RockStation

Zajban olvad szét : Baby Bone - Supernova

2009. december 16. - sunthatneversets

Az újkigyósi Baby Bone 1992-ben alakult, és tizenhét év alatt sok mindent megélt a Rákóczi Antal énekes vezette alakulat. A Supernova a negyedik albumuk, de sorlemezt ezt megelőzően éppen tíz évvel ezelőtt jelentettek meg Global címmel.

Tíz év alatt sok koncert meg több házi terjesztésű demó jelezte, hogy az együttes csendesen ugyan, de tette dolgát. Megmondom őszintén, hogy szorgalmas Hammer olvasóként tudtam a zenekar létezéséről, de én azt gondoltam, hogy a csapat már rég feloszlott, meg is lepődtem mikor Anti az e-mail címünkre elkezdte a Supernova-ról szóló információkat csepegtetni.

Anti mellett a csapat tagja még Medovarszky Tibor basszusgitáros, Zubán Zoltán gitáros és Ruck Róbert dobos. A Supernova felvételeire Szegeden, Vári Gábor producer (Salvus, Angertea) segítségével került sor, aki nagyon jó munkát végzett. Megdörren a cucc rendesen, lélegző, élő produkció.

Ahogy a muzsikából kiveszem a Baby Bone zenei világában ugyanúgy megfér egymás  mellett a direktebb metál muzsika, mint a grunge melankóliája, vagy a Tool elborulása, de  mégis egyedi, abszolút saját hanggal rendelkezik a banda. Anti magasabb tónusú tiszta hangja és dallamai sokszor eszembe juttatják a Black-Out-ot és mélyen szántó, elgondolkodtató szövegei is sok igazságot hordoznak magukban.

A záró Éhség Karma kivételével kilenc teljesen egyenrangú felvételt sorakoztat fel az album, amely annak ellenére működik elsőre, hogy sem a mondanivaló  sem pedig a zenei megvalósítás nem feltétlenül kell, hogy ezt eredményezze. Már a kezdő Y.Z.L.K. Megmutatja a Baby Bone erősségét, amely a kiváló és karcos groove-ok és az igen eltalált énektémák kombinációjából áll. Zseniális dal, még úgyis, hogy hétperces hosszal bír. A kettes Szivárvány Holló szintén masszív groove-ra épít, mely a verze alatt betonoz igazán. A megadallamos refrén pedig csak rátesz még egy lapáttal. A Farkas És Ember vontatottabb darab, grunge-ba hajló témákkal. A négyes az öngyilkosság témakörét boncolgató zongorával nyitó Angyalszívben egy jó adag Incubus-t érzek, de így is az album egyik legjobb dala. Az ezt követő igen mogorva témákra építő Sosem Volt Világ egy könnyedebb refrénbe torkollik, de az igazán nagy húzás a dalt lezáró gitárszólóval színesített őrlés. A lemez legjobb dala a Vésd A Kőbe, mely akkora Alice In Chains riffel nyit, mint az álom, de amúgy is grunge-ba hajló darab ez, amihez telitalálat refrént írtak. Az akusztikus hangokkal nyitó A Világ Várhat később Tool-os hangokat hoz és a refrén is igencsak érdekes. Az állat groove-ra építő A Játék sodró refrénbe torkollik, bár itt az énektémába vitt nyávogós nyújtások egy kicsit erőltetettnek tűnnek elsőre. A Júdáspénz  lazább témákkal operál, de refrén alatt karcosabb témák jönnek és ebbe még egy félig meddig rap szövegrészlet is belefért. A lemezt a félig akusztikus Éhség Karma zárja lebegős témáival, egy fajta feszültséglevezetőként.

Az idei év igencsak erős hazai lemeztermését a Supernova csak tovább hizlalja. Mély, mégis könnyen szerethető a Baby Bone új lemeze. Remélem tíz évet nem kell várni a következő albumra.         


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr971601576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum