Hiszek benne, hogy az idő folyásában vannak gócpontok és előfordul, hogy az ember életében fontos pillanatok egymáshoz közel, ilyen gócpontok körül alakulnak. Ilyen volt számomra az október 9-i dátum, hiszen ebbe a napba annyi király és nyomorúságos sztorit sikerült belepakolni, amit máskor egy hét alatt nem sikerül. És akkor nem értünk a nap végére, hiszen este készültem az Anathema koncertjére az A38-on. Imádom a bandát, igazán sokat vártam, főleg egy ilyen nap után. Kilenc után pár perccel érkeztem meg a helyre, így – persze – le is késtem a felvezető zenekarként aposztrofált német A Dog Called Ego-t. Pedig néhány nappal korábban csekkoltam őket a weben, és elég ígéretesnek tűntek.

A Hajón eszméletlen sokan jöttünk össze és én őszintén meg is voltam lepődve az publikum összetételén. Talán kisnyugdíjast és 14 év alattit nem láttam, de azon kívül minden más korosztály képviseltette magát. Gyűjtöttem egy kis bátorságot (=sör) és elindultam a tömegen át, hogy kiékeljem magamat a színpad közelében a fal mellett. Szinte percre pontosan beköszöntek egy Pink Floyd klasszikussal - A New Machine (Part 1) -, és néhány perc múlva a színpadon is megjelent az Anathema. Az új lemez, a Weather System albummal kezdtek, az Untouchable mindkét részét eljátszották. Itt kezdtem libabőrözni először az este folyamán. Előbb amiatt, mert élőben talán még jobban hatott az első része az Untouchable-nek, utána pedig Lee Douglas eszméletlen tiszta és szép hangja miatt. Amúgy a hölgy kisugárzása, ám mégis egyszerű színpadi megjelenése nagyon sokunkból váltott ki hatalmas lelkesedés és tapsvihart. Kicsit passzívnak és élettelennek tűnt így első ránézésre a közönség még ekkor. Nyilván nem vártam circle pit-et és wall of death-et, de mégis fura volt. Aztán azért szépen lassan a Cavanagh-Douglas klán szépen lassan megette a hajó közönségét, és a Thin Air vége felé azért már egyre több kéz repült a magasba (bár az ördögvillázást még mindig indokolatlannak éreztem).

Szépen csomagban érkeztek az egyes albumokról a dalok, így azok valamiféle felvonásokká álltak össze, így a We’re Here Because We’re Here etapban a Thin Air után Dreaming Light és Everything jöttek szépen sorban, és persze egytől egyik mind zseniálisan szólt. Az amúgy komor melankóliát a vicces Cavanagh fivérek oldották néhány poénnal, pár magyar szóval. Vincent néha elkérte a fényképezőgépet egy-egy rajongótól és ő lőtt pár fotót. Tetszett, hogy ennyire közvetlenek és jó arcok. A következő percek a ’99-es Judgement albumról szóltak, kezdve a személyes kedvencemmel a Deep-pel, és úgy néztem, nem csak én vagyok megőrülve ezért a dalért. Az Emotional Winter album verziójában is erősen érződik David Gilmour (Pink Floyd) hatása a gitárszólókban, ám itt a koncerten ez még inkább hangsúlyosabb volt. A hosszan, nagyon hosszan elnyújtott ’pinkys’ szólók szinte hasítottak.

Az új albumról elővett újabb szett sikere volt talán a legnagyobb a bandának az este folyamán. A csodálatos hangú Lee Douglas által elővezetett Lightning Song, után The Storm Before the Calm jött, amit szintén az énekesnő jegyez, mint a dal szerzője amúgy. Aztán a Weather System talán legjobb tétele érkezett, a The Beginning and the End. Az egyetlen, apró hiányérzetem sajnos pont ezzel a dallal volt: talán túlságosan is sokat vártam, de egy picit csalódtam, mert nem volt annyira katartikus élmény, mint az albumról hallgatva.

A koncert utolsó felvonását a Natural Disaster album hozta. A Closer elektronikus részével szinte ’diszkó’ hangulatot teremtettek a teremben, aztán persze után visszatért a világ a normális kerékvágásba, amikor a dal második felétől keményen a húrok közé nyúltak. Aztán felköszöntöttük születésnapja alkalmából Lee-t, tök jópofa jelenet volt, ahogy az egész hajó magyarul énekelte a HappyBirthday-t. Végül a Natural Disaster és a Flying zárta a műsort. Illetve persze, hogy csak zárta volna, mert a ráadás felvonás még hátravolt: az Alternative 4 album blokkja a Shroud of False-zal és a Fragile Dreams-zel. 

Időről időre azért a körbenéztem a Hajó közönségén és tényleg hihetetlen volt azt látni, hogy az emberek egy rockkoncertre érkeztek, de közel sem voltak ennek szemmel látható jelei. Egy helyben állva-billegve, becsukott szemmel mormolta a dalszövegeket a publikum, mintha imát duruzsolna.

A több mint két órás műsor alatt kicsit úgy éreztem magam, mintha először volnék koncerten. Folyamatosan (valószínűleg) kuka mosollyal álltam a színpadhoz közel és élveztem minden percét az estének és nagyon nem akartam, hogy vége legyen. Különleges zenei csemege volt, hatalmas köszönet érte az Anathema-nak és persze a Negative Art Prod-nak!

Setlist:
A New Machine (Part 1) - (Pink Floyd song)
Untouchable, Part 1
Untouchable, Part 2
Thin Air
Dreaming Light
Everything
Deep
Emotional Winter
Wings of God
A Simple Mistake
Lightning Song
The Storm Before the Calm
The Beginning and the End
Universal
Closer
A Natural Disaster
Flying

Internal Landscapes
Shroud of False
Fragile Dreams

FOTÓK: RÉTI ZSOLT, TOVÁBBI KÉPEK ITT