RockStation

Segíts az Eyehategodos Mike IX Williamnek!

2016. november 21. - theshattered

eyehategodband2015_638.jpgAhogy már nálunk is szó esett róla, egy rejtélyes betegség miatt kénytelen volt kihagyni az Eyehategod legutóbbi turnéját Mike IX Williams, ahová pár alkalmi Phil Anselmos buli után a Lamb Of Godos Randy Blythe ugrott be kisegíteni az zenekart. Mike problémája sokkal komolyabbnak bizonyult, mint elsőre látszott, sőt, a májátültetésre szoruló énekes megsegítésére egy közösségi adományozás is elindult, ugyanis a környezete már képtelen az ezzel járó anyagi kiadásokat fedezni.

Ahogy Mike élettársa, Michelle Maher-Williams elmondásból is kiderül, a helyzet már eleve komolyabb volt, mint elsőre sejthettük. Mikenál 2014 decemberében diagnosztizáltak komoly májproblémákat, a doktorok akkor egy évet sem ígértek neki, de szerencsére egy halovány reménysugár is felvillant a dalnok számára: miután életmódot váltott, észrevehetően javulni kezdett a helyzete, egy idő után látszólag stabilizálódott is az állapota.

Aztán 2016 áprilisában, az Eyehategod turnéja közben Mikeot eszméletlenül találták a hotelszobájában, ahonnan rögtön kórházba is szállították. Néhány nap múlva feléledt a kómából, képes volt az önálló légzésre is, viszont két hét múlva szembesítették a ténnyel: a mája nem gyógyul olyan iramban, mint szükséges lenne, elkerülhetetlen számára a májátültetés. Ez persze a folyamatos orvosi vizsgálatokat is magával hozta.

Október elején, miután vért hányt, mutatták ki, hogy a mája és a veséi is leálltak, melynek következtében egyből lélegeztetőgépre kötötték és megdializálták Williamst, aki azóta is kórházban van, a neve pedig felkerült a várólistára.

Mivel a család hatalmas kiadásokkal küszködik (csak a kórházi ellátás 900 dollár felett van havonta), ezért a rajongók segítségét kérik egy új máj beszerzésének támogatására. Ha úgy gondolod, hogy szívesen segítenél Mikenak, ITT megteheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr111978200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum