A Tankcsapda kis hazánk legjelentősebb, legfontosabb és legnépszerűbb zenekara. Nincs olyan rocker, aki ne ismerne fel legalább egy TCS örökzöldet rögtön az első hangtól kezdve. Épp ezért furcsa, hogy ez volt az első alkalom, amikor Lukácsék főzenekarként igyekeztek megtölteni a Papp László nézőterét. Mivel az este majdnem teltházas lett, így elmondhatjuk, hogy egy újabb trófea kerülhet a képzeletbeli polcukra. A Tankcsapda Magyarország Metallicája.

Ebbe a bolondos hasonlatba persze a lehetőségekhez mért határok feszegetése társul, hiszen nincs még egy olyan magyar rockzenekar, akinek ekkora és ilyen lelkes rajongótábora van, plusz a diszkográfiájuk is ilyen szinten hemzseg az örökzöld daloktól.

Amikor elindultam a bulira, mintha érezte volna az időjárás, az egész napi borús, szemerkélő időből egyből Adjon az ég üzemmódba csapott át, nyilván nagyon élveztem a dolgot. Ráadásul ez Pestre érve sem hagyott alább, de bíztam benne, hogy mire hazafelé indulok 1. megszárad a ruhám 2. eláll az eső. Jelentem, mindkettő sikeresen megtörtént, de közben azért történt ott valami zenés esemény.

Ezt az egészet pedig a tavalyi Dolgozzátok fel! dupla feldolgozós album plusz zenekara, az akkor kihirdetett verseny győztese, a Pennhurst nyitotta. A nevükhöz méltóan őrült jelmezbe bugyolált nu metal zenekar takkra hétkor lépett  a deszkákra és kezdte ontani a dalokat. A saját nóták közé két feldolgozás is került, rögtön a másodiknak felcsendülő Slipknot - Duality és persze a versenyen győztes TCS cover is megmutatta magát. Úgy gondolom, hogy a srácok derekasan helytállt a rájuk szabott feladat súlya alatt, a középszínpadot is ki tudták használni (a két előzenekar csak az egyik félkört használta), így jár a taps, de azt a helyszínen is megkapták. Úgy vélem, egyszer érdemes lesz őket kicsit otthonosabb környezetben, valamelyik klubban is elcsípni, mert a saját dalok is egész erősnek tűntek. Így tovább!

Egy rövidebb átszerelést követően a német barátzenekar, a Reload lépett a deszkákra. Na, tőlük eddig egy hangot nem hallgattam meg, így nem is tudtam, hogy mire számítsak, a név alapján valami középkorszakos Metallica-szerű zenére gondoltam - rosszul. Persze, a pontosan nyolckor kezdő germánok minden bizonnyal kedvelhetik Hetfieldék munkásságát, de annál azért lendületesebb, punkosabb, dallamosabb és "egygitárosabb" verzióban nyomják a mondanivalójukat. A fellépésük, a rájuk szabott háromnegyed óra teljesen rendben volt (leszámítva a kezdésnél rögtön belépő gitárgebaszt), így bennük sem kellett csalódnia a közönségnek, sőt, úgy vélem, volt, aki már ismerte is a dalaikat. Külföldiek lévén megtanultak egy-két magyar kifejezést is (merték volna kihagyni, haha), így mégközelebb kerültek az ekkorra már szépen gyarapodó közönség szívéhez. Nekik is jár a pacsi, de egy önálló koncertjükre azért nem hinném, hogy elmennék, annyira nem voltak változatosak a témák.

Utánuk persze már nem volt más hátra, mint a Tankcsapda magyar szinten korszakalkotó zenés-táncos mulatsága. Be kell vallanom, hiába vagyok egyidős a zenekarral, eddig csak félszer láttam őket élőben (egy fesztiválfellépésbe kukkoltam bele), így akármilyen hülyén is hangzik, most vesztettem el lényegében a TCS-szüzességemet. Ez nem azt jelenti, hogy ne kedvelném a debreceniek zenéjét, egyszerűen csak nem hallgatom őket olyan mértékben, hogy rászántam volna bármikor is magam egy fellépésükre.

Ennyit a személyes vonalról, jöjjön a buli. Aki belépett a küzdőtérre, egyből leszűrhette, hogy nem sz*rral fognak gurítani Lukácsék. A középen elhelyezett színpad körülbelüli felépítésével és a körbe-körbe forgó dobemelvénnyel már találkoztam az előzetes sajtótájékoztatón, így igaz, hogy zanzásítva, de azért volt némi sejtésem, hogy hogyan is fog kinézni az este maradék része. De ha ez nem lett volna elég (középen egy monstre fény és hangcucc lett belógatva), a küzdőtér szélén, minden irányban LED falak várták a kíváncsi tekinteteket, így az is látott minden érdekesebb momentumot, aki esetleg rosszabb látási viszonyok között helyezkedett el. Erre még rácsapott a piró, amit nem csak a színpadon fellövő lángcsóvák jelentettek, hanem a szinte világvége-buli hangulatot adó négy darab nézőtéri óriás tűzlövő is. Ezt emelték meg a debreceniek némi tűzijátékkal, szóval így ezek alapján príma estére lehetett számítani.

21:20-kor, húsz perccel a meghirdetett után aztán el is kezdődött az intro, vele együtt természetesen a monstre hosszúságú TCS szolgáltatta népünnepély. Ha nem csak az emlékezetem, nem kevesebb, mint huszonnyolc örökzöld csendült fel, vagy inkább szólalt meg. Mert ahol álltam, elég retek volt a hangzás. Az ének és a dob még rendben is lett volna, de a többit alig lehetett hallani. Később, kb. kétharmad távon kintebb mentem, majdnem a nézőtér szélére, ott is csak az Ez az a ház alatt volt egy olyan érzésem, hogy megtaláltak valamit, de utána valahogy (számomra) visszaállt a nem feltétlen előnyös hangkép, ami elég szomorú, nekem sokat levett az élvezeti értékből, pedig sokat vártam a bulitól. Remélem, más nem így látta és az én készülékemben volt a hiba.

Egyébként a dalválasztás príma volt, minden kötelező sláger, kihagyhatatlan dal képviselte magát, így aki húzta a száját az este befejeztével, annak nem tudom, milyen rendezvény lett volna jó. Oké, persze, tényleg csak slágerparádé volt eszeveszetten jó látványvilággal, de ez ennek volt a helye és ideje. A ritkaságokat majd megkapják a klubturnén a rajongók. Nem mellesleg még a Dolgozzátok fel!-ről is két dal felcsendült, a Charlie-féle Mindenki valakié és a Maradj velem című Korál szerzemény. Ezek mellett, ahogy mondtam, csupa örökzöldek, ment is a közönségének, kérnie sem kellett a végig körbe-körbe rohangászó zenekarnak. Olyan szempontból valóban előnyös volt a középre helyezett előadói tér, hogy többen is "első sorban" lehettek, ami frankón szimpatikus dolog.

De úgy szum azt mondanám, hogy ha pengébb lett volna a hangzás, sokkal jobban éreztem volna magam ezen az estén, talán a látvány miatt még az év koncertje listámon is képviseltette volna magát, de hogy egy Rapülők dalból idézzek, "csak az a volna ne lett volna". De a közönség nagy része, ahogy elnéztem, prímán érezte magát és ez a lényeg! Nem tudom, lesz-e folytatása ennek a stílusú fellépésnek, de azt még a vak is láthatta, hogy igény lenne, lesz rá.  Jár a Tankcsapdának is a pacsi a bátor lépésért, köszönöm szépen, hogy ott lehettem! Peace!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.