Minden évben irigykedve nézem a Keep It True fesztivál lineupját, a tradícionális heavy metal kedvelőinek igazán kihagyhatatlan. Hazánkban rendkívül ritkán van ilyen koncert, persze a Maiden/Priest/Accept triumvirátus gyakran tiszteletét teszi, de az új generációs zenekarok mintha kerülnének minket. Most végre kijárt nekünk magyaroknak is egy kis szelet a Keep It True-ból az Insane Hellride Entertainment szervezésében. Először jutott el hozzánk a portugál Toxikull és az utóbbi idők egyik legjobb feltörekvő heavy metal bandája, az osztrák Venator. Az biztos, hogy én már nagyon ki voltam éhezve egy ilyen estére.
A bemelegítést a hazai D.D. Night biztosította. Nekem teljesen újak voltak, sosem hallottam róluk korábban, de már a beállás alatt hallottam, hogy kedvemre való muzsikát fognak tolni a srácok. Zeneileg valahol a heavy/glam/hard rock keresztezésében gondolkodnak, ezt pedig abszolút belevitték a megjelenésükbe is, mintha csak a Sunset Stripről szabadultak volna be a Robot falai közé. Nem lehetett túl sokadik koncertjük, mégis tanítanivaló lazasággal játszottak végig.
Januárban jelent meg az első EP-jük és majdnem az egész anyag el is hangzott a koncerten. Persze ez önmagában elég rövid lett volna, ezért be is táraztak feldolgozásokból. Volt Skid Row, Van Halen, Heavy Bones, Glamtera és kissé meglepő módon David Bowie is. Ott helyben nem ismertem fel az összeset, de azt biztosra állíthatom, hogy nem volt minőségbeli különbség a saját dalok és a feldolgozások közt, ami ilyen nevek mellett elég nagy dicséret! Kiállásban és hangzásban is abszolút hozták a 80-as éveket, a háttérben világító logójuk pedig szintén hozzátett a hangulathoz. Kíváncsian várom a nagylemezt is, teljesen hiánypótló, amit csinálnak. Csak így tovább!
Másodikként következett a Venator, és talán a bevezetőmből is érezhető volt, hogy elsősorban miattuk érkeztem. A 2022-es Echoes from the Gutter az év legjobb heavy anyaga volt a Riot City második albumával egyetemben. Nem egy újító szándékú lemez, de nagyon érzik a stílust és nekem túlzás nélkül minden eddig megjelent számuk dallamtapadást okozott. A koncert kicsit furcsán indult bármiféle intró nélkül a Blind Ambition-nel, nem volt egyértelmű, hogy az még a soundcheck vagy már a buli része. Énekesük nem volt egy szószátyár típus, de beszéltek helyette a riffek és a sikolyok, amik élőben is első osztályúak voltak. Nem is lehetett volna olyan dalokkal mellélőni, mint a Howl at the Rain (az az ikergitár az elején fülorgia) vagy a Manic Man, aminek a refrénje napok óta megy a fejemben.
Hoztak egy új, még kiadatlan dalt is a Steal the Night képében, ami szintén nagyot szólt. Ami rögtön feltűnt, hogy minden dalt legalább egy 20%-kal felgyorsítottak élőben, a szélvész tempó és a fiatalos lendület sokat dobott a hangulaton. Valami ilyesmi lehetett a műfaj nagyjait a kezdetekkor látni. A gitárosok pedig olyan vigyorral játszottak, hogy öröm volt nézni. Ráadásként még megkaptuk a Skulls-t a Misfits-től, majd távoztak is kb 50 perc után. Rövid, de nyakromboló buli volt az biztos! Itt most tényleg nem tudok semmi negatívat írni, minden perce zseniális volt!
Azt hittem a Venator után a Toxikull már csak levezetés lesz számomra, de ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna... a turné bejelentése előtt nem hallottam még róluk, de lepörgettem a 2019-es Cursed and Punished lemezüket ismerkedés gyanánt. Bár süvöltő, csordavokálos speed metaljuk rögtön megtetszett, azért azt gondoltam, hogy olyan karakteres dalokat még nem sikerült írniuk, mint turnétársuknak. A hibát ott követtem el, hogy nem a 2 hónapja megjelent Under the Southern Light-ot hallgattam. A koncert is egy 3 dalos régi blokkal indult, de úgy éreztem a hangulat is megduplázódott ahogy átváltottak az új korong dalaira. A speed metalt felváltotta a Judas Priest-es, középtempós, döngölős de slágeres heavy metal, és innen aztán már nem kellett hiányolnom a karakteres dalokat sem.
Az energiaszint náluk sem csökkent, különösen igaz volt ez Antim "The Viking" basszerosra, aki gyermeki lelkesedéssel ugrálta végig a koncertet, de pont ettől lett szimpatikus. Néha besegített a vokálokba is, és a végén előadott Motörhead-feldolgozásban (Iron Fist) teljesen át is vette a stafétát. Tökéletes dalválasztás volt és karcosabb hangja jól illett az eredetihez. Persze Lex Thunder, a fővokalista sem vallott szégyent, abszolút albumminőségben hozta a témákat, az új album dalai pedig úgy éreztem különösen jól álltak neki. Csúcspontokként kiemelném a klippes Around the World-öt és a Battle Dogs-t, amelyet még maga Wolf Hoffmann is megirigyelne, annyira klasszikus Accept. Volt hozzájáró közönségénekeltetés is, amire sosem könnyű rávenni a népet, de nem sült el rosszul. Ők sem töltöttek 50 percnél többet a deszkákon, még jó pár nótát el tudtam volna viselni. Nagyon pozitívan csalódtam bennük. A végén be is zsebeltem a két headliner közös turnépólóját és úgy távoztam, hogy azt gondoltam magamban, ez biztosan az év egyik legjobb koncertje volt.
Mindhárom fellépőt csak ajánlani tudom, és remélem nem tévedek, ha azt írom fényes jövő áll előttük. Támogassátok az undergroundot, mert igazi gyöngyszemeket lehet elcsípni testközelből. Köszönet a szervezésért az Insane Hellride Entertainment-nek, és ha lehet, még több heavy metalt! Lennének még ötleteim.
Képek: Vidani Photo. További képeket ITT találtok az oldalán.
