Hirtelen nem is rémlik, tudósítottunk-e már (’station-ös kollégák, avagy én) Budapest XIV. kerületéből, e Vajdahunyad vára – Petőfi Csarnok – Közlekedési Múzeum által bezárt háromszögben elhelyezkedő „épületből”, na szóval a Városligeti Sörsátorból? Nem tudom, az építmények élnek-e magánéletet, de meg kell hagyni: nevezett rock-mulató pont olyan, mintha a PECSA és a Fővárosi Nagycirkusz édes gyermeke lenne. Ráadásul pont félúton van kettő közt – kell-e több bizonyíték?
Ez az a hely, ahol az állampolgár „ingyé” szórakozhat kulturáltan, jófajta rockzenét fülelve. Na jó, ne legyünk naivak, semmi sincs „ingyé” – ülepünket alig helyezzük le valamelyik fapadra, a felszolgáló ott is terem, igaz, nem túl nagy a terem. Az árakról pedig vagy jót, vagy semmit. Viszont tudjuk, ELMŰ bácsi sem méri az áramot grátisz, hogy csak ezt az egyetlen tételt említsük a vállalkozás kiadásának költség-oldalán. Fogjuk fel tehát úgy, hogy egy-két Mátyás király arcképével díszített papírdarabért részesei lehetünk egy jó rock-bulinak, miközben az ehhez szükséges (?) folyadék beviteléről is gondoskodhatunk.
Valahogy nem jutott el hozzánk az infó, hogy a Zöld A Bíbor Band (továbbiakban: ZBB) előtt valakik majd bemelegítenek, de ha eljut sem biztos, hogy (egyéb elfoglaltság miatt) megfigyelhettük volna őket. Bárkik voltak, csak remélni tudjuk: egyszer majd valahol-valamikor tőlünk is kapnak egy esélyt!
A lényeg, hogy nem láttuk szükségesnek korán érkezni: e péntek este nem a ZBB-nek dolgozott az idő, mármint olyan értelemben, hogy az időjárás. Napközben forróság, mint a Purgatóriumban, hogy azután éjjel – a jóslatok szerint – óriási vihar kerekedjen. Kinek van kedve odafelé szétolvadni, hazafele vacogni? Úgy hittem, az egyébként érdeklődők többsége inkább izgalmas tv-filmet választ a hétvégi estére.
Nekünk is adatott egy izgalmas film, ami arról szól: vajon sikerül-e kiszabadulnia az est főszereplőjének a Perpétum Mobile fogságából? Az egykor szuper-gruppnak indult formációból pont a két egykori P. Mobil tag, Kékesi „Bajnok” László (basszer) és Donászy Tibor (dobos) szállt ki. A Nagy Hard Rock Generációt mára „csupán” a korálos Fischer László képviseli. Mégis sokak tudatában a ZBB egyfajta P. Mobil tribute-zenekarként él. Mit kezdjenek a két lemeznyi saját anyaggal, miközben azokkal a koncertlátogatókkal is kezdeniük kell valamit, akik azért jöttek, hogy a Miskolcot énekeljék együtt Kiss Zolival?
Ősi cikkírói fordulat, hogy „no de ne vágjunk a dolgok elébe” – én most azt mondom: vágjunk! A koncert-tudósítónak nem adott meg, hogy titkos magnószalagokat, V.I.P.-listákat szerezzen meg, nekünk maximum a setlist orvul való lefotózása jut. A lista egy olyan tervről tanúskodott, melyben mindössze három echte P. Mobil-nóta eljátszása szerepel: Az óra körbe jár, Embered voltam, Rocktóber. Jelölve volt még az eredetileg P. Box, de később a mobilba „átszállított” A zöld, a bíbor és a fekete, a magyar Smoke on the water. Sőt, legutoljára – a mérséklődni nem akaró tetszésnyilvánítás hatására – műsoron kívül megvolt még a Ha újra kezdeném. Középtájon meg adódott egy négy szám egybegyúrásából állott Korál-egyveleg. Ne feledkezzünk meg a két TRB (Tunyogi Rock Band) slágerről sem (Öregesen, Amikor mélyen vagy). A metaforaként használt Deep Purple dalcímről ugrik be, hogy felharsant egy ’70-es szerzemény a brit hard rock-etalontól, mégpedig a Bloodsucker. Ez így összesen – ami a saját és „idegen” tételek arányát illeti - nagyjából fifty-fifty. Káposzta és kecske.
Ezen a ponton két dolgot jegyeznék meg, mindkettőt örömmel. Egyszer, hogy nem jött be meteorológiai teóriám; magyarán teltház volt! Illetve telt sátor, mindegy. Ezen felül: a népesség ugyanolyan örömmel - és együtt énekléssel! - fogadta a friss saját zöngeményeket, mint a több évtizedes klasszikusokat. Gondolok itt az Álarcra, a maidenes ihletésű Tudom jólra, vagy a gyilok középtempó Vihar előttre (pedig a végén mégsem lett vihar).
Ha már szóba került a másik nagy brit legenda is: Kiss Zoli mozdulatai, de mindenek előtt éneklési stílusa arról árulkodik, hogy nem múltak el nyomtalanul lelkében az Iron Maidnemben töltött évek. A nyitódal Öregesen jelesül úgy hangzott, mintha Tunyogi Péter és Bruce Dickinson duettjét hallanánk.
Szimpatikus ez a társaság. Jellemző, hogy a tíz perces szünetet – gondolom – pihenés céljával iktatták be, a tagok mégis azzal töltötték, hogy a közönség tagjaival diskuráltak. Kiss Zolival mi is átbeszéltük a zp-és Testament buli rejtelmeit, miközben Nagy „Liszt” Zsolt billentyűs a gyermekemmel haverkodott.
Kiss és Nagy – két showman! Zoli értelemszerűen, hiszen énekesi státusza mellett időnként felvette a fehér gitárt is, „Liszt” pedig, amikor feladata engedte szorgalmasan rohangált le a színpad előterébe „uszítani”, vagy éppen „zavarni” a többieket. A Krisztus-fazon basszusgitáros, Tolmacsov György – kinézetét meg nem hazudtolva – kedves, szeretetteljes, szerény ember. Hangszerét manapság ritkán látható, konzervatív módon egészen fenn, a gyomránál „hordja”. Krecsmarik Gábor (dobos) mintha a Korál egyveleg alatt tűnt volna a leglelkesebbnek (egy szóló is belefért). Fischer László (apám lehetne, mégis oly nehéz Lászlót írni Laci helyett) szintén frontember-alkat: vagy elmélyülten szólózik a Zoli és Zsolt által pakolt harmóniákra, vagy aktív kommunikációt folytat a „B középpel”.
Nem járok havonta ZBB-re, jó, ha évente teszem. Lehet, hogy minduntalan pont kifogom valamelyik végletet, de most kifejezetten jó volt látnom: nem csupán egy belterjes, szinte baráti kör volt kíváncsi e fiatal zenekarra. Úgy tűnt, kezdik magasan jegyezni a hard rock tőzsdén a ZBB-részvényeket. Ettől függetlenül csodával lenne egyenlő, ha ezekben az undergroundos tízes években egy ilyen típusú zenekar úgy istenigazából befutna. Talán mégis…
FOTÓK: T. ERIKA
