A Dead Lord a retro hard rock hullám egyik túlélője. Úgy tűnik, hogy az épp egy évtizede debütált stockholmi klasszikus rock csapattal tartósan is számolhatunk. Ebben a körben pedig nemcsak a lemezek mennyiségére, hanem azok minőségére is gondolok. Hakim Krim a zenekarát ugyan fél évtizeddel később alapította, de a Dead Lord hasonló gyökerekkel rendelkezik és hasonló pályát írt/ír le, mint a szintén svéd Graveyard. Egyes tagok révén mindkét formáció kötődik a skandináv death metal mozgalomhoz, és zenei iránytűnek mindketten a ’70-es évek egy-egy emblematikus zenekarát, irányzatát választották.
A Dead Lord esetében ez a kiindulópont kimondva-kimondatlanul a Thin Lizzy volt. A gitáros/énekes Hakim Krim 2012 elején hozta össze a zenekart a death metalos Morbus Chron soraiban érdekelt Adam Lindmark dobossal, akikhez a heavy metalos Enforcer-ből csatlakozott Tobias Lindkvist basszusgitáros, a másik hathúrost pedig a szintén death metalban érdekelt Sordid Flesh tagja, Olle Hedenström akasztotta a nyakába. A négyes nem agyalta túl a dolgot, már abban az évben jelentkeztek az első kislemezzel.
2013 tavaszán pedig befutott a debütáló Dead Lord korong is, a Goodbye Repentance - melyet a kerek évforduló alkalmából idén a Century Media CD és LP formátumokban ismét megjelentetett. A Thin Lizzy párhuzam a zenei oldal mellett más tekintetben is adja magát. Hakim ugyan a vokálok mellett nem a basszusgitárért felelt, de fizimiskára nézve ha nem is kiköpött Phil Lynott, mégis alapvetően egy hiteles imitátor. A párhuzamokat erősítendő ráadásul a stockholmiak is – egyéb segédanyagok mellett – ír levegőt szívtak a felvételek során, Dublinban rögzítették az anyagot.
A Thin Lizzy mellett nyilvánvaló hatásokként persze emlegethetők a korai ’80-as évek Scorpions és Iron Maiden lemezei is, de ezek kevésbé lényegesek. A fókusz a Jailbreak és a Black Rose lemezekkel határolt korszakában járó ír hard rock csapat munkásságán van. A Hank című kezdő darab 1979-ig pörgeti vissza a naptár lapjait. A gitárok Scott Gorham és a néhai Gary Moore párosának módjára hozzák a melódiákat, Hakim pedig egy az egyben pakolja rájuk a Lynott-féle vokálokat. Ha nagyvonalú akarnék lenni, az előző mondatot akár egy-egy kettőspontot követően be is másolhatnám a további hét nóta címe mögé. A minőségi görbe tehát stagnál.
Nézőpont kérdése, hogy minden nóta tök ugyanolyan sablonos-e vagy ebből eredően az összes kiemelkedőre sikerült. Ahogy Krim és bandája sem agyalja túl a ’70-es évek végének Thin Lizzy-jét, úgy talán a dalonkénti elemzésnek sincs miértje. Ezek a nóták csuklóból íródtak, nem agyalás vagy fejvakargatás eredményeként. Az Onkalo-t azonban külön is ki kell emelnem, azon érződik a leginkább a ’60-as évek második felének feelingje is, a Because Of Spite és az Envying The Dead duójának megközelítése pedig a korai AC/DC-t (is) idézi.
Az eredeti nyolc dalos anyag az idei újrakiadáson öt bónuszt kapott, így többek között itt van a fentebb már emlegetett első kislemez, a rendhagyó videoklipje révén emlékezetessé vált No Prayers Can Help You Now, illetve a 2014-es megosztott anyagról ismerős Would No Be Seen Dead in Heaven, valamint három koncertfelvétel. Az eredeti nyolc dalt pedig maga Dan Swanö vette kezelésbe.
Klasszikus hard rockról lévén szó, komolyabb ráncfelvarrás nem volt indokolt, de az anyag kapott egy remastert. Ha létezik olyan lemez a retro rock vonalon, ami mára klasszikussá érett, akkor a Goodbye Repentance ezek egyike kell, hogy legyen.
