RockStation

A kamera, ha forog …: Kilian – Bohém erdő

2012. január 12. - sunthatneversets

A nagyrészt budapesti tagokból álló Kilian nevéről először egy lakótelep ugrott be, de ez már a korral jár.  Ez a Kilian egy rockzenekar. A bandát Jacsó Miklós gitáros hozta össze. Így akadt Bálint Áron basszerre és Gál Dani dobosra és már meg is volt a zenekar. A trió felállás egy darabig működött, de aztán úgy döntöttek, hogy kellene egy önálló énekes. Ő lett György Imre és így lett teljes a zenekar felállása.

A banda jó részt saját számokat játszik, de koncerten befigyel néha Metallica, Pearl Jam és akár Down is. A csapat magát stílusilag grunge és stoner muzsikának írja le, ami valahol igaz is, meg nem is.

A Bohém Erdő egy négyszámos EP, amely Philipp László kezei alatt készült, az Abnormal stúdióban. Búgó, dörmögő négy szám ez. A jelzők nem az anyag hangzásbeli minőségének szólnak, hanem inkább a hangulatnak. A grunge is inkább itt tükröződik vissza, mélyebbre hangolt, koszos, kicsit merengős témák jönnek egymás után, aztán, ha igazán beleborulnak akkor még a Kyuss is beugrik egy pillanatra - így viszont már ülhet a stoner -, de jó pár space-rockos megoldás is befigyel.

A Kifolyni Kész című tétellel indítanak, amely talán a legdirektebb dal a lemezen. Az mindjárt elsőre feltűnik, hogy György Imi abszolút szőrös torkú rockénekes, abszolút jól hozza ezeket a szikár énektémákat. A kettes címadó egy keményebb dal, egy elég profán refrénnel és egy picit üres középrésszel.

A bugyborékoló, effektezett Félreeső Helyek egy nagyon sötét tónusú darab, de az egyik legjobb a négy dal közül. A dal lezárása különösen jó lett. A legjobb dolgot azonban a végére hagyták Kilianék. A Nevetünk című tétel egy baromi jó refrént hordoz, nagyon jó vokális megoldásokkal.

04 - nevetunk by kilian_zenekar

Mi a magunk részéről csak biztatni tudjuk a Kiliant, hogy ezen az úton menjenek csak tovább. Nyilván nem hibáktól mentes produkció, de a potenciál megvan a srácokban a sikeres folytatáshoz.

Az EP letölthető INNEN.
Meghallgatható ITT: http://soundcloud.com/kilian_zenekar

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr43538766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum