RockStation

A véget nem érő düh - Interjú Farkas Zolival az Ektomorf frontemberével

2012. október 08. - KoaX

Farkas Zoli 2.jpgAkárki akármit mond, én szeretem az Ektomorf zenéjét. Van egy sajátos íze az egésznek, ami miatt tetszik. Sok mindent pletykálnak róluk, hogy így meg úgy eladták magukat, nem eredetiek, csak a pénzért zenélnek, de nekem mégsem ez jött le, amikor Zolival beszélgettem az új Black Flag című album, és az aktuális dolgok kapcsán.

Sok érdekes információt megtudtam a zenekarról többek közt, hogy az ESP Guitars is támogatja a Zotyát és Schrottner Tomit, sőt most jön ki nem sokára az új signature gitárjuk, persze a zenekarról is sok infot megtudhattok, ha kattintotok.

Most jelent meg a Black Flag augusztus végén, milyenek az eddigi visszajelzések?
Figyelj, nagyon-nagyon jók a visszajelzések eddig. Azt tudom neked mondani, hogy sokszor mindenki ezt mondja, hogy „bla-bla ez a legjobb lemez”, de persze nem fogom tagadni, hogy voltak olyan lemezeink, ahol nem voltak a legjobb visszajelzések, de ennél a lemeznél eddig a legjobbak. Még olyan helyekről is, ahonnan nem számítottunk rá egyébként, ami a legfontosabb, nem pedig az, hogy a média mit mond, hanem hogy a rajongók mit mondanak. Az meg kib@szott jó. Igazándiból volt egy olyan periódusa a zenekarnak, hogy a rajongók szemében azt mondták „ ahh az Ektomorf megy lefele” Ugye a What Doesn’t Kill Me lemezünk az, ami kicsit el lett szúrva. Nem azt mondom, hogy zenekarilag, de voltak ott dolgok, de mindegy a lényeg az, hogy jött a Redemption, ami egy úgymond, jövünk vissza a köztudatba album volt. Aztán az Acoustic, ami egy teljesen más dolog volt, de rengeteg embernek tetszett. Most meg itt vagyunk ezzel az ultra kemény albummal.

Teljesen elégedett vagy az albummal? Nem csinálnál semmit másképpen?
Nem! NEM! Abszolút, képzeld el annyit, dolgoztunk rajta, mint még soha. Hat hónap, ami nálunk sok.

Mit szólsz az olyan megjegyzésekhez, hogy sok ötleted csak koppintás?
Igazándiból vannak az embernek olyan dolgai, tudod, amik hatnak rá, és az által írsz zenét.zoliekto.jpg
Mindenkinek, és az a durva, hogy akikre rá mondják, hogy mi tőlük koppintunk, azokra is mondták ugyanezt. Tehát ez egy teljesen természetes dolog. Természetes körforgása az életnek, amit teljes mértékben elfogadok. Én már lassan tizennyolc éve csinálom ezt. Vannak dolgok amik, egyik fülemen be a másikon ki, de vannak, amiket megfogadok, lehet az negatív vagy pozitív. Persze az ilyen rosszmájú dolgokat… Most nem tudsz olyan zenét készíteni, vagy olyan könyvet írni, vagy bármit tenni, ami mindenkinek tetszik. Ez van, ezzel semmi probléma.

Milyen volt itthon dolgozni?
Jó! Különösen azért, mert a saját stúdiómban, ami kib@szott jó. Lejött Tue (Tue Madsen), itt volt három hétig, és utána inteneten egyeztettünk a keverésről. Ő Dániában volt, én meg Los Angelesben, amikor az első keverést elküldte, ami nem tetszett. Aztán a második, a harmadik, a negyedik az ötödik se, és a hatodik keverés volt az, amit most hallasz. Ez mind az én hibám volt egyébként, mert megpróbáltam olyan utakra vezetni őt, aminek semmi értelme.

