Először is: valamirevaló potens férfiembernek nem lesznek merevedési zavarai, ha az olasz Lacuna Coil gyönyörű énekesnőjére Christina Scabbia-ra veti szemeit. Másodszor: a zenekar is jól tudja ezt és annak rendje és módja szerint ki használja. Itáliából vajmi kevés csapatnak fog a világsiker összejönni. Nekik összejöhet, noha szerintem nem az általuk művelt zene, hanem sokkal inkább a profi marketing juttathatja őket ide.
Eleinte nevezték ezt gothic rock/metalnak, de az idők múlásával egyre több lett benne a modern metal elem. Az világosan kihallatszik, hogy nem akartak Európában egy második Nightwish lenni. Sem Scabbia hangja, sem a zene nem erre termett, noha itt is van egy csóka a mikrofon mögött akit Andrea Ferro-nak hívnak, csak ő már nem hörög. A zene totál az Atlanti-óceán másik felével kompatibilis, egyértelműen az amerikai piacnak készült, de ugye ott is van kőkemény konkurencia az Evanesence személyében. Szóval a helyzet nem egyszerű sem így, sem úgy.
Mi az ami mégis segíthet? Talán a jó dalok, de a slágerek mindenképpen. Azt mondom az előbbi részben, az utóbbi feladat sikeresen kipipálva, noha a zene kissé műanyag jelleget öltött, de hát valamit valamiért. A lemez többszöri hallgatása közben döbbentem rá, hogy ez annyira mainstream, hogy már jobban nem is lehetne az, sőt az I'm Not Afraid annyira olyan, hogy konkrétan a Linkin Park ugrott be róla. Az Shallow Life felvételei ezek után nem meglepő módon Kaliforniában zajlottak tavaly ősszel Don Gilmore producer irányításával. Meglepően refrén központú lemez lett a Shallow Life. Nem mondom, hogy nem ül a dolog, de több hallgatás után sem tudtam nótát felidézni. Kicsit olyan volt az egész mintha egy vígjátékot nézne az ember a moziban: hülyére röhögi magát, de a végén aztán egy poénra sem emlékszik.
Persze vannak itt jó dalok, mint a nyitó, leginkább európai dallamokkal operáló masszívan betonozó, Survive, az abszolút megasláger, samplereket csatasorba állító I Won't Tell You, a kemény, karcos Underdog, vagy a gothic hangokat megütő Spellbound.
A líra most sem maradhatott ki: van itt kicsit elektróbbra vett, mint a The Pain, vagy zongorás, hegedűs, mint a Wide Awake.
A Lacuna Coil új lemeze sok izgalmat nem hoz, kocsiban azonban kiváló hallgatni való a Shallow Life, többet nem igen kell tőle várni. Hímsoviniszta metálosok kerüljék az albumot, akik időnként azonban valami könnyedebbre vágynak, azoknak tudom ajánlani az olasz bandát és akkor még nem beszéltem erről a Christina-ról.
