Azzal gondolom nem árulok el semmi újat, ha kijelentem, hogy az elmúlt években gombamód megszaporodott a magyar stoner zenekarok száma. Nincs is ezzel semmi baj, főleg úgy, hogy azért a legtöbb zenekar ezt a tágan behatárolható stílust ugyanilyen tágan is értelmezi. Találhatunk metálos stonert, pszichedelikus stonert, rock n’ rollos stonert. A Giant Horizont viszont csak úgy simán is leírható stonerként . A zenekar egyébként három éve működik, és ez az első nagylemezük, amit én inkább hívnék két EP (vagy egy EP, egy nagylemez kinek hogy tetszik) egybevonásának, mert az első három szám után hangzásilag, hangulatilag egy teljesen új arcát mutatja a lemez. Az összkép így azért nem annyira klappol, már csak azért sem mert maguk a számok is megtartották ezt a kétarcúságot. Talán emiatt is, de inkább két részre bontanám az összesen 13 tételből álló Astronautot.
A címadó dal egyébként operál egy kis grungeos utóízzel, talán Pócza András Laney Staneyre hajazó énekstílusa miatt. Nyugis, laza, de mégis ízes kis nóta, habár én hiányoltam belőle a velőtrázó, izmosan megdörrenő riffeket. Zárójelben megjegyzem: sokszor a hangmérnökök vaja a túl modorosra kevert hangzás. Azoké a hangmérnököké, akik fogják a fejüket, ha Kyusst, vagy Fu Manchut hallanak, pedig ehhez a zenéhez nagyon kell az a bizonyos kosz –a régebbi keveréseken jobban megdörren a gitár- . Ennek ellenére jó dalok, főleg a Don’t Let Me Fall sül el igazán jól.
Aztán jön az album második – meghatározóbb – része a maga tíz számával. Már a Giant Horizontnál érezni, hogy itt egy kicsit másabb, kicsit nyersebb dologról lesz szó. Innentől inkább az a tuskóbb, Monster Magnetesebb vonal jön, amit egyébként meg-megszakad az olyan számokkal, mint az Instrumental, vagy a Stonebridge. Itt jönnek ki igazán azok a finomságok, amik néha kiemelik abból a poros, posványos, jóindulatúan mocskos hangulatból ami alapjáraton uralja az Asronautot. De amúgy van benne potenciál, és szerencsére többször is meg lehet hallgatni, mert vannak benne szerethető részek.
A szövegek viszont csapnivalóak! Kábé az lejött, hogy a Giant Horizont a zenére, és nem a mondanivalóra koncentrál, de ez a dalokban is észrevehető. Az instrumentális számok egész jók a maguk műfajában, viszont ez a kicsit erőltetett stoner klisé halmaz -ami érezhetően szavak egymásra pakolása, legtöbbször a 'stone' szó használatával- kissé komolytalanná teszi az Astonautot. Az énektémák is elég ingadozóak, többnyire egy rekesztett John Garcia-s énekkel operál András, de talán a Ride Tonight With Me, és a Don’t Let Me Fall, aminek a vonala nekem jobban bejön.
A Giant Horizonttól ez egy igazán kellemes bemutatkozás, és itt-ott olyan témákat hoznak, amik több, mint biztatóak. Amin viszont talán kicsit csiszolni lehetne, hogy néha meg kell próbálni kicsit egyedibbnek lenni, mert elég sokszor felcsendülnek olyan riffek, amik egy stoner rockot hallgató embernek már a kisujjából jönnek ki. És ugyan ez igaz a szövegekre is. Viszont, ha a Giant Horizontnak meglesz az igazi arculata, akkor biztosan egy ütőképes zenekar lesz.
