunk, az AvtoVAZ járműgyártó vállalat sláger termékében repesztünk Szombathelyre a haverokkal, a friss jogsi ott ropog a belső zsebemben az autórádióból meg a Helmet üvölt. Nyugat-magyarországi Wayne’s World Zsigulira meg alternatív metálra hangolva, bekönnyezek, ha csak rá gondolok.