Mesélj egy kicsit erről a Mária csontvázas borítóról.
Ez azért van, mert van egy pólóm a Last Fight videóban, amin ugya ez van, csak egy másik verzióban. Nekem ez a szimbólum már kurv@ régen tetszett. Igazából ez egy olyan dolog, ami abszolút nem pozitív. Sőt sok ember szemében igazándiból ez nagyon negatív, félelmetes dolognak látszik. Ugye a halál meg imádkozó Mária csontváz, de nekem ez marhára tetszik, fent van a kezemen is. Sok embernek tetszett. Láttam a Last Fight videó kommentjeinél is sokan írták, hogy legyen ilyen póló, és úgy voltam vele, a ez ennyire népszerű akkor valószínűleg jól nézne ki lemezborítóként is. Ezt a mintát elküldtem Tim Eckhorst-nak (a Wacken Fest főgrafikusa). Marha jó arc a csávó. Elküldtem neki, amit a karom látsz, és visszaküldte azt, ami a borító. Kérdezte, hogy mit csináljon vele? Azt mondtam, hogy csak engedje szabadjára a fantáziáját, annyit kértem csak, hogy a leplen ahol csillagok vannak, ott Ektomorf logók legyenek. Ez most már több mint egy évvel ezelőtt volt. Azóta semmi nem lett rajta variálva.

ektomorf-black.jpg

Ez is egy igen dühös lemez lett, mint általában a többi. Van még benned elég elégedetlenség, düh?
Ez már csak ilyen. Ez már így marad. Nem tudok mit tenni. Igazándiból, aki azt mondja nekem, hogy az élete legalább ötven százaléka nem abból áll, hogy ki van a f@sza valamivel, az hazudik. Kinek olyan az élete, hogy „ ahhh kib@szott boldog vagyok, minden rendben van, a dolgok úgy működnek, ahogy én akarom”. Ez nem így van. Őszintén mond meg, egy ilyen zenekarban, ilyen zenében miről énekeljek? Arról, hogy ma itt vagyunk, és az ESP meghívott minket? Ennek marhára örülünk, de ez sajnos nem minden nap történik meg. Sajnos nem erről szól az életünk. Nagyon sok ember szenved, és én boldog vagyok azért, nem azért mert szenvednek, hanem mert esetleg tudok nekik segíteni a szenvedésük a feloldásában. A facebookon, ha megnézed ott volt egy lány, aki tolószékbe került. Ki is raktam azonnal a falamra, hogy írta ez a lány, hogy az ő élete….. B@szd meg tolószékben ül! Nem tudjuk, hogy az milyen! Azt írta nekem, hogy nagyon köszöni az Ektomorf zenéjét, mert ez ad neki erőt ahhoz, hogy minden nap túlmenjen azon a kegyetlen sötét csatornán. Minden nap, amíg felkel és lefekszik ezen végig kell mennie, minden huszonnégy órában, és ez nagyon kemény dolog. Egy olyan dal, mint mondjuk az Unscarred, ami nem pont erről szól, de ennek például a refrénje, vagy a War Is My Way-ben a „You are not alone” Kiragadnak belőle dolgokat, amik nem úgy vannak elénekelve, mintha egy nyálas kis f@sszopó homokos énekelné, hanem úgy, hogy inkább erősíti benned, hogy basszus állj fel! NE add fel! És ezek segítenek rajtuk.


Várható még klip?
Nem hiszem. Egy klipet terveztünk ehhez az albumhoz. Bár lehet, egyszer…..

Miért éppen a Foo Fighters-t dolgoztatok fel?
Azért, mert nekem nagyon bejön a Foo Fighters. Meg ez a dal marhára tetszik. (Közben kis megszakítás történt. Jöttek a rajongók fényképet készíteni) ektogitár.jpg

Terveztek a jövőben egy feldolgozás lemezt, mint anno például a Metallica?
Nekünk ott van az Acoustic, ami eleve egy olyan dolog, ami sok mindenkit sokkol. Nem, igazán nem, de ki tudja, hogy mit hoz az élet. Egyébként nem hangzik rosszul az ötlet. De most inkább a mostani dolgokra koncentrálunk. A Black Flag-et is rendesen meg akarjuk most turnéztatni. Három héten keresztül. Kegyetlen kemény lesz.

