A Nadir nem ma kezdő gyerekek gyülekezete. A banda Dark Clouds néven kezdte valamikor a 90-es évek közepén. Ha szigorúan nézem, mindent egybevetve ez már a banda negyedik lemeze, Nadir néven azonban csak a második.
A Dark Clouds neve - szorgalmas Metal Hammer vasárlóként - nekem is mondott valamit, ám azt töredelmesen be kell vallanom, hogy sem az ezen név alatt megjelent 2000-es Nadir, sem a 2002-ben napvilágot látott Global Depressing System című nagylemezzel nem sikerült megismerkednem. Ugyanígy járt nálam a már Nadir néven működő csapat első Tenacity című korongja is, melyről több nóta is helyet kapott külföldi válogatáslemezeken.
A Nadir amolyan igazi csináld magad mozgalmú csapat. Már a harmadik lemezüket adják ki szerzői kiadásban, Az új album a szolnoki Denevérben került ismét rögzítésre, a hangmérnök Köves Hugó gitáros volt, míg a keverést Cserfalvi „Töfi” Zoltán végezte. A lemezborító szintén saját gyártású: Turbók Gergely basszer munkája.
Az hogy a produkció színvonala magas nem lepett meg, hiszen egy negyedik lemezét elkészítő csapatnál ehhez már megvan a kellő profizmus. Máshol olvasott kritikákkal ellentétben engem a dobsound annyira nem zavar, bár az kétségtelen, hogy a pergő lehetne egy kicsit mélyebb tónusban, de a lemez élvezeti szintjéből szerintem nemvon le semmit. A csapat az eddig meglévő kitaposott ösvényen ment tovább, maradtak az erősen death metál alapok, de van ebben egy kis doom és sludge is, meg pár színezésként bedobott gitárszóló, ami azért kicsit szellősebbé teszi az amúgy lávaként hömpölygő rifftengert. A zene abszolút csúcsminőség ezt bátran állíthatom. Nemcsak a hangzás, hanem a nyakatekert riffek is emlékezetesre sikerültek. Egy pici gondom van, nevezetesen Tauszik Viktor megahörgős, gyomorból jövő „éneke”. Igazából ez viszont – mint mondottam - az én gondom és nem a lemezé. Alapból nem kedvelem annyira az ebben a stílusban mozgó éneket, szerintem többet von le a mű élvezetéből, mint amennyit hozzátesz, szerencsére több lassú beszédes résszel ezt is fellazítják egy kicsit.
A tíz plusz egy rejtett nótát tartalmazó lemez jól indít a szaggatott címadóval, majd a még lendületesebb, szinte fejet letépő Culture Crisis következik egy nagyon kiváló szólóval. A szövegek elég társadalom kritikát tükröznek, ezek előadása is meggyőző, de sokszor az az érzésem, hogy az 
énekkel átesnek a ló túlsó oldalára. A hármas nem kevés HC elemet felmutató Signed And Sealed megint ütős. Az iszonyat kalapálással nyitó Subhuman Subdued aztán monoton doom reszelésben folytatódik, ami az amúgy is borús dalt szinte feketévé színezi. Az ötös The Test Of Time és a hatos Bound To Fails a szaggatott, groove-osabb témákon kívül sok emlékezeteset nem hoz. Az ezeket követő másfél perces filmzenei átkötő 16306 inkább a lemez zenei masszájának lazítására szolgál, és az ezt követő vontatott Traitor Pleading Guilty komor doom-os hangjaival egy kicsit fárasztó. Nem úgy, mint az ezt követő szorgalmasan betonozó Desert Age. A lemezt hivatalosan a Fragile Peace zárja, amely a lemez egyik legjobb nótája. Ez után amolyan rejtett track-ként a Moby Dick klasszikus Romlott Rendszer című dalának feldolgozása következik Rotten Regime címmel, ami kellemes meglepetés és jól is sikerült.
Összegzésképpen talán annyit lehetne mondani, hogy a Nadir esetében a tehetség és a zenei kifejezőképesség nagyon erős formában van jelen, de az éneket szerintem valamilyen módon változatosabbá kellene tenni. Lehet, hogy ezt Nadir-ék elkurvulásnak neveznék, de én mindenképpen előrelépésnek.
Kapcsolódó linkek:
