RockStation

Hallgasd meg a Sear Bliss új albumát!

2018. június 16. - theshattered

sb2018.jpgIgaz, még csak július 6-án fog megjelenni a Sear Bliss legfrissebb nagylemeze, a Letters From The Edge, mégis már szabadon meghallgató lett az anyag. A full album lentebb csekkolható le, az előrendelés továbbra is él!

A Hammerheart Records gondozásában jelenik meg a Sear Bliss nyolcadik albuma, a Letters from the Edge. A bő ötven percnyi játékidejű, tíz dalt tartalmazó anyag a zenekar eddigi legváltozatosabb lemezének ígérkezik, amely az eddigi jellegzetességeket megtartva új hangulatokat is felidéz.

A zenekar frontembere, Nagy András így beszélt erről:
"Furcsa módon valahol mélyen elrejtve minden eddigi albumunk hangulata fellelhető ezen a lemezen, ezért is fogalmaztam úgy korábban, hogy a Letters from the Edge egyfajta szintézise a Sear Bliss huszonöt éves pályafutásának. Ez nem valamiféle előzetes tervnek vagy célkitűzésnek köszönhető, sokkal inkább a véletlenek sorozata hozta így: összeállt egy stabil felállás, magunkhoz képest sokat koncerteztünk, és az elmúlt években többé-kevésbé minden korszakot felelevenítettünk élőben. Emellett az anyag végső kialakításán közösen, zenekarként dolgoztunk, így mindenki hozzátette a saját hatásait a végeredményhez. Bár a dalok között van olyan, amely kis túlzással a Phantoms idejében is megjelenhetett volna, több helyen a Haunting, vagy az Eternal Recurrence kísérletezős, avantgárd megközelítése is felfedezhető, ugyanakkor a friss anyag dalközpontúsága a Glory and Perdition, vagy az Arcane Odyssey lemezeket idézi.

A lemezanyag megírásakor egy célunk volt, hogy mondvacsinált korlátok nélkül, teljesen szabadon alkossunk. Ha valaki épp egy nyers black metal riffel hozakodott elő, merthogy ilyenekből is akad, az ugyanúgy belefért, mint a dallamosabb, hangulatosabb megoldások, vagy az itt-ott felbukkanó kortárs komolyzenei hatások. Nem szeretem magunkat fényezni, így tőlem biztos nem hall majd olyat senki, hogy ez a mostani a legilyenebb, legolyanabb lemezünk, az viszont biztos, hogy bőven tartogat majd felfedeznivalót azoknak, akik még manapság is szeretik magukat beleásni egy albumba."

Az album produceri feladatait a Scheer "Max" Viktor látta el, a mastering Dan Swanö munkája. A borítót - akárcsak az albumot felvezető Shroud című dal videóját - Kovács Attila, a zenekar gitárosa készítette. A CD és vinyl változatban is megjelenő lemezanyag a fizikai kiadások megérkezéséig teljes terjedelmében meghallgatható a Youtube-on és a kiadó Bandcamp oldalán. A friss hírekkel kapcsolatban érdemes figyelni a Sear Bliss és a Hammerheart Records felületeit.

A Sear Bliss legközelebb a Rockmaraton Fesztiválon lép színpadra 2018. július 13-án, pénteken, közvetlenül a Tormentor és a Carpathian Forest előtti műsorsávban, este 21 órai kezdettel. További információk a koncert Facebook-eseményén!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4414051630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum