Ha az északi black/death metalra terelődik a szó, a többség a jó három évtizede szárba szökkent irányzattal a Dissectiont azonosítja. Nincs is ezzel semmi probléma, ha az első a fejekben nem az egyetlen szinonimája. Jon Nödtveidt zenekara mellett illik olyan neveket is megemlíteni, mint a Naglfar, az Unanimated, a Dawn vagy épp a Necrophobic.
Ezek a zenekarok nagyjából egyszerre indultak. A Necrophobic pedig igazi veterán közöttük, egyike azon keveseknek, akik az elmúlt három évtizedben egy szusszanásnyi szünetet sem engedélyeztek maguknak, folyamatosan jelen voltak a saját portájukon. Ez pedig egyetlen muzsikus, a dobos Joakim Sterner érdeme. Emberünk maga a Necrophobic, az első felállás egyetlen túlélője.
A zenekar tavalyelőtt már a kilencedik nagylemezével jelentkezett, a címben szereplő korong pedig az 1993-as keltezésű debütáló anyaguk volt. Jelen írás apropóját amellett, hogy egy underground klasszikusról van szó, az adja, hogy a Century Media néhány utódjához hasonlóan idén ezt a lemezt is újra megjelentette. A debütáló korongot jegyző négyesből a fő dalszerző, szövegíró, aki a billentyűs témákat is megszólaltatta a thrashes riffek mellett, David Parland volt, aki 2013-ban öngyilkosságot követett el. A vokalista Anders Strokirk a The Nocturnal Silence után épp két évtizedet töltött a zenekartól távol, 2014-től azonban ismét ő áll a fronton. Tobias Sidegård basszusgitáros pedig, mint Anders utódja, énekesként 2013-ig maradt a bandában.
Necrophobic. A név kötelez, a stockholmiak legfőbb hatása ugyanis a Slayer lehetett, bár nem Kerry Kingék 1986-as korongja (a szóban forgó Reign In Bloodon szerepel ugyanis a Necrophobic című szerzemény), hanem a Hell Awaits. Sterner dobjai épp úgy szólnak, ahogy Lombarbo hangszere a második Slayer lemezen. A lényeg, a gitárhangzás is azt a korongot idézi. Ha Araya énekelte volna fel ezt a lemezt, némi túlzással lehetne olyan ki nem adott korai Slayer dalok gyűjteménye is, melyek leszorultak a Hell Awaits-ről.
A Necrophobic azonban zeneileg nem csak a Slayer hagyatékára épített, hanem a kortársakhoz hasonlóan igyekezett új árnyalatokat is beemelni a fekete és vérvörös színekben úszó palettára. Ezek csak jelzés értékűek, legyen szó félakusztikus betétekről, intro-beli szintetizátor-dallamról, vagy a címadó tételben alig észrevehető folkos dallamokról. Itt illendő megemlítenem Tomas Skogsberg nevét, aki producerként jegyzi az albumot. A Sunlight stúdió feje, a „lánccsörgetős” stockholmi death metal hangzás atyja ki tudott lépni az általa teremtett világból, és ennél a lemeznél a ’80-as évek közepének black/thrash/death metaljából indult ki. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az idei remaster Dan Swanö műve.
Sterner nem tapossa folyamatosan a gázpedált, a korai Necrophobic zenéjében a gyorsabb középtempók voltak a dominánsak. Az Awakening… intrója épp olyan csilingelő billentyűjáték, amilyeneket a ’90-es évek közepén a Cradle Of Filth is előszeretettel épített a dalaiba. A svédek változatos dalszerkezetekben gondolkodtak, érezhetően kerülték a sablonokat, céljuk nem is a teljes pályás letámadás volt, hanem teret engedtek az esetenként hosszasan kifejtett hangszeres témáknak, a főszereplők meg maguk a riffek voltak. Igazán gyors téma csak a korai Sodomot idéző Sacrificial Rites, pontosabban annak első fele. Ha három évtized távlatából van még létalapja bármi kritikának, az legfeljebb Strokirk hangját érheti, vokáljai a sokszínű zenei alapok tükrében egydimenziósnak, jellegtelennek tűnnek. Szűkre szabott repertoárjából a legtöbbet a záró Where Sinners Burnben mutatja be. A profán, vallásellenes, gyalázkodó szövegek meg olyanok, amilyenek; a Necrophobic mindenesetre a mai napig komolyan gondolja ezeket, hiszen a legutóbbi album bookletjét felütve sem fogunk magvasabb gondolatokra lelni.
Ha kedveled a bevezetőben említett irányzatot, illik ismerned ezt a bandát is, a velük való legideálisabb találkozási pont pedig szerintem épp ez a gyűlölettől fűtött bemutatkozó anyag. A The Nocturnal Silence úgy olvasztotta magába az előző évtized extrém metaljának erényeit, hogy képes volt új, akkor még szokatlannak tűnő elemeket is a szerzeményekbe építeni.
