Így kell egy korszakváltásnak lezajlani! Még tavaly sikerült a Superbutt egyik utolsó koncertjét elcsípni Tatabányán a Roxxyban (szégyenteljesen kevés ember előtt), amikor az akváriumbeli búcsúkoncertjükre készültek, majd idén Megyeren újra sikerült beléjük futnom, de már az új néven működő régi-új felállással. Itt a még Superbutt számokra épülő koncerten előzetesként megmutatták az új zenekar által világra hozott Késképkézt. A szám hallatán, illetve a zenekar tagsága láttán tudtam, hogy nagy baj nem lesz a lemezzel. Nem is lett!
Itt kérem a Superbutt klasszikus felállásának magjáról van szó, egyértelmű, hogy a stílus kedvelőinek ez már egyfajta garancia a sikerre. Időközben a már rendesen megváltozott felállású Superbutt átmenetileg lehúzta a függönyt, megjelentették a Schnitt nevű karrierösszegző kiadványukat és eloldalaztak a színfalak mögé.
A vég viszont nem jött el, csak egy váltás következett - meg más név persze. Az Ørdøg a Superbuttal ellentétben magyar szövegekkel dolgozik (persze ott volt a Szájon át EP, de a kivétel erősíti a szabályt), emellett a zene is kisebb változáson esett át.
A CD-t legelőször a Hammerworld olvasói vehették kézbe az újság mellékleteként, de megjelent hivatalos formában is, rögtön kétféle verzióban. Tartalomra nem, csak kialakításban különbözik a digi és a normáltokos változat, így mindenki a kényelme szerint választhat.
A lemez a már említett Késképkézzel indít, tökös, lendületes nyitószám. Nagyon tetszik az egész albumon, hogy nem ragaszkodnak a hagyományos verze-refrén-verze-refrén-szóló-refrén felépítéshez, ez már egy hatalmas plusz pont nálam. A Mind (Ha nekem játszol) a gyors-lassú váltásaival viszi tovább a dolgot, tökéletes folytatás! Ezt követi a már előzetesben nyilvánosságra hozott Melankólia. A dal olyan, mint a címe. Középtempós, nagyon jól el van találva, igazi ugrálható ritmussal látták el az urak. A következő Natasa csak címében emlékeztet a Music for Animalsös rokonára, azzal ellentétben ez egy lassabb szerzemény.
A kutyák dala megint egy lendületesebb darab, jó tömény zenei felépítéssel. A híradóbejátszások nagyon feldobják! Aztán olyan hirtelen vált át a Mesébe az egész dalfolyam, hogy szinte észre sem venni. Talán nem véletlen lett így megoldva, szépen viszi tovább az előző szám lendületét, de már egy parányit kifacsartabb formában. Az Ez most zeneileg olyan, mint egy felgyorsított Tankcsapda nóta, de haragudni nem lehet erre a dalra sem, mert beleillik az eddigi menetbe, csak hagy egy kis felüdülést az eddigi sújtások után. A Vaskorona megint a borongósabb vonalat viszi, ráadásul olyan súlyos, szögelős témák váltakoznak a lazább részekkel, amik felérnek egy atyai pofonnal is.
A Kitalálhatnád középtempós darab, jó dal, de talán az egyetlen kevésbé eltalált nóta az egész korongon. Hozzá kell tenni, hogy más zenekarok albumain igenis erős húzódal lenne, de itt nagyon erős a mezőny, ahol sajnos ő lett a „leggyengébb láncszem”. Lehet, hogy nem hiába került ide, a lemez végére. Aztán itt a zárás a Hajnali állat képében, ami egy remekbeszabott, húzós dal, középen egy leállással, középtempós lezárással. Ötcsillagos ez is.
Akkor mi változott a tulajdonképpeni elődhöz képest? Az, hogy a Superbutt játékos, viccelődős hangneme itt abszolút ki lett szorítva, itt a komorságé a főszerep. A fő csapásvonal pedig az alt/nu metal helyett/mellett kicsit rockosabbra, lazábbra lett véve.
Én azt mondom, hogy a Tíz Fekete Dalon a hallgató azt kapja, amire számíthat: tíz, nem az élet napfényes oldaláról szóló, de lendületes, jól összerakott dalt. A fiúk – ha akarták, ha nem – méltó folytatását készítették el a nagy elődzenekar munkásságának, de ahogy számítani lehetett rá, az új név valamelyest felfrissített stílust is hozott. Aki szerette a Superbuttot, az Ørdøgöt is szeretni fogja, de aki esetleg nem szimpatizált korábban velük, viszont szereti a modern metalt, nyugodtan bepróbálkozhat ezzel a lemezzel, csalódás nem érheti.
