Ha ebben a bandában nem JB Christoffersson énekelne, szinte biztos, hogy elment volna mellettem a lemez. JB ugye a Spiritual Beggars zenekarban is jó öblöseket énekel és azt szeretjük. És ez is jó lemez, csak a kevesebb egyedi ízt vonultat fel, mint a Spiritual Beggars, viszont jóval több benne a súly.
Mivel csak a jóisten tudja, hogy lesz-e és ha igen mikor újabb Spiritual Beggars lemez, addig be kell érnem a Grand Magus-szal.
A háromtagú svéd együttes 1996-ban alakult és az Iron Will már a negyedik lemezük, így meg kell állapítani, hogy nem valami projekt jellegű dologról van szó. Az előző lemez óta új dobosa van a bandának Seb személyében, basszusgitáron pedig továbbra is Fox játszik a mester mellett.
Ha a zenét le kéne valahogy írni akkor ez olyan, mint amikor a Black Sabbath találkozik a Candlemass-szal és néha Spiritualosan tolják. Doom/metal/stoner keveredik itt és egy öblös, vastag soundban ölt testet, de energia feszül benne, az kétségtelen. A 70-es, 80-as évek hatása is tagadhatatlan, de a mai power témák épp úgy megvannak, mint az ízes gitárszólók.
A vikinges nyitó Like The Oar Strikes The Back-el csapnak a húrok közé, amolyan monumentális harci himnuszként. A dal közepén a metálos – szinte Iron Maiden – szóló és galoppozás nagyon ül. Kiváló kezdés. A kettes Fear Is The Key amolyan sodró Spiritual az erősebb fajtából, a vastag hangzás szinte letépi az ember fejét. JB öblös hangja pedig mindent visz, mint a piros hetes. Az ezt követő Hövding csak egy rövid basszus átkötő, de aztán a négyes címadó gyomrozós-fejleszakítós doom riffjeivel megint a kiváló kategória. Az ötös, reneszánsz hangokkal nyitó Silver Into Steel, hamar átcsap egy kis hetvenes évekbeli döngölős-kásás lebegésbe, de a refrént már együtt üvöltöd JB-vel.
Az ezt követő The Shadow Knows kezdő riffjét a Scorpions már megírta a Blackout-nál, de sebaj. Lendületes nóta a refrén alatti doomos tempóvisszavétellel és zseni gitárszólóval. A sötét doom riffeget görgető, Self-Deciver lassan betonoz. Monumentális, himnikus hangulatvilága maga alá temeti az embert. Az ezt követő Beyond Good And Evil hasonló felfogásban fogant: monumentális, mázsás kőként lassan gördülő riffek, melyek a végére egy picit unalmasak tudnak lenni. A lemezt a kilenc perces epikusra vett I Am The North zárja. Középtempós dal, döngölő basszusfutamokkal, metálos megközelítésben ízes szólókkal. Van benne minden, amit a lemez addig felvonultatott, bár azt nem értem, hogy a három perc csönd miért kell bele, hogy aztán a végén még legyen benne egy perc gitárnyüvés.
Kevés egyéni íze mellett egy majdnem mágikus lemezt sikerült JB-éknek alkotni, amit biztos sokszor fogok elővenni, mert nagyon is élvezhető zenét tartalmaz. A lemez a hónap lemeze lett a német RockHard és Metal Hammer magazinokban, tehát nagyot nem tévedhet az aki szereti a fent körülírt zenei megoldásokat.
8.5/10
Klip nyista. Ez itt az előző Wolf's Return-ről a King Slayer.
