A földkerekség egyik legfanatikusabb Black Sabbath-rajongójaként egyszerre örvendeztetett és szomorított el a hír, miszerint az astoni metalistenek még egyszer, utoljára együtt lépnek fel Birminghamben, méghozzá olyan illusztris vendégzenekarok társaságában, mint a Metallica, a Pantera, a Slayer és az Alice In Chains. És itt még nincs vége, ám felesleges tovább folytatnom a névsort, ugyanis amikor a hír berobbant, médiumok ezrei árasztották el az internetet ezzel a szenzációval, szóval itt és most, ennek a hírértéke egyenlő lenne a nullával.
Jómagam a véleményemet szeretném ezzel kapcsolatban kifejteni. Ozzy Osbourne már 1992 óta szinte folyamatosan búcsúzkodik a rajongóktól, futja az újabb és újabb köröket a Sabbathtal és a szólóbandájával egyaránt. Costa Mesa, 1992. Emlékeztek? Ozzy bejelentette, hogy visszavonul, a Costa Mesa-i fellépés lesz az utolsó, ahol az eredeti felállású Black Sabbath is színpadra lép majd. A dolog lezajlott, Ozzy visszatért. Azóta egyfolytában búcsúzkodik. Az az igazság, hogy Ozz '92-ben még csúcsformában volt, a visszavonulása valahol még időszerű is lett volna. Azóta felnőtt egy generáció (lassan kettő), akiknek, ha azt mondom, hogy a Mester az ő születésük környéke óta adja újra és újra az utolsó koncertjét, akkor zavarodottságukban félrenyelik a PRIME üdítőitalukat.
Ozzy nem volt még öreg '92-ben. A visszavonulás ötlete akkoriban zavarosnak is tűnt számomra, nem értettem, miért érzi magát ennyire korosnak negyvenes fejjel. Viszont ha elemezzük az utána készített lemezein nyújtott teljesítményét, a koncertek felvételeit, akkor végigkövethetjük Ozz lépcsőzetes leépülésének periódusait. Amely mára ott tart, hogy járni sem képes és a hangja is rendesen megkopott már. A felesége, Sharon Osbourne szerint az öreg torka mostanság tökéletesen funkcionál, ami az elmúlt évtizedekben hallottak alapján egyértelműen megkérdőjelezhető.
És akkor itt van még Bill Ward is. Mindenféle rosszindulat nélkül mondom, de ő már a kilencvenes években is eléggé leharcolt állapotban volt, azóta pedig eltelt harminc év. Nem véletlen, hogy a Sabs 2016-17-es búcsúturnéján sem szerepelt, mondjanak bármit is az okosok. Tony Iommi és Geezer Butler viszont korukat meghazudtoló módon álltak helyt ezeken a fellépéseken. Ámde azóta is elrepült közel egy egész évtized. Most komolyan: menni fog ez? Nem volt még elég a búcsúzkodásból? Sharon ötlete ez az egész? Azt lehet tudni, hogy nem a pénzről szól, hiszen a koncert profitját jótékonysági célra fordítják.
Emlékszem, amikor a Piramis Som Lajos halála előtt, amikor már afféle élőhalottként funkcionált, az egyik koncertjükön odaültették egy székre a legendás basszusgitárjával a kezében. Végtelenül szomorú és egyben megalázó látvány volt. Nem szeretném Ozzyt hasonló cipőben látni egy Black Sabbath-koncerten. De Bill Wardot sem, ahogy kileheli a lelkét a színpadon. Tony és Geezer valószínűleg gond nélkül lezavarja majd a bulit. De ez csak a fél Sabbath.
Milyen napra is esik a koncert? Szombat? Eléggé ironikus ez így. Ne legyen fekete szombat július 5-e! Én reménykedem.
