A székesfehérvári Doghitters 2007 óta tapossa a magyar underground ösvényeit. Felléptek már a kortárs metál-élet nevesebb előadói előtt (Blind Myself, Watch My Dying, Cadaveres, Wackor stb.), és most egy új kislemezzel jelentkeztek. Súlyos, őszinte hardcore-metal keverékről lesz szó a továbbiakban.
Eddig is figyelemmel kísértük munkásságukat, és alapvetően pozitív kritikákkal illettük őket: most sem lesz ez másképp. Három új szerzemény hallható az albumon (Elvárások súlya alatt, Fejben dől el, Most ébredj) illetve egy bónusz tétel (Liar), ami a 2009-es nagylemez egyik számának angol verziója. Kezdeném ez utóbbival. Nyilván jó dolog egy kis változatosság, de szerintem nem érdemes elmozdulni az angol nyelvű irányba. Persze, sajnos nemzetközileg eladhatatlan a magyar, de sokkal jobban áll a srácoknak. Őszintébb, és szigorúbb.
Nagyon rendben van minden szerzemény, igen jól űzi a zenekar ezt a metal-hardcore keveréket. Az Elvárások súlya alatt akár egy Replika lemezen is lehetne, amit én kifejezetten szeretek, a Fejben dől el című szerzeményben 1:07-nél mintha egy régi tufa Panterát hallanánk, a Most ébredj pedig egy igazi NYHC - magyarul.
Tudom, a szokásosnál rövidebb lett a kritika, de ez nem azért van, mert ne hallgattam volna meg elégszer (sőt), vagy ne tetszene a hanganyag. Egyszerűen nincs mit tovább ragozni rajta. Mindhárom szám szakítja az arcunkat rendesen, ízig-vérig dühös hardcore, súlyos riffekkel kiegészítve. Nagyon egyben van, igazi profi munka, nagyon találóak a szövegek is. És még a borító is jó. Tessék meghallgatni, aztán pedig ellátogatni Doghitters koncertre!
Április 24-én
A Kutyaütők első nagylemeze elsősorban a hardcore stílus tru fanatikusait szólítja meg, méghozzá mélyen a szívükben. A tavalyi 
A Virrasztók egy izgalmas, mondhatni unikális kísérlet az autentikus magyar népzene, a 21. századi urbánus folk és a metal ötvözésére. A Virrasztók nemcsak a műfajok közti keresztutakat keresi, de visszanyúl a néprajzi elemekhez is, így előadásuk egyfajta sötét happening, koncept-koncert - pszichedelikus folk-metalban. A pécsi székhelyű zenekar első albumán - az emlékezés kerek egy órájában – megidéz haláleseteket és elbocsát bolygó lelkeket. Feltűnik itt a nászi ágyon elhunyt lány, az életét bitón végző betyár, az idegenben meghalt bujdosó, Rákóczi katonája, egy első világháborús baka, és maga a Kaszás is. Súlyos, sötét, költői dalok a népdalok nyelvén, de 21. századi köntösben. 
A hazai trend jelenleg a rockzenében a toolos mélységeket próbálgató metál és az indie, meg a nu metál esetleg. Karrierjét a közelmúltban indító kezdő zenekarok zöme a fenti stílusok valamelyikében tevékenykedik. Épp emiatt kuriózum a Doghitters (jesszusom, micsoda név...!) tömény hardcore zúzása a tavaly kiadott Strike című demokorongon. Más, mint minden más, amit mostanában idehaza megszokott az ember. A hardcore sosem volt egy kimondottan felkapott stílus, talán a 90 években volt néhány jó év, amikor a középpontba került elsősorban a Biohazard, a Life Of Agony, a Suicidal Tendencies, a Pro-Pain nevű bandák ténykedésének köszönhetően, de azóta ismét visszasüllyedt az igazi közegébe az underground világba, hiszen a hardcore és a mainstream valahogy összegyeztethetetlen fogalmak.
