RockStation

Sting Budapesten

2010. június 07. - sunthatneversets

Az új Sting album Symphonicites  címmel nyáron jelenik meg! Mint azt pár hete Londonban bejelentették, Sting  és a Royal Philharmonic Concert Orchestra ősszel kiterjeszti különleges turnéját Európára is. A koncertsorozat 2010. június 2-án indult Vancouverben, és a teltházas észak-amerikai körút után folytatódik majd az európai kontinensen. Az előadásokon Sting legnagyobb slágerei szólalnak meg az énekes-szerző saját tolmácsolásában, szimfonikus hangszereléssel és kísérettel, Steven Mercurio vezényletével. Az előadás Budapesten is látható lesz, 2010. november 06-án a Papp László Budapest Sportarénában!
 

Sting változatos és illusztris karrierjének - amely elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és közel 100 millió eladott lemezt produkált – legnagyobb slágereit és legszebb dalait dolgozták át vadonatúj hangszereléssel erre a turnéra. Olyan művek csendülnek fel a koncerteken, mint a Roxanne, Next To You, Every Little Thing She Does Is Magic, Every Breath You Take, Englishman In New York, Fragile, Russians, If I Ever Lose My Faith In You, Fields Of Gold vagy a Desert Rose.

A turné iránti óriási érdeklődésre való tekintettel a Deutsche Grammophon megjelenteti az anyagot stúdió CD-n, Symphonicities címmel, amely az élő koncert élményéhez köthetően, a program legsikeresebb dalait tartalmazza. Sting nagyzenekari együttműködés iránti érdeklődése 2008-ban kezdődött, amikor közös előadásra hívták a legendás Chicago-i Szimfonikusokhoz. Miután átdolgozott néhány dalt óriási repertoárjából és előadta zenekari kísérettel, a közös munka kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Lelkesen kereste a további hasonló lehetőségeket, és nemsokára a Philadelphia Orchestra fel is kérte egy közös előadásra.

„Mind a Chicago-i, mind a Philadelphia-i Szimfonikusokkal való szereplést karrierem egyik csúcsaként éltem meg. El vagyok ragadtatva a lehetőségtől, hogy nagyzenekarral turnézhatok és teljes egészében új színt adhatok zenei palettámhoz a dalok újra alkotásával, amelyek így kapcsokká válnak az elmúlt 30 évben adott koncertjeimhez.” – kommentálta Sting az előadás sorozatot.

A Royal Philharmonic Concert Orchestra olyan nemzetközileg is jól ismert opera nagyságokkal dolgozott már, mint Luciano Pavarotti, Bryn Terfel, Renée Fleming, Kiri Te Kanawa vagy Andrea Bocelli. Emellett George Benson, Diana Krall, Tina Turner és Randy Newman kíséretét is alkották már. A 45 tagú zenekar a turné minden állomásán fellép Stinggel. A zenekarhoz csatlakozik még Dominic Miller (hosszú ideje Sting állandó gitárosa), David Cossin ütőhangszer-virtuóz, Jo Lawry vokalista és Ira Coleman basszusgitáros.

Sting első kirándulása a klasszikus zenei tartományba Songs From the Labirinth című, lantzene alapú lemeze volt 2006-ban, majd a kirobbanó sikerű újra egyesült Police-turné után visszatért ehhez a szenvedélyéhez, és a tavaly megjelent If on a Winter's Night... lemez már #1 helyen debütált a komolyzenei listákon.

A turnét a Live Nation szervezi világszerte. „Nagyon izgalmas részesévé válni ennek az egyedülálló Sting turnénak” – nyilatkozta Arthur Fogel, a Live Nation Global Touring elnöke – „A nagyzenekari hangszerelés Sting briliáns zeneiségével ötvözve kétségtelenül csodálatos estét fog nyújtani a közönségnek minden helyszínen.” - „Minden kiemelkedő előadás a zökkenőmentes háttérmunka eredménye is.” – fejtette ki véleményét Christa Carone, a Xerox alelnöke. - „Együttműködésünk segít a stábnak arra fókuszálni, amihez a legjobban értenek: egy felejthetetlen estét adni a rajongóknak világszerte.”

A budapesti előadás belépőihez először a hivatalos fan club tagjai juthatnak, június 16-án 10 órától a sting.com oldalon keresztül, június 17-én 15 óráig. A livenation.hu oldalon június 15-én reggel 8 óráig regisztrált tagoknak szintén elővásárlási lehetőségük lesz az oldalon keresztül, június 16-án 12 órától június 17-én 15 óráig. 2010. június 18., 10 órától a jegyek már minden érdeklődő számára elérhetők lesznek a livenation.hu oldalon keresztül valamint a Ticket Expressben és az Eventim országos hálózatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1002064005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum