Nem hinném, hogy a 90-es évek közepén létezett olyan elvakult Rammstein rajongó, aki azt mondta volna, hogy másfél évtizeddel később kedvencei abszolút csúcskategóriás muzsikusok lesznek, sőt megkockáztatom, hogy maga a banda is csak félve mert ebbe belegondolni. Jelenleg több, mint 30 millió eladott lemeznél járnak és olyan emberekkel dolgoznak együtt, aki tényleg csak a legmagasabb körökben mozognak.

Nyilván a tehetségen túlmenően ez egy igencsak jól összerakott marketing-gépezet munkája is, de sikereiket mindenképpen köszönhetik rendkívül látványos színpadi teljesítményüknek, hiszen ne feledjük a zene szórakoztatás is egyben. Akik nem csípik a zenekart, azoknak a Rammstein is csak egy ügyesen összerakott kópiabandának tűnt az elején és valljuk be őszintén az első albumokon jó pár összelopkodott téma bukkant fel és ezt az indusztriál muzsikát is csinálta már jobban német csapat, nevezetesen a Die Krupps. Így azonban senki nem csinálja és a 2001-es Mutter-től indulva mára a Rammstein név márka lett, egy olyan márka ami - kis túlzással – bármit kiadhat,  megcsinálhat.

Négy évet kellett várni a Liebe Ist Für Alle Da megérkezésére, aminek a zenekar korrekt kis médiafelhajtást csapott, amiben persze a legtöbb médium – köztük mi is – partnernek bizonyult. A cél éppen ez volt, az meg már csak hab a tortán, hogy a Pussy  videópremierjét egy pornosite-on lehetett megtekinteni. Máig 12 millióan nézték meg, tehát az etetés bejött. Sokan gondolták, hogy itt az alkotói válság első jele. Már csak így megy, farkak és puncik kellenek premier plánban, mert a zenei ötletek tárháza ürülőfélben van.

Akik ezt gondolták, azoknak szomorú hírem van. Sokadszori hallgatás után azt mondom, hogy bár az általam legjobbnak tartott Mutter című lemezt nem közelíti meg ez az új, de mögéje bátran oda lehet tenni a Liebe Ist Für Alle Da-t. Igaz, hogy a német csapat már nem újítja meg önmagát és némi nemű ön-plagizálás is van itt, de olyan köntösben van tálalva, hogy a kopottságnak jele sincs.

Richard Z. Kruspe gitáros egy interjúban elmondta, hogy bár a lemez nem koncept, a dalok nagy része a szerelem sötét oldaláról szól. Művészi megfogalmazás, ami lehetett volna direktebb is, hiszen amúgy minden a szex körül forog. Zenei téren nagy változás a Rosenrot óta nincs. Talán még több a tipikus heavy metál hatás, viszont a kísérletezőbb kedv is feltűnik néhány dalban. 

A lemez a Rammlied templomi orgonajátékával nyit, aztán amolyan gothic indusztriál darab lesz belőle, ami nagyrészt Flake billentyűjátékának köszönhető, de a régi rajongóknak feltűnhet némi hasonlóság a Rammstein című  dallal és igazából amolyan második résznek is készült. A kettes Ich Tu Dir Weh-ben tűnik fel először, hogy Till Lindemann megtanult énekelni, mert ugyan a ráspolyozós énektémák védjegyként megvannak, de ennál dallamosabb és fejben ragadóbb refrént talán még nem énekelt, mint itt. Az ezt követő Waidmann's Heil az album legjobb dala a maga katonás ritmusaival, szét-torzított basszusjátékával és kétlábgépes témáival. Koncerteken nagy tolakodás lesz rá a pogó-zonában. A Haifish szinte bugyuta szinti-témái, néhol akusztikus gitárjai és feszes refrénje megint slágergyanús darabot rejtenek. Ez után a lemez legsötétebb dala következik: a B****** (Bückstabü) headbang-re késztető gitárjai, már-már hörgésszerű éneke igencsak sötétre festik a dalt.

A lemez ezután egy akusztikus hangvételű dallal nyugszik meg. A Frühling In Paris-t én kicsit erőltetettnek érzem, de koncerteken ettől még jól működhet. A Wiener Blut aztán visszaállítja világ rendjét feszes és kemény ritmusjátékával. A fentebb említett Pussy-t már szinte mindenki ismeri, a lemez zeneileg legkönnyedebb és „legfaszább” dala, míg a hetekkel ezelőtt kiszivárgott címadó egy pattogó ritmusú ipari zúzda. Az utolsó előttiként felcsendülő Mehr őrlő gitárjai és lágy billentyűfutamai érdekes kontrasztot teremtenek, de  a dalt csak a dallamosabb befejezés menti meg, míg a lemezt záró Roter Sand a már-már megszokott Rammstein-i hagyományokat követi, nevezetesen, hogy egy lassú akusztikus dallal kell hogy véget érjen az album. A fütyülős, baljós hangulatú dal remekül zárja le az albumot. Ha valakinek ez sem volna elég az szerezze be a bónuszolt kiadást, melyen talál még öt dalt, Führe Mich, Donaukinder, Halt, Roter Sand (Orchestral version), és Liese címmel.

A Rammstein nem lett jobb és nem lett rosszabb sem önmagánál. A Liebe Ist Für Alle Da minden ízében tipikus Rammstein lemez, aki szereti ezeket az ízeket kizárt, hogy csalódjon. Nagy kár, hogy hozzánk egyenlőre nem jönnek koncertezni.   

ui.: videóklip hiányában nézzétek ezt a német srácot, meg a jó ki dobszerkóját. Egész jól nyomja, lehetne akár a Rammstein jövőbeli dobosa is...