Az atlantai Sevendust már tizenhat éve nyomja az ipart és a szorgalmas zenekarok közé  tartoznak, hiszen két éves gyakorisággal menetrend szerint jönnek lemezeik. Ők is a 90-es évek NU metál hullámát szerették volna meglovagolni, de talán nem sértődnek meg, ha azt mondom, hogy csak a második ligás szereplés maradt, azt viszont a korrektség kedvéért hozzá kell tenni, hogy az Államokban igencsak nagy népszerűségnek örvendenek. 

Erre az új – szám szerint 8. - lemezre visszatért régi gitárosuk Clint Lowery és egy premier ligás producerrel, azzal a Johnny K-el dolgoztak, aki korábban a Machine Head a Soil és a Disturbed lemezein dolgozott már. Nem véletlenül hagytam utoljára a Disturbed nevét, mert a dalokba rejtett elektronikus effekteket, prüntyögéseket leszámítva a dalszerkezetek és a zenei megoldások leginkább a chicagói négyes munkásságára hajaznak. Koppintásról persze szó nincs és nagy valószínűséggel a produceri munka eredménye a hasonlóság, minden esetre a staccato riffelést jól prezentálja a Lowery-Connolly duó. A Sevendust erőssége azonban mégis az ének. A színes bőrű énekesek mindig is különleges ízt adnak a metál zenének és ez a Sevendust esetében sincs másként, hiszen Lajon Witherspoon énekesben egyszerre van jelen a fekete soul énekes és a fehér rocker.

Már a kezdő Splinter szaggatott témái megadják az alaphangot, Witherspoon néhol öblös, néhol szigorúan üvöltős énektémáival és Morgan Rose halálpontos kétlábgépeivel. A kettes Forever szintén ütős gitárjátékot hoz egy überdallamos refrénnel és a dal alatt kúszó elektronikus szőnyeggel. Az ezt követő Unraveling pátoszosabb felhangoktól sem mentes, de hiba ebben sincs egy szál se. A Last Breath keleties kezdése után egy melodikus, lassabb nagyívű dalban teljesedik ki, míg a Karma kiváló basszusjátékot és különleges témákat hoz, bár itt egy kicsit túlzásba viszik az elektronikus kütyük használatát. A Ride Insane képében aztán megkapjuk az effajta metál minden savát-borsát. Húzós témák, szaggatott, üvöltős betétek, mega-dallamok minden téren. A Confessions (Without Faith) lírai kezdése egy féllírai dalba torkollanak, amolyan modern ballada az egész. A Nowhere a direktebb, talán kissé lágyabb vonalat preferálja, de technikás játékkal, ami a Here And Now című tételben is felüti a fejét. A már majdnem indusztriál elemeket is felvonultató The End Is Coming igazi nu metál sláger, míg a Better Place szaggatott riffjei lágy énekdallamokkal ellensúlyoztatnak. A lemezt záró Strong Arm Broken tökéletesen zárja a lemezt szigorú témáival.            

Sok újat - az elektronikát leszámítva - nem hoz a Sevendust új lemeze, viszont kapunk jó  dalokat, jó témákat egy jó énekessel megspékelve. Így a végeredmény egy jó modern metál lemez. Ebben az évben maximum a Disturbed vagy a Korn új lemeze überelheti ezt. Kíváncsi vagyok sikerül-e nekik?

Az album most teljes egészében meghallgatható a ide kattintva: TuneLab Music - Sevendust : Cold Day Memory album stream.