Újabb szép példáját láthattuk annak, hogy a hazai underground színtér – ideértve zenészeket és zenehallgatókat egyaránt – nem csupán a muzsika iránt elkötelezett, de emberileg is összetartó közösséget alkot. Miklós Csaba, akinél az elmúlt év végén gyomorrákot diagnosztizáltak, most rengeteg erőt meríthet abból, hogy kedvenc bandái színpadra álltak az ő és családja megsegítésére.

Tovább emelte az est jelentőségét, hogy az eredetileg a Dürer kistermébe lekötött buli végül átkerült a középső terembe. Ráadásul a komoly érdeklődés nem pusztán a különleges alkalomnak szólt: a megjelentek bármikor máskor ugyanígy tiszteletüket teszik a fellépők koncertjein. Mivel pedig az esemény irányultsága a régi sulis thrash metal, illetve az Entombed-féle death n’roll volt, az egybegyűltek többségét az idősebb korosztály tette ki. Ők ma már jellemzően nem rúgják szét a házat, de a fiatalabb versenyzők azért aktivizálták magukat az első sorokban.

A Wolverine Blues Brothers már akkor aprított az itthoni klubokban az Entombed feldolgozásokkal, amikor még előjelei sem voltak az utóbbi évek tribute zenekar-túltengésének. A svéd mestereket azidőtájt sem ismerték valami sokan idehaza, és a helyzet azóta sem igazán javult, de a „tesókat” ez láthatóan a legkevésbé sem befolyásolja. Ők a megszokott intenzitással túrták végig a Wolverine Blues - To Ride… korszakbeli nótákból összerakott szettet, megadva ezzel az alaphangulatot.

Idejét sem tudom már, mikor láttam utoljára élőben a Stonedirtöt. Nyilván volt szerencsém a 2018-as Backlash-Zone lemezükhöz, de még annak ismeretében is meglepett, mekkora fejlődésen ment keresztül Tarjányi Endre énekhangja. Nem csak a legutóbbi album dalai (Cosy Coffin Rot, In Metal We Trust) ütöttek nagyot, de a régebbi szerzemények (My Skin, Kingdom of Medusa) is úgyszólván felfrissültek számomra.

Jósa Tamásnak eleve kijár az elismerés, amiért a Wolverine-ékkel, majd az Archaic élén is színre lépett. Utóbbiak hozták el az este beindulós pillanatait. A csapat a nemzetközi mezőnyben is folyamatosan jelen lévő, s ennek megfelelő színpadképpel, kiállással és előadásmóddal – ideértve Tamás frontemberi munkáját is – nyomta a jóféle hagyományos thrasht. Elsősorban persze a How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? korongról szemezgettek, de néhány feldolgozással is fokozták a feelinget.

Az alkalomhoz méltó körülmények között megtartott, emlékezetes buli volt ez. Csabáról és az ő megszállottságáról pedig mindent elárul, hogy maga is megjelent. Aligha kell részleteznem, hogy az aktuális helyzetben mennyit jelenthetett neki, hogy átélhette mindezt. Innen is kívánunk Csabának kitartást az előtte álló időszakhoz, valamint bízunk a teljes felépülésében! 

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI