Viszonylag tisztán van meg az az emlékem, mikor úgy hét éve eszeveszett új zene keresésbe kezdtem, mert unalmasra hallgattam a teljes gyűjteményemet. Akkor „futottam bele” egy Devin Townsend nevű fickóba, a 2003-as Accelerated Evolution lemezébe. A mai napig mérföldkő számomra, ekkortól kezdve fordultam a progresszív és experimentális metálzene felé. Azonban a következő Devin Townsend albumokat (DevLab, The Hummer) nem tudtam értelmezni, annyira furák voltak, így maradt sokáig az az egy, amit szénné hallgattam. Aztán 2009 környékén tettem ismét egy próbát az Addicted albummal. És az már újra kemény, és modern heavy metal volt hál’ Istennek és persze Anneke van Giersbergen-nek, az ex-The Gathering-es énekesnő isteni hangjának. Persze a mai napig vannak a Devin Townsend Project-nek oldalhajtásai (Synchestra, Ki, Ghost), de idén egy újra megkínált bennünket egy új albummal, egy olyannal, amivel el lehet indulni világkörüli turnéra a Fear Factory-vel, de erről később.
Agyament, őrült, zseni és profi. Ez így mind egy személyben az ember, aki ezerféleképpen mutatta már meg, hogy mit jelent a zenei kísérletezgetés. Az Epicloud egy űr opera – ahogyan egy interjúban nyilatkozta Devin – , az Ziltoid album folytatása. És valóban opera színpadiasságával vetekszik az album: monumentális megoldások mellett könnyed epikus balladák lépnek elő a kemény fém díszletek közül. Ráadásul Anneke semmivel nem összetéveszthető hangja ismét varázslatosan szól és hatalmasat dob az összképen.
Rövidke epilógus után a True North vetíti elénk, hogy milyen egy órában lesz részünk, ha végigélvezzük ezt a közel egy órás előadást. Remek, nagy ívű darab tipikus DT hangzásvilággal és persze Annake gyönyörű hagjával. Aztán van az, mikor a karmesternek elgurul a gyógyszere, mint például a Lucky Animals alatt, totális ellentéte bármelyik nótának az albumon, tele dekadenciával. Emberünk még egy nem-hivatalos, de teljesen gyökér videót is csinált hozzá, sírsz. A Liberation zúzós tekerése az előző Lucky Animals folytatása, mivel az egész album szinte egyetlen hosszú tétel, de nagyon ott van. Eddig sem volt kezdő iparosmunka az album, de ami innentől jön, az valóban klasszis és egyben klasszikus. A Where We Belong remek balladája nyitja a sort, ami ismét egy teátrális tételbe, a Save Our Now folyik át szépen. Zseniálisan felépített nóta, dallamos lazulós részekkel és könnyed riffekkel tarkított váltásokkal.
Ennél lényegesen keményebb vizekre evezünk a Kingdom-mal, ami a 2000-es Physicist albumon szereplő dal újra felvett verziója – valóban érződik, hogy ez nem ebből a korszakból származik, sokkal közelebb van a bevezetőben emlegetett Accelerated Evolution albumhoz. A lírai Divine érzelmessége kellemes felvezetése egy újabb nagyzenekari műnek is beillő Grace-nek. De igazából a More! típusú dalokért szeretem én annyira személy szerint Devin Townsend zenéjét. Gyors tempójú, tekerős nóta, ideális zúzós koncertzene. Utolsó felvonásként két igazi gyöngyszem a végére, a Hold On és az Angel. Mindkét dalban – de főleg az Angelben – Anneke vállal jelentős szerepet és valami eszméletlen jó dolog kerekedik ki a végére.
Az egész album egyetlen, nagy masszaként úszik, szünet nélkül. Nem hiszem, hogy közömbös tudna lenni bárkinek. Rengeteg apró részlet miatt lehet szeretni az Epicloudot: akár a lírai dallamok miatt, akár a kőkemény zúzások miatt vagy a szinte már a nagyzenekari művek szintjét súroló tételek miatt. Ez az ember zseniális, és pont. Viszont egy vékony hajszálnyival - nekem legalábbis - mégis halványabbnak tűnik a lemez, mint a bevezetőben említett Accelerated Evolution és emiatt nem tudom nyugodt szívvel rányomni az ötöst.
És hogy mi van a Fear Factory-vel? Hát csak annyi, hogy ők és a Devin Townsend Project december 2-án az A38-on mérnek bibliai csapást a mélyen tisztelt hallgatóságra. Hát persze, hogy ott leszünk!
