Annyi már bizonyos, hogy az elkövetkező pár évben új Rammstein lemezre nem rázzuk a fejünket, mert a tagok kis szünetet tartanak: Till Lindemann és a Hipocrisy gitárosa, Peter Tägtgren egy új, közös projekten dolgozik, a Rammstein gitárosa, Richard Z. Kruspe pedig nemrég jelentkezett friss szólóanyaggal. De aki azért szereti az NDH vonalat, az talál magának olyan új hangzóanyagot, ami - ha nem is betölteni, de - részben pótolni tudja a keletkezett űrt. Persze nem azt szerettem volna írni, hogy az Eisbrecher egy Rammstein tribute banda (arra ott a Völkerball), azért ennél többről van szó.
Az Eisbrecher erős NDH alapú zenekar vastag EBM utalásokkal, aminek két alapítója a stílus hajnalán megszülető Megaherz nevű zenekarból vált le 2003-ban. Természetesen Alexander "Alexx" Wesselsky és Jochen "Noel Pix" Seibert nem tért le az anyabanda által szabott iránytól, bár az első albumok azért törekedtek erre, az idei Schock című lemez, amely már a hatodik a sorban, szépen visszatért a metalosabb életérzéshez, vastagabb riffekkel dolgozik. Persze a programozott sampler cuccokat is tolják bele az arcunkba aranyosan, de ez most összességében inkább a díszítés kategóriájába esik, nem erről szól a teljes lemez.
Nem egész egy óra, 52 percnyi kalapálás és ez alatt kapunk tizennégy nótát, tehát nem nagyívű megoldásokról van szó, hanem magas fordulatszámon pörgő industrial metal dübörög végig, ami ütemes bólogatásra és lábdobolásra készteti az embert. Alapvetően egy viszonylag színvonalas lemez benyomását kelti a Schock. Nem nagyon vannak benne építkezések, vagy csúcspontok és katarzis jellegű megoldások. Egyszerűen csak végighajtja az embert s ebből kifolyóan nem is sokkal több, mint a korábbi lemezek, de mégis az összkép az, hogy igényli, sőt követeli a hallgatást. Van némi addiktív hatása, ez kétségtelen. Talán pont emiatt tökéletes háttérmuzsika egyéni munkavégzéshez, fülhallgatóval, kizárva a világot - páratlan kombináció.
Volt fent már szó arról, hogy a egyenletes a színvonal, ezért is csak néhány dalt emelnék ki a tucatból, melyek valamiért kilógnak a képzeletbeli vonal fölé. A 1000 Narben - Schock páros az album elejéről nagyon erős, egészen kemény és darabos iramot szab, remek riffekkel és könnyen értelmezhető énektémákkal.
Szerintem a Zwischen uns nem a legnagyobb gurítás a lemezen, de eléggé lendületes ahhoz, hogy ez legyen az egyik dal, amit kimásoljanak kislemezre és készítsenek hozzá egy videót.
Két középtempós dal, amit ki kell emelni a lemez közepéről, a Rot We Die Liebe és a Schlachbank (aka. vágóhíd - milyen gyönyörű egy számcím már, komolyan). Lassan folyó témáik kizökkentik a hallgatót a lemez szokásos rohanásából, de a legjobb pillanatait hozza az albumnak - bár a Schlachbank enyhe HIM-es utánérzéséért azért járna egy virtuális maflás. A Nachtfieber sem egy nagy csoda, de valamiért nagyon jól működik, slágeres húzásával mindenképpen helyet követel magának a kiemelkedő dalok között.
Ha már korábban a bevezetőben emlegettem a Rammsteint, akkor nem lehet megkerülni ebben a vonatkozásában a Fehler machen Leute (ez a cím is de csodás lelkivilágról árulkodik) című dalt, mert ez egy komplett másolása a nagy elődnek minden szinten (énekhang, stílus, riffek). Ettől függetlenül állati jól sodorja az embert, remek dal.
Nem, nem világmegváltó album született, hiszen a dalok mindegy felét lehetne kiemelni, viszont a többi nem üresjárat vagy töltelék. De aki szereti ezt a stílust és/vagy nem zavarja, sőt kifejezetten szereti a német nyelvű albumokat, akkor mindenképpen ajánlatos tenni egy próbát az Eisbrecher idei albumával, a Schock-kal.