Készültök valami extra show-val a magyar bulikra?
Minden show különleges. Először huszonnégy számmal készültünk, de rájöttünk a próbák során, hogy ezt sem mi, sem a közönség nem fogja bírni. Különösen, hogy huszonhárom este fogunk zúzni, így lerövidítettük huszonegy dalra. Minden este különleges lesz, mert lesz egy kis akusztikus blokk, de végeredményben ultrabrutál zúzás lesz. Visszajött Tamás is, ami kurv@ jó! Várjuk nagyon, főleg, hogy az utolsó bulink nem volt valami túl jó az A38-on. De most jó lesz, ebben biztos vagyok!

Na, ez volt, ami nagyon meglepett. Néztem az új videót, és nem a Mike tépte a húrokat. Hogy történt ez?
Családi okok, barátnő. Klasszikus! (hehe) Ő inkább azt választotta, csak hát közben a csajjal sem úgy alakultak a dolgok.. Tehát ez a legocsmányabb. Egyszer fent egyszer lent.

Hogy jött a képbe a Tomi?
Mikor megtörtént ez a dolog, felhívott a Mike bla-bla-bla. Akkor így egyből beugrott Tamás. Pont a húgomnál voltam, aki nagyon jó barátnője Tamás csajának. Akkor mondta nekem, hogy „és Tomi?” ektomorf-tomi.jpgTudod mostanában nagyon rendben van vele minden, nincsenek drog problémái, teljesen másképpen gondolkodik, mint régen.  Próbáltam felhívni, természetesen ki volt kapcsolva… Küldtem neki egy sms-t, felhívott, és megbeszéltük a dolgokat aztán a klipforgatásra már ő jött. Sőt a klipforgatási utáni estén már jött is le próbálni hozzánk. Azóta még három hét intenzív próbánk volt. Igazándiból marha király, mert amikor találkoztunk olyan volt, mintha csak egy napja nem láttuk volna egymást. Ez azaz igazi baráti érzés. Nagyon örülök, hogy visszajött. Nagyon várjuk, hogy együtt zúzzunk!

Mit üzensz a rajongóknak?
Csak annyit szeretnék, hogy aki mellettünk állt, akár a 90-es évek óta, vagy új rajongó, nekik köszönünk mindent, és tényleg szívből. Nagyon köszönjük a kitartást is.

Mit tudnál javasolni egy kezdőzenekarnak?
Mindenképpen maximálisan hinni kell abban, amit csinálsz. Semmi nem téríthet le az útról. Lehet ez munkahely, szülök, barátok, vagy éppenséggel a csajok. Persze normális keretek között. Ennek kell a legfontosabbnak lenni.
A zenét érzésből kell játszani, nem technikából. Ez most nem azt jelenti, hogy legyenek csapodáré f@szkalapok, akik a gitárt sem tudják behangolni. De tanuljanak meg a hangszeren játszani, ahogy kell, és utána érzésből játszanak, ne azért, hogy most megmutassák mennyire tudnak tekerni a gitáron. Lehet, hogy háromezer riff van egy számon belül, de az sokszor sz@rt nem ér. A zene egyetlen egy dologgal egyenlő, értsd és érezd, ez nem technika. A technika az gépies dolog. Az egyszerűség mindig sokkal több.

Köszönöm az interjút Zolinak, és minden jót kívánok a srácoknak!

Akit pedig érdekel élőben is, hogy milyen is az az atom zúzós buli, az november elsején látogasson el az A38-ra! Ha meg esetleg még több infót szeretnék a srácokról, akkor a facebook-on ITT csíphetitek nyakon őket. A fedélzeten találkozunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr394823597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum