RockStation

Elhunyt Keith Emerson, az Emerson, Lake & Palmer alapító billentyűse

2016. március 12. - sunthatneversets

keith_emerson.jpg

71 éves korában Santa Monica-i otthonában elhunyt Keith Emerson billentyűs, a 70-es évek egyik legnagyobb progresszív rock bandájának, az Emerson, Lake & Palmernek alapítója. Mindezt maga a zenekar jelentette be Facebook oldalán.

A TMZ portál szerint a zenész öngyilkos lett, barátnője talált rá, fején egy lőtt sebbel. Emerson hosszabb ideje depresszióban szenvedett, mert olyan idegrendszeri betegsége volt, mely kihatással volt arra, hogy zenélhessen. 

Keith Emerson 1944 november 2-án született, és az ELP 1970-es megalakulása előtt a The Nice, a Keith Emerson Trio, a John Brown's Bodies, a The T-Bones tagja volt. Az Emerson, Lake & Palmer az 1979-es feloszlásáig 7 klasszikusnak számító stúdiólemezt (Emerson, Lake & Palmer, Tarkus, Trilogy, Brain Salad Surgery, Works Volume 1 & 2, és Love Beach), valamint egy koncertlemezt (Pictures At An Exhibition) adott ki. 1991-ben újra összejött az ELP, és két lemezük is készült (Black Moon 1992, In The Hot Seat 1994). A zenekar feloszlása után szólópályára lépett és filmzenéket írt. 

Nyugodjék békében!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr258466574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum