RockStation

Insane - Err (2016)

Erre kell továbblépni

2016. március 29. - KoaX

insane_err_cd_front_01_1400x1400.jpg

A magyar underground "nagyjai" folyamatosan jelentik be, hogy feloszlanak, nem osztják tovább nekünk az igét. Ilyenkor azért egy kicsit mindig megfájdul a szívem. Na, nem azért mert én is érzem, hogy egyre idősebb vagyok, hanem eszembe jutnak azok a Zöld Pardonos esték mikor lementünk egy-egy Blind Myselfre, amikor végig zúztuk a Subscribe bulijait a Hajón, vagy amikor az Isten Háta Mögött koncertjén szanaszét áztunk, de ez sem számított, csak a zene volt az, ami igazán fontos volt. Szerencsére az Insane még nem dobta be törölközött, sőt, itt az Err!

Emlékszem sihederként tényleg az Insane, Solution és Subscribe volt az első olyan három zenekar amikre itthon felfigyeltünk, amik hoztak nekünk valami újat. A kétezres évek elején akármilyen hihetetlen, de szájhagyomány és nagy adag CD csere-bere útján ismertünk meg új zenekarokat (persze aztán a YouTube megoldott mindent) Így ismertem meg az Insane-t is, akik totál lekaptak a lábamról. A XXI. Century Poison majd a King Of Fools nagyon sokat pörgött a lejátszóban annak idején. Mikor Oszkár kilépett a zenekarból voltak kétségeim, de anno Bálint is megállta a helyét, ahogy most Berci teszi.

insane_err_cd_promo_02_1400x1400.jpg

Azt szeretem az Insane-ben, hogy ugyanazt a hangulatot hozza mindig, ugyanazt játssza, de mégis minden albumról albumra képesek megújulni, valami olyat mutatni, ami az előzőn még nem volt. A 2012-es Concord The World egy nagyon komoly produkció volt a srácoktól, amit azt hittem, hogy nehéz lesz felülmúlni. Nos, már bőven zajlik 2016 és a srácoknak itt a legújabb albumuk az Err. A kérdés, hogy sikerült-e felülmúlni az előző albumot már az első hallgatás során kiderül. Nem. Sokkal inkább az van kiegészítve, tovább lépet a zenekar. Akkor most mégis felülmúlta? Igazából olyan érzésem van, mintha a Concord folytatódna, csak most másképpen szólal meg az anyag. A stúdiós munka során olyan érzése van az embernek, hogy a mélyebb hangok, most valahogy jobban előtérbe vannak helyezve, ezáltal a dalok hangulata is kicsit mélyebb, nem annyira könnyed, mint mondjuk az előző album Light House dalánál.

Érsiék nem szaroznak egy percet sem, már a nyitó To Err Is Human-ben letépik az ember fejét, Berci pedig valami eszméletlen módon ordít, majd kellemesen, de nem nyálasan énekel. Igazából az utóbbi időben nagyon nem hallgatok már ilyen hangulatú zenét, de most, hogy itt a tavasz van az emberben valami belső erő, ami a zene hatására simán előtud törni. Az Err-re jellemző, hogy a dob nagyon húzza az egészet magával, de ez nem is meglepő Érsi esetében. Azért lassan húsz éve viszi a hátán a zenekart, nem hiába érezhető az, hogy a dalokat is ő húzza teljes erejéből. Az egyik kedvenc dalom az albumról a Broken Jar. Meglepő ezen az anyagon egy instrumentális, közel két perces dal, de nagyon jó helyen van és nagyon el van találva. Kell ez a kis nyugalom a rengeteg zúzás közé. Nem mellesleg tökéletesen felvezeti a Bright Cold Day in April-t is, amiben azért némi klisét is lehet találni a végén a gyerek kórussal. Na, persze ez nem baj, mert valahogy ezek mindig jól sülnek el az ilyen kaliberű zenekaroknál. Egyetlen egy dallal van csak gondom. A Defining Day nyitó riffje nekem egy az egyben Disturbed hangulatú, amitől engem a hideg ráz. Persze, ez már ízlés kérdése, de nekem itt nagyon nagy a hasonlóság. Ugyanez a dal, hallható a lemez végé is csak magyar szöveggel, ami kicsit segít feledni a rossz benyomást, de azért ez sokáig zavart.

Igazából a budapesti csapatban nem kellett csalódni. Hozták a tőlük elvárt szintet, amihez még hozzá is bírtak rakni egy újabb adagnyi új színt.. Reméljük, hogy ők mostanában nem jutnak a többi hazai banda sorsára. Nézzétek meg őket élőben ugyanis ÁPRILIS 23-án a Dürerben játszanak, olyan zenekarok társaságában, mint a Wrong Side, Sunset,Sleeples és a New Friend Request.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr578531080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum