A bárpultnál söröző erősen far-dekoltált hölgyek tudtommal (hivatalosan) nem képezik a brit kocsmakultúra részét, első sorban a Kazinczy utcát szanaszét pisáló legénybúcsús hordák fantáziájában élnek, de például a Panic Shack bemutatkozó albumának borítóját is egy ilyen csendélet díszíti.

Ebben az esetben viszont a szóban forgó hölgyek maguk a Panic Shack zenekar és mivel punk-rockot játszanak, illetve a műfajt a vidámabb vége felől közelítik meg, ez a túltolt ledérség nyilván idézőjelek közé kívánkozik.

Ehhez illeszkedve a témaválasztás is hasonlóan ironikus jobban mondva ironizáló: a testkép őrült fanatikusoktól kezdve (Gok Wan), az ólálkodó faszikon keresztül (Smellarat) egészen a zseb nélküli cicanadrágig (Pockets) mindenki megkapja a magáét 2-3 perces punk attakokba csomagolva.

Mondjuk elég megúszós csak úgy simán lepunkozni a cardiff-i ötöst, hiszen a műfaji toposzok felmondása mellett a sok kis fifikás zenei megoldásoktól a végeredmény legalább annyira elkektikus, mint a tagok ruhatára.

A breakbeat alapokra felhúzott Lazy vagy a minimál post-punk We Need To Talk about Dennis kb. az a távolság, ami Peaches és a The Slits között feszül, félúton azzal a Motörhead-Girlschool féle darálással amit manapság az Amyl and the Sniffers művel ügyesen.

Egyébként az album indító Girl Band Starter Pack intrója konkrétan egy Amyl koncerten lett rögzítve, ami nyilván szintén nem mond ellent ennek a párhuzamnak, az olyan dalok mint a Gok Wan, a személyes kedvenc Tit School vagy a nyers Do Something meg aztán végképp az ausztrál kollégákkal közös halmazba helyezi a Panic Shack-et.

Ebből talán ki lehet következtetni, hogy a csajok (+ a dobos srác, aki a borítón a sört csapolja) elsősorban a proto-, illetve klasszikus punkból merítik az ihletet, ami az ellenállhatatlan british english-el meg a csordavokálokkal kombinálva 34 percnyi instant kocsma túrának is beillik, főleg ha még mellé pattintunk egy jó portert vagy stout-ot. Egészségünkre!