Az hogy a germán Accept a 80-as években nem vitte annyira, mint a szintén német Scorpions a sors igazságtalansága. Talán még a Halloween is többet ért el náluk. Igazi szegecses bőrdzsekis, fehér pumacipős europower metáljuk itthon is nagyon népszerű volt. Balls To The Wall, Metal Heart, Midnight Mover, vagy Fast As A Shark címmel pedig olyan metál himnuszokat írtak, amik ma is etalonnak kellene, hogy számítsanak minden fémlelkű hívőnél.
A világ persze változik és a 80-as évek végén az Accept csillaga is kihunyni látszott, bár 1993-1997 között próbálkoztak egy újjáalakulással, de a gyorsan kiadott három lemez (Objection Overruled 1993, Death Row 1994, Predator 1996) nem igazán hozta meg a várva várt sikert, így a zenekar rövid úton újból beleállt a földbe.
Most itt az újabb reunion, de már a zenekar emblematikus törpéje, a smirglihangú Udo Dirkschneider nélkül, aki alapítótagként inkább úgy gondolta jobb neki U.D.O. névre hallgató saját bandájában. A hosszú idő után történő visszatérések rizikófaktora elég nagy. A közönség vagy belelelkesül vagy pedig rövid úton bemutatja középső ujját, ha a klasszikus lemezek közelébe nem érő anyaggal jelentkezik egy nagy múltú metálbanda. Nos azt gondolom, hogy a Mark Tornillo (TT Quick) énekessel újjáalakult Accept bebizonyítja, hogy helye van a mai keményzenei világban. Nem mondom, hogy a Blood Of The Nations felveszi a versenyt a Restless And Wild, Balls To The Wall, Metal Heart hármassal, de azokat az emlékeket igen is visszahozza.
Nem fukarkodnak sem a játékidővel (több, mint 70 perc mondjuk jó zenéből is kicsit hosszú) sem a klasszikus riffek sorával, amiért a Wolf Hoffmann és Herman Frank alkotta duó felel. Mark Tornillo Udonál mindenképpen jobb énekes, nagyobb hangtartománnyal bír, de kellően ráspolyos is a hangja, így abszolút illik a bandába. Igazi húzónóta talán nincs is a Blood Of The Nations-ön, viszont van 12 méregerős metál dal, melyben megvannak a zakatolós, szögletes riffek, himnikus kórusokkal (Teutonic Terror, The Abbys, Blood Of The Nations, Pandemic), valamint a darálóan tempós dalok (Locked And Loaded, Rolling Thunder, No Shelter) és még lassú balladára is futotta (Kill The Pain) mondjuk nem a legjobb fajtából.
ACCEPT - Rolling Thunder
A lemezt Andy Sneap keverte és érezhető rajta, hogy 80-as évek hangulati világának felvillantása, valamint a mai korszerű megszólalás is követelmény volt. Azt mondom, ha már vissza kellett térni, azt minimum egy ilyen erős lemezzel kellett megtenni., kopottasságnak, erőltetettségnek nyoma sincs. Hogy meddig tart ki a lendület nem tudható, de Accept újra itt van és Blood Of The Nations stílusában az idei év egyik nagyon kellemes meglepetése. Még az is lehet, hogy fehér puma cipőt és szegecses bőrdzsekit is beszerzek.
