A Kutyaütők első nagylemeze elsősorban a hardcore stílus tru fanatikusait szólítja meg, méghozzá mélyen a szívükben. A tavalyi Strike demó nótáival ellentétben most magyar szövegekkel íródott lemez koncepciója szerint dalonként egy-egy olyan alapvető emberi-erkölcsi értékeket és lelkiállapotokat állít a középpontba, amelyek névlegesen ugyan teljesen elfogadottak és jólismertek a köztudatban, mégis ha nagyító alá tesszük az emberek viszonyát ezekhez, sok hamisságot látunk. A hardcore bandáknak pedig mindig is érzékeny volt az igazságérzete. Szóval kapunk a pofánkba rendesen mi puhány pöcsű, képmutató emberek. Másodsorban azoknak szól a Becsület, akik ismerik ugyan a hardcore alapvetéseit és szellemiségét, de a szívük inkább a riffközpontú metál zene felé húz - merthogy a Doghitters róluk sem feledkezett el. 

Az albumon a stílus hagyományai szerint gyors, két-három perces számok követik egymást, így nem tart sokáig végighallgatni a 12+1 felvételt. (teljes játékidő: 37 perc) Nincsenek túlbonyolítva a dolgok, bár azt sem lehet mondani, hogy szögegyszerű a produkció, hiszen az, hogy a kiagyalt koncepció hiteles és működőképes legyen, kívánt némi szellemi munkát szövegírói és zeneszerzői téren egyaránt. Igaz, a CD borító hátoldalára nyomott ars poeticát, amely egy összefüggő szövegbe próbálja belefoglalni a 12 dal címét, épp csak egy hajszál menti meg attól, hogy erőltetettnek nevezzem - az ötlet mindenképp respektálandó. A szövegek alapvetően nagyon jól összeálltak, egy-két helyen közhelyesek csak, ellenben kiválóan összehangolták a szövegek és a zene ritmikáját és hangulatát. A metál rajongók kedvére a kövér riffek pedig ott vannak mindenhol, mindegyik dalban.

A nyitó Őszinteség mindjárt a legkomplexebb, legösszetettebb dal; az első része szövegcentrikus (jó kis basszusgroovokkal), már-már rap hatású, a zene pedig ahogy már említettem, maximálisan a szöveg ritmikája alá van rendelve. A refrén egy klassz dallamos akkordsorra épül, utána egy jó kis riffelgetés következik, majd megint rap és szöveg, azután megint a dallamos refrén. A következő Önámítás viszont egy nyers hardcore, kövér riffekkel és szenvedélyes, üvöltős vokállal. A hármas Elszakadás az egyik legjobb felvétel, punkos rohanással és nagyon jó alapritmussal, vaskos riffekkel - sokkal inkább dallamos metál, mint hardcore. A négyes igazságkereső, a személyiségi jogok kérdését feszegető Függetlenség tipikus lázító hangulata után az ötös Csalódottság félakusztikus kezdése eléggé lenyugtatja a felkorbácsolt indulatokat, de az első refréntől fokozatosan durvul a dal, eleinte jó kis riffekkel, majd koszos szólógitár úszik be a képbe, mindeközben élvezetes basszus groovok sorjáznak és a végén ismét akusztikus levezetés. Kiváló, nagyon ötletesen felépített dal.  A hatos Szavahihetőség egy nagyon direkt és nagyon hiteles darab dühös vokállal és durvajó riffekkel. A következő Elszántság zenei alapjai ismét ott vannak a szeren, főleg a vokálszünetekben, amikor a hangszeresek elengedhetik magukat. A  szöveg itt néhol kicsit közhelyes-sablonosra sikeredett. A továbbiakban felvezetett Tétlenség, Következetesség gyilkos tempót diktáló igazi hardcore felvételek, az Embertelenségbe és a Céltudatosságba már keveredik néhány bivaly riff és különc basszusfutam is, amik adnak némi pluszt  a hardcore elemek mellé. Az utolsó előtti Kötelességtudat kicsit sablonos, közhelyes szövegekkel bír, amit egy nagyon jó középtempós, bólógatós rész próbál feledtetni.
Az utolsó dal, mintegy bónuszként az Elszakadás zenei alapjaira épített, átdolgozott szövegű  Felismerés című felvétel, amely egy gyors, dallamosabb metál tétel, Tóth Gergő (Blind Myself) koszos, elmosott, Patton zseniálisan hisztérikus stílusára hasonlító vokálperformanszával.

Az újságíróknak néha muszáj hülye szóvicceket gyártaniuk, úgyhogy én azt mondom, a Doghitters egy Becsület-es albumot hozott össze. Ez a metál elemekkel vegyített hardcore szerintem sokkal szélesebb rétegnek bejöhet, hiszen - ha akarja - mindkét stílusirányzat kedvelője  találhat magának benne szerethető elemeket. Nem lehetett könnyű munka kidolgozni a kötött témákhoz a szövegeket, de nagyon jól oldották meg a dolgot. A demós felvételekhez képest sokat fejlődött, érett a csapat zeneileg is és most már jogosan követelhetnek helyet maguknak a hazai rock/metál mezőny felsőbb köreiben, még akkor is, ha tudjuk: ez a zene soha nem lesz közönség kedvenc, attól függetlenül sokaknak okozhatnak kellemes pillanatokat vele.