Amikor azt hallod, hogy a dobost innen kirúgták, onnan meg lelépett a basszer, mert elege van, kicsit elgondolkodsz, hogy mi lesz így. Kik fognak gyilkos riffeket hozni, őrült groove-okat bemutatni, és úgy hörögni, sikítani, visítani, ordítani, dalolni, hogy a szőr is felálljon a hátadon? Nyugi vannak itt még bandák, akik azért rendíthetetlenül tolják a képünkbe a metált, és nem ismernek kompromisszumokat. Emlékszem még 2005-ben nyomta egyik angol óra előtt a Tanárnő a kezembe a Stabbing The Drama-t, hogy ezt feltétlenül hallanom kell. Haza jöttem be pakoltam, és azt mondtam, hogy nem rossz. Nem vagyok egy halál nagy Soilwork fan, de azért a mostani The Living Infinite-re azt hiszem érdemes egy kis időt szánni! Hogy miért? Kattints a továbbra.

Mikor megkaptam a linket hozzá, és megláttam, hogy dupla album egy kicsit betojtam. Nem egyszerű dolog, hogy hangulatod is legyen, és azt hallgasd, amit ilyenkor kell. Persze van, amikor inkább stonerkednék, és hagynám a metált, de a Soilwork erősen megnyert most. Naponta kétszer simán meghallgatom az új anyagot, de még mindig nem unom.

Ahogy egyre többször meghallgatom, mindig találok valami új részt, ami nagyon bejön. Ahogy a Spectrum Of Eternity elején megszólal a cselló, amikor a The Living Infinite I-nél az akusztikus gitár húrjai rezonálnak, a Realm Of The Wasted-ben meg ott az a frankó dinamikus játék a kísérőcinen. Egy szó, mint száz vannak itt csemegék!

Nagyon oda vannak pakolva a durva duplázós témák, és a gyilkos blast beat-ek alá azok az igazi reszelős riffek. Közben meg azt hallod, hogy Björn "Speed" Strid, mint egy elmebeteg ordít/hörög, vagy olyan dallamokat énekel ki, hogy az álladat hirtelen a földről kell összekaparni.

Annyira jó, mert minden egyes nap más téma, másik szám a kedvenc. Amikor jövök haza este tök fáradtan a melóból, és „hopppppá, mi volt ez a dob kiállás?!” Emellett meg ott van, hogy olyan keményen szól az anyag, annyira stúdiós, de jó értelemben. Vannak bandák, akiknek ez marha jó áll pl: az In Flames is ilyesmi, ellenben egy Soulfly szerintem élőben sokkal zsírabb.

Van bőven mit hallgatni, senki ne írja le ezt az albumot két hallgatás után, mert egyszerűen ehhez tényleg idő KELL. Első három hallgatásnál még egy nagy massza volt az egész, de most már bátran mondhatom, hogy egy marha jó anyagot kaptunk. Bízom benne, hogy a 2013-as évben csomó ilyen album fog megszületni. Egy tuti, a The Living Infinite már most benne lesz a TOP 10-emben az év végén. Nem is húzom tovább az időt. Hallgassátok! Béke, szeretett, zsíros kenyér.