A pofám leszakad, hogy ennyi ideig nem tudtam megírni ezt a kritikát, pedig már talán hetek óta halogatom. Nem, nem a lemezzel van baj, hiszen az a szokásosan magas minőséget hozza, (sőt, talán magasabbat is!) mégis valahogy nehezen tudtam szavakba önteni a Winter Thrice által okozott érzéseket. De lássuk szépen, sorban.
Négy év után új albumot kiadni nehéz dolog. Egyrészt kaphatunk egy méregerős visszatérő albumot, amely übereli az Urd zsenialitását, másrészt kiadhatnak egy kiábrándító kliséhalmazt, ami csak azért született, mert eszükbe jutott: régen nem született már új anyag, ideje valamivel fenntartani a nevet. Persze aki ismeri a Borknagart, az tudja, hogy a második eshetőség egyenesen kizárt, mert ők amúgy sem az a kapkodós fajta - érdemes várni mindig az új anyagra.
Jó hír a rajongóknak, hogy hosszú idő után újra elmondható: két egymást követő lemezt ugyanaz a tagság rögzített, ami valljuk be: nem tesz éppen rosszat a végeredménynek. A stílus az úgymond "szokásos" folkos/blackes/progos metal, ahogy el is várhatjuk a fiúktól, viszont ahogy mindig, most is képesek voltak olyan friss témákkal előállni, melyeknél egyenesen a földet súrolja az ember (szak)álla. Ráadásul az egészet úgy teszik, hogy az egyébként szembetűnő dallamosodás mellett nem engedtek sokat az agresszivitásból sem.
Tehát most egy kicsit talán több a dallam, mint az Urd esetében volt, de azt garantálhatom, hogy akár egyben, akár részenként hallgatva is igazán kellemes élményt nyújt a bő 55 percbe sűrített 8 szerzemény. The Rhymes Of The Mountain rögtön olyan verze témával operál, hogy le a kalappal. Szerencsére, ahogy illik, mind a három énekes egyformán veszi ki a szerepét a dalokban, így egyszerre jelenik meg a lágy, dallamosabb ének és a vérhányás is. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy milyen ravaszul lopják be ezek a dalok magukat az agyba, rögtön ez az első nóta is két olyan melódiával rohan meg, amiknek kénytelen megadni magát az ember. És ez ugyanúgy igaz a címadó Winter Thrice-ra is. Gyönyörű, folkos elemekből épül fel, a refrén pedig olyan megkapó, mézédes témával operál, hogy az valami hihetetlen!
A blackesebb vonalra evező Cold Runs The River az előzmények fényében számomra kicsit kevésbé hat erőnek. Persze ezt csak Borknagar szemüveggel kell nézni, hiszen más bandák az egész karrierjük alatt nem nagyon képesek ilyen dalt összerakni. Lehet, hogy csak az én készülékemben van a hiba, hogy egy klasszikussal éljek. Az ezt követő Panorama már jobban bejövős, de a következő kedvenc inkább a When Chaos Calls-ban testesül meg, ahol újra egyszerre támadnak a gyönyörű melódiák és a morci részek.
De ami ezeket után jön, az maga a zenei tökély! Az Erodant – Noctilucent – Terminus - Dominant Winds négyes egy masszív, hömpölygő érzelemfolyamként ragad magával, de úgy, hogy a 25 perc alatt hibát nem lehet találni. Mindvégig maximális fordulaton pörögnek az eddig is megszokott elemek, melyek úgy vannak megkomponálva, hogy az unalomnak még a gondolata sem merül fel az emberben. De még ezek közül is csúcspont a Noctilucent lágyságával felvezetett személyes kedvenc, a Terminus blackes tömege. Ahogy váltakozik a blastbeates zúzda (valamint annak dallama) és a könnyed verze, az valami zseniális!
Simen, Andreas és Lars énekbeli teljesítményét talán nem szükséges részleteznem, ahogy a hangszeres aláfestést sem. Ha eddig nem jött volna le, akkor csak megerősítésként megjegyzem: tökéletesen illeszkednek a különböző vokális megoldások alá a húrosok, billentyűk és dobok is. Kihallani, hogy sok munka van a Winter Thrice dalaiban. Röviden: egy-két kisebb kivételt leszámítva minden klappol az utolsó hangig.
A Borknagar tehát ahogy eddig sem, úgy most sem igazán tudott hibázni, így talán nagy meglepetést nem árulok el azzal, hogy sokaknak lesz az új lemez az év végi toplistájában. Biztos vagyok benne, hogy aki eddig kimaradt volna a munkásságukból és ad egy esélyt a Winter Thrice-nak, akár egy új kedvencet is avathat, a régi, tősgyökeres rajongók pedig csak egyvalamire számíthatnak: a szokásosan magas színvonalra! Lehet, hogy nem sokan gondolták volna, de az Urd után ismét toronymagasan van a léc. Ezt már tényleg nem lesz könnyű munka felülmúlni. (4,5/5)
További jó hír, hogy a Borknagar két év után ismét megfordul majd Magyarországon. Természetesen nem egyedül fognak érkezni, hanem a szintén északi Kampfar és Diabolical zenekarok társaságában. Remélem, ezután a lemez után senkinek nem lesz kétsége afelől, hogy ott a helye április 19-én a Barba Negrában!
