RockStation

Stone Temple Pilots beperelte volt énekesét

2013. május 27. - sebiszabi

Stone Temple Pilots band.jpg

A STP háza táján sem megy minden simán, bár erről azért tesznek a tagok is. Mint korábban írtunk róla, a zenekar kirúgta a korábbi énekest, Scott Weiland-ot, és helyére leigazolták a Linkin Park-os Chester Benningtont. Scott mindezt az újságokból tudta meg. De most jön a java! A banda korábbi frontemberét be is perelte búcsúzóul, arra hivatkozva, hogy szándékosan szabotálta a STP jubileumi, 20 éves éves évfordulójára tervezett turnét. Mindezt azzal, hogy késett a koncertekről és fontos sajtóeseményeken nem jelent meg, ezért az együttes egy csomó lehetőségtől esett el.

Weiland így reagált közösségi oldalán az eseményekre: "A hétvégén is játszott a zenekar Stone Temple Pilots néven, de helytelen volt a részükről. Először is semmi jogalapjuk nincs magukat STP-nek nevezni, mert még hivatalosan a banda tagja vagyok. Másrészről, és ez a fontosabb etikátlan és nem őszinte dolog ez a milliónyi rajongóval szemben. [...] Leszarom, hogyan hívják magukat, de ez nem a Stone Temple Pilots."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr365319411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum