RockStation

In Memoriam Dimebag Darrell (1966 - 2004)

2014. december 07. - csubeszshuriken

dimebag1.jpg

Az egész metál világot megrengető, tragikus napra emlékezünk ma. Arra a bizonyos napra, amikor a legendás Dimebag Darrell hihetetlen körülmények között, de életét vesztette a színpadon. Pont ott, ahol előtte mindig a leginkább élt. Ahol azt csinálta épp, amihez úgy értett, hogy ez alakját a legtöbbünk szemében gigászivá emelte. Tehát gitáron játszott. Abban az új bandában amit szintén testvérével, Vinnie Paul dobossal alapítottak és Damageplan névre kereszteltek. 2004 december nyolcadika volt az a nap. Az Ohio beli Columbus városában. Ezt a szomorú eseményt azonban megelőzte az odáig vezető - szép ívet leírt - fantasztikus út, amit a gitárhős cowboy bejárhatott. Meg az a másik banda, amit szintén a dobos tesóval alapítottak meg a nyolcvanas évek elején, és aminek az volt a neve, hogy Pantera...

Dimebag vagyis Darrell Lance Abbott 1966 augusztusának 20. napján született Texas államban. Méghozzá Vinnie kisebbik testvéreként zenész családba, hiszen apjuk Jerry Abbott maga is számokat fabrikáló country muzsikus és zenei producer is volt. Így nincs abban semmi meglepő, hogy Darrell kis tizenévesként már mint gitártulajdonos pengette a húrokat, ahol csak tudta. Miközben Kiss, Van Halen és más akkor aktuális rock bandák szarrá hallgatásával elég erőt nem gyűjtött - vagy gyűjtöttek tesójával - hogy 1982 - ben megalapítsák az akkor még öt tagú Pantera nevű saját bandájukat. Aminek egyébként az első négy lemezénél még pluszban az édesapjuk is volt a producer. Ezek voltak az első Metal Magic (1983), aztán a Projects in the Jungle (1984), I Am the Night (1985) és végül a Power Metal (1988).

Valószínűleg innen lesz mindenkinek sokkal ismerősebb a történet. A Power Metal című lemezük ugyanis már jelentősen különbözött a többitől, és egyfajta ugródeszkája is volt mindannak, ami a csapattal ezután történt. Ez pedig két dolognak volt köszönhető. Egyrészt, hogy jó néhány tagcsere után rátaláltak egy Phil Anselmo nevű New Orleans-i énekes arcra. Másrészt, hogy az addigi glam elemekkel átitatott klasszikus rockból - utolérve őket odalent a poros délen a thrash - sokkal súlyosabb témákra váltottak. Ekkora tehát egy brigádba verődött az a négyes, ami hatalmas fülesként csattant az akkori zenei élet arcán. A Dimebag - Anselmo zeneszerzői páros létrehozta az 1990-ben megjelenő Cowboys from Hell című lemezt, ami a szó legszorosabb értelmében hozta azt, ami az albumcímben is szerepelt. Mert ilyen zene az előtt a metál életben nem volt! Dimebag szaggatott, teljesen újszerű groove elemekkel televágott riffjei egymás után tépték le mindenki arcát. És robbant a bomba, minden lemezboltba!

A Pantera pedig tovább büntetett. A legnagyobb gitárhősök technikai tudásával és kreativitásával egyesült az az erő és brutalitás, ami mondjuk korábban inkább csak a hardcore / crossover csapatokra volt jellemző, de mindemellett mégis meg tudott maradni dallam gazdagnak. Ez a kombináció pedig tarolt. 1991-ben a nagyon emlékezetes moszkvai Monsters of Rock fesztiválon a Pantera és Dimebag riffjei alatt hajlottak azok a deszkák, amiken a Metallica és az AC /DC társaságában játszottak. Pedig akkor még sem jelent a Vulgar Display of Power, amivel a srácok tényleg úgy égették a műfaj homlokára a saját nevükkel ellátott billogot, mint egy jó texasi parasztgyerek a bika nyakára a sajátját. Letaglózva ezzel és a következő Far Beyond Driven című lemezzel mindenkit. Dimebag tehát mindössze négy év alatt, már három olyan lemezen pakolta a föderációs hadsereg harci sikereinél is sokkal híresebbé vált témáit, amikről nyugodtan ki lehet jelenti, hogy minden idők legjobb metál lemezei között vannak. Erre pedig, hogy háromszor egymás után, egy zenekar így meg tudja rengetni a világot, nem sokan voltak képesek. El is értek mindent, sőt még többet, amit extrém metál zenével el lehet sikerként érni. Valószínűleg ezért emlegeti mindenki Phil mellett Dimebag nevét úgy, mint egy félistenét. Ezért sorolja ma már minden valamire való metál gitáros a hatásai közé. Ezért és nyilván emberi tulajdonságai miatt gondolják őt olyan nagy nevek barátjuknak, mint Zakk Wylde, Pepper Keenan és mondjuk Kerry King, aki valahol azt mondta, az élete végéig elturnézott volna közösen az általa is nagyon elismert gitárossal.

dimebag.jpg

A Pantera a fent említett csúcsteljesítmények után még két lemezt adott ki - The Great Southern Trendkill, Reinventing the Steel - aztán feloszlott 2003-ban. Érdekes, hogy pont az ami zseniálissá tette őket, vagyis Dimebag és Phil lett a dal vége is. Az Abbott tesók és az énekes személyiségbeli különbözőségei jelentették végül a banda végét. Aztán ezután született meg a Damageplan, ami viszont már nagyon rövid életű lehetett csak. Ugyanis pontosan tíz évvel ezelőtt, egy elmezavart veterán rajongó, azzal tett szemrehányást a Pantera feloszlásáért, hogy felmászott a színpadra, és közelről szétlőtte Dimebag Darrell-t, zenélés közben. Ezzel pedig bekövetkezett a hihetetlen tragédia, illetve a mérhetetlen veszteség. A felfoghatatlan. Legyen neked könnyű a föld, nyugodj békében Dimebag Darrell!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr826963997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum