RockStation

A "szent" háromság: Behemoth - The Satanist (2014)

2014. február 06. - sebiszabi

Behemoth_TheSatanist_coverart-750x750.jpgA lengyel halálbrigád három éve csendes és ez Nergal egészen komoly betegségének "köszönhető", ugyanis leukémiából sikerült meggyógyulnia. Ilyenkor azért azt gondolná az ember, ha megcsap valakit a halál szele, akkor átgondol ezt-azt, máshogy látja az élet nagy dolgait. Persze senki nem gondolta, hogy megtérnek Istenhez, de azért kissé meglepő a The Satanist címmel támadni. A február 2-án megjelent lemez előfutáraként már egy videót láthattunk, ebből próbáltunk következtetni, hogy milyen lesz az új lemez, de most, hogy itt van az egész album - nézzük még részletesebben, némi időt hagyva a művészi lemezborítónak.

Az új lemez a régebbiekhez képest kétszínű képet mutat. A szövegek természetesen nem szakítottak a hagyományokkal,  jól megszokott témák jönnek (istentisztelet, elsőáldozás, kereszténység ilyesmi…jah, nem) - bár a latin szöveges részeket nem nagyon tudtam kibogozni. Viszont a zenei részen nagyot léptek előre (vagy hátra, ezt majd a rajongó eldönti), hiszen blackes beütés helyett inkább a klasszikusabb death felé vették az irányt, sőt néhány esetben már az avantgarde/experimentális vonal is felfedezhető. Minden esetre egy rendkívül átgondolt szerkezetű lemez lett, eklektikus és hosszabb dalokkal. A háromszög szerkezetű lemez három sarokpontját a már korábban videóról megismert Blow Your Trumpets Gabriel, a címadó The Satanist és az albumzáró O Father, O Satan, O Sun adják. Mindhárom dal hangulatos és néhol atmoszferikusnak is mondható elszállásokkal is dolgozik. Mindhárom dal a lemez legjobbja, nem nagyon lehet különbséget tenni közöttük.

E csúcsok között meghúzott képzeletbeli vonalakon pedig igazi dörgedelmes, dühös és véresen bugyogó death metal dalok robbannak. Néhol thrashes csapkodásban, máshol pedig szélvészgyors iramban tekernek. A Furor Divinus, az Amen és In the Absence ov Light dalok azok, melyek igazán a kőkemény death metal vonalat hozzák a lemezen.  Talán a In the Absence ov Light végén hallható lengyel szöveg (ami egy kissé tompít az dal dühös élén, de a Amen esetében semmi ilyen nincs: a leggyűlölködőbben fröcsögő dal a lemezen, maga a Földre buggyanó Pokol és bár Nergal minden dühét hozza, mégis a maga módján igényli a hallgatást.

new-behemoth-2013.jpg

A többi dal témája ugyan megérdemelné a fentiekhez hasonló eszeveszett tempót, ám mégis kissé lassabban adagolja a jót. Ora Pro Nobis Lucifer még talán fenti rombolós eposzokhoz lenne sorolható, mégis a tempója visszafogottabb. A Messe Noire és a Ben Sahar viszont a szinte meglepetésként is értelmezhető. A Messe Noire szépen építkezve ugyan bevadul a közepére, de a végére olyan állat gitárszólót kapunk, hogy bármelyik heavy metal banda dicséretére válna. A Ben Saharban pedig már-már szimfonikus hatások fedezhetőek fel – különös atmoszférát teremtve a dalnak.

Ha már atmoszféra: az albumzáró dal ebből az aspektusból verhetetlen a lemezen. A több mint hét perces O Father, O Satan, O Sun egymásra pakolt témái egy tökéletes befejezést produkálnak az albumnak.

Az atom gitárszólóról már esett szó, ami a The Satanist dalban is visszaköszön, de ami nagyon különleges a lemezen az, ahogyan a dobok szólnak! Nagyon jól kevert az egész lemez, panasz nem lehet rá, de az ütős szekció nagyon ott van. Ahol kell nagyokat dörren, ahol kell pedig hihetetlen sebességgel és pontossággal csörömpöl – tényleg nem hiszem el, hogy ezt egy ember és/vagy egy dobszerkó csinálja. Élmény hallgatni!

Igazából ez a lemez levezethető a korábbi Behemoth albumokból, ebbe az irányba közlekedtek végig. Egy kicsit agyasabb lett a zene, több benne a kísérletezés, mint például a Evangelion-on hallható. Ez talán egy könnyebben befogatható zenét eredményez, emiatt talán bánthatja a régebbi Behemoth albumokat szerető rajongókat, de tény, hogy ezzel a vonallal sokkal inkább modernebb és időtállóbb a végeredmény, mintha unalomig ismert panelekből raktak volna egy hasonszőrű lemezt.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr735800673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum