Emberünk a Working On A Dream óta képtelen középszerű lemezt leszállítani. Ahogy betöltötte a hatvanat, mintha új erőre kapott volna. Persze nem mondom, nem mondhatom azt, hogy valaha különösebb gond lett volna az amerikai munkásosztály leghitelesebb szószólójának lemezeivel, azt azonban – ha fenntartásokkal is, de – el kell ismerni, hogy a hosszúra nyúlt pályája alatt a ’90-es években és az ezredforduló után azért a Bossnak is akadtak fakóbb lemezei.
Ráadásul az előbbi időszakban szerzőként önmagához képest nem is volt különösebben termékeny. A Working On A Dreammel megkezdett sor öt stúdiólemeze közül három is a Billboard 200-as listájának csúcsán landolt, de a további kettő sem szorult le a képzeletbeli dobogóról. Önmagában ebben mondjuk nincs semmi meglepő, hiszen ez a Born In The U.S.A. óta szinte mindennapos nála.
A Főnök november közepe táján megjelent huszonegyedik lemeze ugyan nem hozta ezt a listás helyezést, de az Only The Strong Survive-ot pár év múlva nem emiatt fogjuk emlegetni. A friss korong ugyanis nem új Springsteen-nóták kollekciója, hanem a rajta helyet kapott dalok egytől egyig feldolgozások, melyek az én negyvenes, közép-európai, rockzenéhez szoktatott füleimnek ráadásul teljesen ismeretlenek. Szóval, ha háttérinfók nélkül valaki csak úgy elém tolná az albumot, feltehetően simán bekajálnám, hogy az anyag a következő Springsteen lemez.
Legfeljebb néhány részletnél tágra nyílna a szemem. A hetvenes éveinek elején járó dalszerző azon előadók szerzeményeihez nyúlt vissza, akik pályája kezdetén, illetve még azelőtt, tehát a’60-as évek elején, esetenként korábban hatással voltak rá. Jerry Butler, Dobie Gray, Frankie Valli vagy Tyrone Davis neve valószínűleg olvasóinknak sem mond sokkal többet, mint nekem, hiszen az R&B, a soul, a motown vagy a country muzsikák kívül esnek a rockzene tágabb értelemben vett halmazán is. Be kell valljam, hogy az eredeti szerzők/előadók közül nekem Diana Ross és a Commodores mellett csak a The Temptations neve cseng ismerősen.
Szóval, kvázi új lemezként kezdtem bele az Only The Strong Survive-ba, hiszen összehasonlító elemzésekbe önhibámból eredően nem tudok belemenni, és a későbbiekben sem tervezem, hogy akár felszínesen is beleássam magam a fenti időszak tipikusan amerikai könnyűzenéjébe. Ha kedveled a Boss karakteres muzsikáját, az eredeti szerzők személyétől függetlenül nem valószínű, hogy nagyot tévednél az idei tizenöt dalos koronggal, hiszen amihez emberünk az E Street Banddel együttműködve a nevét adja, az minden körülmények között Springsteen-es lesz.
A kivétel nélkül két-három perces dalok springsteenizálásában tekintélyes szerep jutott a kísérőzenekarból jól ismert Ron Aniellónak, aki társproducerként, dobosként, gitárosként, basszerként munkaadója jobb keze volt, illetve a vokálokból is alaposan kivette a részét. A felszínesebb hallgatóknak, tehát a Dancing In The Dark, Born To Run-vonal kedvelőinek elképzelhető, hogy helyenként sok lesz a fúvós hangszerekből, hiszen E Street Horns néven egy hattagú muzsikuscsapat is szerepel a nótákban, de aki a slágereken túl is követi Springsteen pályáját, emiatt kötve hiszem, hogy hátrahőkölne.
A netes fórumok többnyire nagyvonalúan sorlemezként kezelik az Only The Strong Survive-ot, mely nem túl szerencsés megoldás, de úgy érzem, hogy az anyag nem fogja félrevezetni a gyanútlan hallgatókat sem, hiszen, ha fonákjukról megfogva, de mégis Springsteen(es) dalok kerültek a lemezre. A borítón pedig kisbetűvel szedve ott van a sokat sejtető „Vol. 1” megjelölés; így valószínűsítem, hogy nem kell sokat várnunk a hasonló szálra felfűzött folytatásra sem.
A lemez időzítése amúgy tökéletes, hiszen ebben a bizonytalan, válságokkal terhelt, de mégis ünnepi időszakban kifejezetten kellemes hallgatnivalónak bizonyul. A szükséges körök lefutása után pedig jöhet a tavalyelőtti Letter To You igazi folytatása, nehogy alábbhagyjon a burkoltan már a bevezetőben is emlegetett lendület!
