A 2011 sztahanovista zenekara kitüntetés nálam mindenképp a Deftonesé. Kidobtak ugye egy feldolgozásalbum válogatást, állítólag folyamatban van az Eros című nagylemezük felvétele, ráadásul idén végre újra tiszteletüket tették nálunk, ami annak tükrében nem túl meglepő, hogy izomból turnézgattak is. Már ez is megsüvegelendő, de ha még azt is ide vesszük, hogy a zenekarból Chino Moreno, és Stephen Carpenter is életre hívott egy-egy projekt bandát, akkor még inkább csettint az ember fia elismerően. Most a két zenekar bemutatkozó EP-jét ömlesztve mutatjuk be.

†††- EP
Chino Moreno, és gyermekkori jó barátja, Shaun Lopez, és Scott Chuck hozta életre a †††-t (a könnyítés kedvéért nevezzük Crossesnak). Aki Deftonesos párhuzamokat keres a zenéjükben, az megtalálhatja ugyan, de kétségkívül más tészta ez a projekt, mint az anyazenekar, néhol hangulati átfedések vannak, de alapjáraton ez egy a Deftonesnál is komorabb, mélabúsabb, elektró beütésekkel díszített, vagy inkább gazdagított EP. Kicsit olyan, mint Chino egy régebbi projektje, a Team Sleep, habár annál darkosabb beállítottságú, és konkrétabb stílussal is rendelkezik, nem csapong annyira. A Crosses EP-je egyébként ingyenesen lehúzható a zenekar facebook oldaláról, amiért külön riszpekt.
 

Nagy általánosságban egyébként olyan a Crosses debütálása, mintha egy olyan pop lemezt hallgatnánk, amiben itt-ott megjelenik a Nine Inch Nails munkássága, és persze Chino utánozhatatlan orgánuma miatt (is) a Deftones, mindez egy kicsit keserédes aromával átitatva. Gyakran olyan érzésem van vele, mintha valami tini sorozat vége főcímét hallgatnám. Lehet, hogy itt-ott csöpög az EP, de még nem lépi át a szirupos, negédes szintet. Az Option, Bermuda Locket, Thholyghst hármasa az, ami leginkább ezt a hangulatot igyekszik megfogni. Az utóbbi szám a refrénje tekintetében tiszta Oasis, még a kilencvenes évek közepe-végi fénykorukból.
 

Ami a leginkább meglepő a Crosses zenéjében, hogy nagyon hallgattatja magát. A kevesebb, mint húszpercnyi hanganyaguk annyi potenciált tartogat magában, hogy többszöri végighallgatás után sem unalmas, mindig előbukkan egy-egy olyan momentum, amibe belekapaszkodva újabb rétegeit fedezhetjük fel a Crosses zenei világának. Kellemes muzsika, annyi szent! Egybe olvasztva a Deftones melankóliáját és epikusságát a Team Sleep laza elektro beütésű slágerességével. Remélhetőleg azért megszületik egy nagylemez is ettől a formációtól.
 

Sol Invecto Initium- EP
Amikor arról olvastam, hogy Stephen Carpenter a Deftones gitárosa egy projekt bandát hívott életre, elkezdett kattogni az agyam, hogy mi lehet a végtermék. Talán valami olyan, mint a Deftones, csak lazább, vagy valami olyan, mint a Deftones, csak bonyolultabb, zúzósabb. Nos, a Sol Invecto Initium névvel ellátott zenekarról, már csak az elkereszteléséből adódóan ezek voltak az első benyomásaim. De nagyon rossz helyen kutattam az előzetes elvárásaimnak megfelelő stílust.
 

Ez itt kérem drum and bass! Indusztriális, különösebben nem nyakatekert, nem hosszú, és nem éppen riff orientált, ha csak úgy semmi háttér infó nélkül hallanám, arra tippelnék, hogy a kilencvenes évek vége tájékáról. Aki tehát azért szeretné tesztelni a hét számos, huszonegy perces bemutatkozó EP-t, hogy olyan riffekben reménykedjen, mint pl. egy You’ve Seen The Butcher, 7 Words, vagy épp egy Street Carp, akkor bizony árnyékra fog vetődni. Amúgy maga a gitár sem éppen a főszereplő státusz jeles bitorlója.
 

A nyitó 1.0-nál, a 3.0 és 4.0 egybeolvasztásánál van csupán itt-ott olyan érzése az embernek, hogy egy professzionális zenésze is van a SII-nek, a 6.0 nyitó (és egyben egyetlen) riffje még egy csöppet megidézi nekünk a Deftones világot, akárcsak a záró 7.0 –ami amúgy egész pofásra kerekedett ki, néhol Pitchshifter jellegű-, de ezek is inkább precedens értéket töltenek be. A dominancia a doboké, és a monotonabb, ámde cefetül megeffektezett zajoké, de minden más csak ékítő elemként szerepel a bemutatkozó EP-n.
Közepes, de azért változatos, igényes drum and bass dalcsokor, amiből azért ha valaki jobban belemerül ebbe a szcénába, találhat ennél sokkal ütősebb előadókat. Ami vigasztal, hogy legalább nem egy dubstep lemezt dobott össze Stephen Carpenter, és így kikerülhető az a kellemetlen, és megalázó pillanat, hogy bármelyik trendet követő ismerősünket kéne azzal traktálni, amikor belehallgatnak a SIIbe –és uram bocsá’, még tetszik is nekik-, hogy részt vett ennek a dolognak az elkészítésében a Deftones riff felelőse. 
  
(A pontszám a két lemez összesítésének végeredménye)