Ha azt hittétek, hogy 2012 nem hozott új Boris hanganyagot, akkor tévedtetek; év végére becsúszott még tőlük azért egy EP. Mondjuk ha azt nézzük, hogy 1996 óta eltelt időben a Cosmos a 42-ik (!) saját kiadványuk –EP-kel, élő albumokkal, újrakiadásokkal-, és akkor még a különféle kollaborációikat nem is számoltuk, azokkal együtt 63 (!!)-nál jár a japán alakulat. Nagy a merítési lehetőség, ennek megfelelően a Boris életműve igen színesre sikeredett stílusilag és minőségileg. Nem kell messze menni, hogy felidézzük a tavalyi tripla lemezüket, ami három részben ránk szabadított drone, doom súly metált, japán popot, ambient electrot és ezeknek a borult mixeit. Attól függetlenül, hogy az a Heavy Rocks, Attention Please, New Album hármas nagy kedvencem lett, azért még mindig fenntartással kezelem az évi aktuális kiadványukat.
Mert azt el lehet mondani, hogy ahány Boris lemez, annyi stílus, némi átfedéssel. Volt már kőkemény stoner (2002-es Heavy Rocks), vagy már-már punkba hajlóan zajos (Pink), de a Sunn (O)))-val közös Altaron anti-zenei mélységekben gonoszkodtak. Valahol megvan egyébként mindegyiknek a fílinge, de meg tudom érteni azokat is, akiknek ez a fajta kiszámíthatatlanság az, ami gátat szab a megkedvelésüknek. Ezúttal tizennégy percnyi betekintést nyerhetünk a Boris space rock, ambient kozmikus világába, három felvonásban.
A Cosmos első része az ambient vonallal kezd, gyakorlatilag egy egybefolyó zajmassza formájában, ami leginkább a tengermorajlást juttatja az eszembe. Ezek a lomha hanghullámok simítanak minket bele a második részbe. Itt már rendeltetésszerűen használja a zenekar a hangszereket, és hozzák a „legborisosabb” formájukat. Lassú, súlyos doom, post-rock egy kicsit grungeos utóízzel, és az énekes Atsuo hangja is magabiztosabb ezen az EP-n (ebben az egy számban), mint úgy általában. Az utolsó öt percre marad még egy nyugtató, lebegős gitár szólammal kezdődő tétel, amit néhol megszakít egy baljós szólam, elképesztően fosatós hangulatot adva a finálénak. Földöntúli zajok, a Cosmos sötét oldalára értünk!
A Boris mestere az ilyen mély, lassan hömpölygő, de mégis intenzív zenének, ami képes arra, hogy megutaztassa az embert. A Cosmos olyan lett, mint amilyen mostanság lett a Boris. Egy borult zenekar, akik zenét (vagy legalább is hangulatot) tudnak csiholni gitár gerjedésekből, effektekből, zajokból. Mégis folyamatosan megtalálják az olyan lomha, lassan, de biztosan megbabonázó riffeket, amik után a fent említett zajkeltések átváltanak a felesleges maszatolás kategóriából, a hosszas előjátékéba. És ebben egyedülálló a Boris. A Cosmos esetében majd tizenöt percig -ami miatt most elmarad az osztályzat-.
A Cosmos második része:
A Cosmos harmadik része:
