A Kylesa zenéje jó. Olyannyira, hogy hallgathatjuk kocsikázás közben, vagy az esős délutánokon, de leginkább akkor ütne nagyot, ha az apokalipszis után egyedüli túlélőként állnánk a pusztuló világ közepén. Rövidre zárva: a Kylesa olyan jól tud atmoszférát teremteni, mint nagyon kevesen. Ez az atmoszféra pedig, amivel a Spiral Shadow rendelkezik, egyáltalán nem a kellemes, barátságos, és biztonságos képet idézi fel bennünk.
Eléggé nehéz behatárolni amúgy a Kylesa műfaját. Alapnak tekinthetjük a doom- sludge vonal gonoszabb, kevésbé groove-orientált zenei alapját, néhol megbolondítva a manapság egyre divatosabbá váló poszt-rock súlyosságával, és mélységével. Mindemellett nyomokban tetten érhetjük a crustos, punkos attitűdöt olyannyira, akárcsak a művészies(kedő) dallam menetek miatt a pszichedelikus art rockot. Ebből kerekedik ki ez a nagyon fura, de összképét tekintve lebilincselő zene, amit Kylesaék nyomnak, immáron nyolc éve, négy albummal a hátuk mögött.
A Spiral Shadow már a kezdetétől fogva könyörtelenül gonoszkodik velünk. Nagyon megkapó a nyitó Tired Climb, a szigorú gitárokat remekül ellensúlyozza Laura Pleasants tiszta énekhangja, végig az egész albumon pozitívumként lehet ezt említeni. A nyomasztó légkört az olyan számok tovább fokozzák, mint a Cheating Synergie, a Drop Out, vagy mondjuk a Distance Closing In. A sokszor kántálásba hajló ének pedig egy olyan spirituális hangulatot ad ezeknek a számoknak, hogy néhol úgy érzi magát a hallgató, mintha egy modern sátánista rituálé közepébe csöppent volna. De legalább is fültanúja lenne annak. A To Forget, és a Forsaken is nagyon odaütős szám, ugyanebben a hangulatban, de az igazi hidegrázást a záró Dust hozza, amelynél leginkább felfedezhető a poszt-rockos súly, és lebegés; igazán sodró dallal végződik tehát az album.
Vannak azért igazán fura tételek is a Spiral Shadown. Ilyen például a néhol már hard rockos lágysággal, és harmóniákkal megszólaló címadó szám, vagy a Back And Forth punkos, indies kezdete, bár ez a szám elég bizarrul nyit, a refrén hangulata miatt ez is a jobb számok közé sorolható. Talán az albumról leginkább a Don’t Look Back lehetne a kakukktojás, kicsit a 90-es évek noise, punk, grunge dolgai jutnak eszembe, kb. mintha a Pixies írt volna egy közös számot a Sonic Youth-tal.
A Kylesa elég ügyesen egyensúlyoz a különböző zenei stílusok határmezsgyéin, mindezt úgy, hogy (egyrészt a kicsit nihilista női énekeknek köszönhetően) a sajátságok sem maradnak el. Nem egy könnyen befogadható lemez a Spiral Shadow, amit a nap bármely szakaszában hallgathat az ember, és nem is arról szól, hogy a fülbemászó és könnyen dúdolható dallamok miatt ne tudjuk kiverni a fejünkből Kylesaék zenei tevékenységét. De ennek ellensúlyozására olyan hangulatot csiholnak ki a hangszereikből, hogy kénytelen vagyok elismerően csettinteni, ha valaki megkérdezi, mennyire jó ez a zene.
A Tired Climb klipje:
