RockStation

Meghalt Morten Stützer, az Artillery alapító gitárosa

2019. október 07. - theshattered

artillery_1.jpgÖtvenhét éves korában, egyelőre meg nem nevezett okokból elhunyt Morten Stützer, a dán thrash-nagyágyú, az Artillery alapító gitárosa. Erről a Facebookon számolt be a zenekar. Az Artillery kilenc Stützer játékát is tartalmazó nagylemezt adott ki, a legutóbbi, a The Face Of Fear tavaly került ki a kezeik közül.

"Kedves hűséges barátaink és rajongóink!

Nehéz szívvel, a döbbenettel küzdve és hatalmas csalódottsággal kell beszámolnunk nektek, hogy az alapítótagunk, barátunk és testvérünk, Morten Stützer eltávozott közülünk. Idejekorán, mindössze ötvenhét évesen halt meg október másodikán este a családja körében.

Össze vagyunk törve. Mortennek felbecsülhetetlen értékű munkája van a csapatban. A hihetlen zenei képessége mellett Morten az élet sok területén szerzett tapasztalata és az élethez való vidám hozzáállása is rettenetesen hiányozni fog. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni, ez Morten öröksége, amit ráhagyott erre a világra.

Morten munkájába és zenéjébe fektetett energiája rengeteg örömet hozott sok-sok embernek szerte a világon - és fog is még sok generáció múlva is. Valójában ilyen szempontból megnyugtató a helyzet.

Mondanunk sem kell, ez NEM jelenti azt, hogy vége lenne az Artillerynek. Morten szellemét követve, egyfajta Morten iránti megemlékezésként az Artillery tovább fog menetelni.

Morten hiányozni fog, sosem felejtjük el.

Viszlát, Morten!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr415202420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum