RockStation

A Nightwish egy jó darabig nem fog turnézni

Viszont jövőre új albummal jelentkeznek

2023. április 07. - moravsky_vrabec

nightwish_2022.jpg

Érdekes bejegyzés jelent meg tegnap a Nightwish közösségi felületein. A "hoztunk is meg nem is" stílusban íródott szöveg lényege, hogy a 2024-ben érkező új lemezükkel nem fognak turnézni.

A jó hír tehát, hogy jövőre egy 12 új dalt tartalmazó Nightwish nagylemez jelenik meg, amihez három videóklip is készül majd. Az egyelőre cím nélküli album egy trilógia befejező része lesz. Az Endless Forms Most Beautiful és a Human :II: Nature is az evolúcióval és a kapcsolódó tudományos kérdésekkel foglalkozott, és ez várható az új anyagtól is, persze további meglepetések mellett. Tuomas Holopainen billentyűs-zenekarvezető azt is elmondta, hogy az album demói már egy éve elkészültek, volt idő bőven a finomhangolásra. 

A kevésbé jó hír pedig, hogy ezzel a lemezzel nem indulnak turnéra, sőt, határozatlan ideig a koncertezést is felfüggesztik. A döntést meg is indokolták meg nem is, álljon itt a zenekar közleménye: 

A döntésnek személyes okai vannak, de abban mind egyetértettünk, hogy most erre van szükség a zenekar jóléte és jövője szempontjából. Biztosíthatunk mindenkit, hogy továbbra is szeretünk együtt dolgozni, és ennek a döntésnek nincs köze sem az egyéni projektjeinkhez, és ahhoz sem, hogy Floor kisbabát vár. 

Innen is kívánjuk a legjobbakat a jelenlegi turnét hamarosan befejező csapatnak. Látva, hogy hányan, és milyen körülmények között távoztak már a zenekarból az elmúlt években, azért vannak kétségeink a híres csapategység tekintetében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7218096608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum